Krusovszky Dénes Életrajzi kísérletek című, a Tavaszi Margón bemutatott kötete a biografikus nézőpont lírán való átszűrésének lehetőségeit vizsgálja meg. A József Attila-díjas szerzőt pontokról, perjelekről, hullámvonalakról és foghíjas ciklusokról kérdeztük. Szóba jöttek számok és versszakok között közvetítő online fordítóprogramok, de az is kiderült, mit gondol Krusovszky Dénes a szerzői én felértékelődéséről és a műnemek közötti átjárás lehetőségeiről. Valamint, hogy mi jut eszébe a toronydarukról és miről beszélgettek Závada Péterrel, miután megjelent Karl Ove Knausgård Harcom-sorozatának első kötete.
A cím ugyan óvatosságra int, mégis megkockáztatom, hogy az Életrajzi kísérletek egy minden elemében átgondolt, kiérlelt high concept kötet. Mindegyik alkatrésze ott van, ahol lennie kell. Célra tartva írtad a szövegeket vagy időbe telt, mire felfedte a szándékait az új anyag?
Ezek a szövegek mind az előző verseskötet megjelenése, vagyis 2020 óta készültek. Persze az Áttetsző viszonyok utáni három-négy év eléggé hullámzó volt és fordulatos. Megírtam az Azóta őzike gyerekverseit és a Levelek nélkül című regényemet. Közben gyűltek a versek, de az új lírakötettel kapcsolatban nem voltak mesterterveim.
Hagytam, hogy kimossák a saját medrüket a friss szövegek.
A versek proaktív viselkedését húzza alá az is, ahogy önmaga megismerésére, befogadására tanítja az olvasót a kötet. Itt van egyből a hullámvonal, a perjel és a pont, amiket egy-egy szókapcsolathoz rendelve adsz meg a könyv elején. És bár az Életrajzi kísérletekben nincsenek a hagyományos értelemben elkülönülő ciklusok, ezek a minden címben előkerülő tipográfiai jelek mégiscsak nagyobb egységekbe rendezik a szövegeket.
Abszolút. És bár nem szerettem volna klasszikus ciklusokat, ezekre a sorozatokra én is ciklusként gondolok. A címadó részhez tartozó perjeles, szabadversszerű, önéletrajzi töredékek első darabjai készültek el közülük a leghamarabb. Persze, amikor létrehoztam az Életrajzi kísérletek nevű mappát a számítógépemen,
nem gondoltam volna még, hogy ez lesz majd a kötet címe is.
Az életrajziság lírán való átszűrésének a lehetősége foglalkoztatott. És az volt az elemi tapasztalatom, hogy repeszként, töredékesen buknak felszínre a múltból az emlékeim. Az elején kerestem még, hogy miért éppen az adott események kínálják megírásra magukat, hogy van-e vajon köztük bármiféle logikai kapcsolat vagy kiadnak-e netán valami nagyobb mintázatot, amibe a kötet összeállításakor kapaszkodhatok.
Egy idő után viszont arra lettem figyelmes, hogy a narratív ívvé szervezéssel szemben épp az esetlegesség jelenti számomra az ihletforrást és a motivációt. Ez a fejlemény pedig egészen más jellegű verseknek csinált helyet. Köztük olyanoknak, amik a kortárs líra megszólalásának esélyeivel vagy a digitalizáció mindent bekebelező tereivel kapcsolatban fogalmaznak meg kérdéseket.
Valamint a képversek hagyományával kacérkodóknak is.
Izgalmas volt követni, ahogy a kavalkád lassan lecsillapodik, a versek pedig megtalálják a helyüket egy sajátos nagyformán belül. Így az esetlegesség lett az Életrajzi kísérletek facilitátora, kötőanyaga és a rendezőelve is. Sőt, ha belegondolok, ugyanez adja meg a kötet ritmusát, és talán a könyv legfőbb motívumaként is az esetlegesség, a bizonytalanság lenne kiemelhető.
A bizonytalanság ráíródik különben az olvasóra is. Én legalábbis kigyűjtöttem magamnak a már emlegetett, cikluscímek helyett álló tipográfiai jeleket egy cetlire, hogy ellenőrizni tudjam, melyik egységhez tartozik az adott szöveg. És találgattam azt is, hova visznek vajon az adott sorozatok. Nálam úgy működtek tehát ezek a karakterek, mint a fák törzsén a turistajelek. A kötet előtti folyóirat-megjelenések egy része viszont, ha jól emlékszem, nem tartalmazta még a hullámvonalat, a pontot és a perjelet.
Épp az egyik lap tördelője vetette fel, hogy mi lenne, ha az Életrajzi kísérletek kifejezést nem írnánk ki minden verscím elé. Elég, ha csak egyszer szerepel, utána pedig perjelekkel különítjük el az egymást követő szövegeket. Megtetszett az ötlet, és onnantól fogva így mentettem el a készülő verseimet.
