- A beszélgetés elején Grosan Cristina egy sapkából húzott elő három cédulát, rajtuk egy-egy kérdéssel. A legelső a legrosszabb könyvcímre vonatkozott, és bár konkrét példa nem hangzott el, Grosan Cristina inkább arról mesélt, szerinte mitől nem működik egy cím: például, ha sokat próbál egyszerre mondani, vagy amikor olyan rövid, hogy nagyon általános marad: „Nem szeretem a nagyon rövid címeket, mert nem adnak támpontokat”.
- A második kérdés azt firtatta, melyik az a regényhős, akiről azt érezte, mintha róla mintázták volna. A rendező elmondta, hogy a családja félig erdélyi, félig román, Aradon román iskolába járt, és csak évekkel később kezdett el