Szóval, amíg dolgoztam a köteten, a tájékozódásban segítettek nekem a tipográfiai karakterek. Később viszont azt vettem észre, hogy a perjel, a hullámvonal és a pont az írás folyamatára is visszahat, hiszen elég volt a fájlnevekre pillantani, és egyből láttam, melyik ciklus a foghíjasabb. A magam számára tett emlékeztetőből az Életrajzi kísérletek kompozíciós építőanyagává alakult tehát ez a három tipográfiai jel. Ennek pedig megint csak a figyelmet orientáló esetlegesség az oka.
Az esetlegességhez kapcsolódott nekem a Bináris ima című szöveg is, ami elsőre nullák és egyesek random halmazának mutatja magát, ha viszont betűkre konvertáljuk a szövegtestet adó számsorokat, egy korábbi versed szövege bukkan elő. Később pedig viszontlátjuk a kötetben a játék fonákját is – amikor a verscímet kell számokról betűkre fordítani.
Foglalkoztatnak már egy ideje a minden számítástechnikai művelet mögött ott lapuló bináris jelek. Ezek ugyanis, tetszik vagy sem, átjárják a mindennapjainkat, vizuálisan viszont ritkán találkozunk velük. És hiába emelkedettebb beszéd a hétköznapok mondatainál a versírás, és hiába kínál menedéket a költészet a technológia egyre nyomasztóbb jelenléte elől,
a gépünk könyvtárrendszerében csak nullák meg egyesek sorozatai a versszakok.
Izgalmas nekem ennek a paradoxona, úgyhogy elkezdtem használni egy, a számok és szavak között közvetítő online fordítóprogramot. A kódsorokat, amikké az alkalmazás konvertálta át a bemásolt versszakokat, egyszerre láttam szépnek, monotonnak és egyszersmind ijesztőnek is.
Azt figyeltem meg, hogy míg a kötetszerkezet fokozatosan fedi fel magát és megdolgoztat alaposan, az egyes szövegek halk, megfontolt, jól tagolt, pontos mondatai egyből érthetők. Ez a verstípus és nyelvi szerkezet már az Áttetsző viszonyokban is megmutatta magát, most viszont talán egy kivétellel az összes versed ezt a struktúrát követi. Ennek a visszafogott, finom líranyelvnek lehet-e a forrásvidéke legalább részben az, hogy prózát is írsz?
Másként gondolkodom, ha verset írok és másként, ha prózán dolgozom. És fejben igyekszem ugyan elkülöníteni a műnemeket, de elkerülhetetlen, hogy valami módon egymásra hassanak. Többen a regényeimben fedeztek fel lírai futamokat, mások a versek narratív részeit kapcsolták ahhoz, hogy prózaíró is vagyok. Biztosan van tehát átjárás, még ha tudatosan nem is keresem a lehetőségeit.
Viszont, ha már itt tartunk, az érdekes lehet, hogy a friss kötet szövegeinek egy része a Levelek nélkül fejezeteivel készült párhuzamosan. Előfordult néhányszor, hogy amikor elakadt a regény, verssorok szólaltak meg a fejemben. Azt követően aztán, hogy lejegyeztem ezeket, visszatérhettem a prózához megint.
Előbb jelentek meg a verses-, mint a prózaköteteim, ezért én eleve a líra irányából indultam az epika felé. És bár az első tárcáim prózaversekre hasonlítanak, a költői epika nekem kevésbé izgalmas határterület. Részben ez is az oka, hogy nem verses regényként írtam meg az Életrajzi kísérleteket.
A műnemi határvonalak mellett a kötet a szépirodalmi trendekkel kapcsolatban is tükrözi a választásaidat. Konkrétan arra gondolok, hogy az Életrajzi kísérletek mintha az autofikcióval szemben tenne elegáns ajánlatot.
Amikor megjelent magyarul Knausgård Harcom-sorozatának első kötete, egy alkalommal arról beszéltünk Závada Petivel, hogy lírában mennyire unalmas lenne egy ehhez hasonló, saját magát szétbeszélő szépirodalmi szöveg.
Persze az angolszász lírának nem véletlenül képezik meghatározó vonulatát az alkotói identitás kérdéseit markánsan játékba hozó kötetek. Bár a szerzői én felértékelődését érdeklődve követem, közben költőként látom ennek a határait is. Az identitás homloktérbe állítása ugyanis azt hiszem, beszűkíti valamelyest a beszédpozíciót. Az Életrajzi kísérletek körvonalazásakor ezért elemi kérdésként merült fel számomra az, hogy tudom és akarom-e az életrajzi nézőpontot érvényesíteni.
És bár a kötet címe látszólag az autobiografikus szempontok működtetésére tesz ajánlatot, azok kizárólagosságát egyszersmind meg is kérdőjelezik az Életrajzi kísérletekben olvasható szövegek. Az utólagos jelentéskonstruálás helyett ugyanis az adott pillanatok feltárhatósága volt nekem érdekes.
Annak az énnek a megismerése és megmutatása, aki már nem azonos velem, de nem is másvalaki.
Jó, hogy ezt mondod, mert szerettem volna aláhúzni, hogy túl a formai letisztultságon és a technikai bravúrokon, az Életrajzi kísérletek szerintem fontos személyes téteket is játékba hoz.
Én is így gondolom. És persze, ahogy korábban már szóba került, kínálta volna magát a regényszerű feldolgozás. Egy olyan irány, mint amin mondjuk Oravecz Halászóembere indul el. Csakhogy nekem izgalmasabb volt egy másik utat választani. Azokat az emlékbetöréseket írni meg, amik számomra is váratlanul tárták fel magukat.
Ezzel az Életrajzi kísérletek tulajdonképpen azt is kifejezi, hogy emlékezés és a felejtés számomra ugyanolyan érdekes.
A felejtés és emlékezés harca mellett a kötetnek szerintem az elmúlás is visszatérő motívuma. Kísérteties, hogy az Életrajzi kísérletek egyetlen ajánlása annak a Tor Ulvennek szól, aki épp annyi idősen lett öngyilkos, mint amennyi most te vagy…
Hú… Ez… Én szerkesztettem a magyar nyelven Vajna Ádám fordításában megjelent kötetét, sokat olvastam és szerettem a verseit, de ez…
… akkor nem volt tudatos?
Nem, egyáltalán. Úgyhogy ez most eléggé meglepett… Basszus, tényleg ennyire fiatalon? Azt persze tudtam, hogy öngyilkos lett, a neki dedikált vers címe pedig onnan jön, hogy egy ideig darukezelőként dolgozott.
Akárhányszor látok a városban egy darut, szegény Tor Ulven mindig eszembe jut. A sűrű, klausztrofób, tériszonyos verssorai. Nehéz elképzelni, hogy ez a krapek fiatalon oslói toronydarukon dolgozott.
Szóval Ulven kapcsán is inkább egy biografikus töredék volt érdekes neked, nem pedig a halál?
A darukezelés motívuma az életrajzból való kiragadottsága miatt fogott meg, de igazad lehet, tényleg megbújik mögötte a halál. Jó, hogy ez előkerült, mert az életen való merengés során egyébként is újra meg újra felmerül, hogy a pálya, amit most értékelek, óhatatlanul a lezárás felé mutat. Ez nyomasztó, ugyanakkor inspiráló is. És, bár az elmúlás nekem nem tűnt vezérmotívumnak, amíg dolgoztam a szövegeken,
a lassú erodálódás tapasztalata kétségkívül kiolvasható a kötet verseiből.
A kortárs líra számos szerzője indítja az önértelmezését valami trauma felől. Én azonban szerencsés vagyok, mert eddig elkerültek a robbanásszerű megrázkódtatások. Azért jó szó talán az erodálódás, mert a verseim inkább a lassú, nehezen tetten érhető tönkremenetellel vetnek számot valamiképp.
Mintha mondjuk a kötetborítón látható jégtábla olvadására fókuszálnál a kettérepedése helyett.
Jó megközelítés. Ráadásul a parttól elszakadó és a mély felé sodródva apránként elfogyó jégdarab képe rávilágít az egymással ellentétes irányú mozgásokra is. Az életből ugyanis születésünktől fogva kifelé tartunk, ez evidencia. A tapasztalatainknak köszönhetően azonban valamiképp befelé is haladunk.
Ez pedig egyszerre ijesztő és felemelő.
Mintha pontosan ezt ragadná meg a kötet. Bár a versekben végig ott lappang a melankólia és a nosztalgiának is sötét árnyalata van, a zárlat mégis inkább az elengedés, a megérkezés felé nyit kaput. Emiatt én afféle derűs vanitas-képként olvastam az Életrajzi kísérleteket klasszikus portré helyett. Számodra milyen kulcsszavak mentén ragadható meg a kötet?
Örülök, hogy megláttad a derűt, mert az ott van szerintem is. Akadnak ugyan a veszteségekkel számot vető szövegek, de az emlékezésből soha nem ez számított nekem. Inkább a rácsodálkozás, hogy van pár pillanat, ami velünk marad.
Sokszor érzem az életemet gyorsnak, sűrűnek. Viszont, ha akad egy lélegzetvételnyi szünet – egyébként maga a versírás is ilyen –, amikor visszanézhetek, akkor azt látom, hogy tök sok minden van meg, és tök sok minden rendben van. Zavarba ejtő, hogy bármennyire is telik a rohadt idő, azonosulni tudok a régi helyzetekkel és újraélhetem azokat úgy, hogy írok róluk egy szöveget. Feloldódhatok bennük, aztán haladhatok tovább.
A kötet írása alatt azt éltem át, hogy a menet közben levés megnyugtató. Ilyen értelemben nekem az elmúlással szembeni felszabadultság az Életrajzi kísérletek kulcsszava.
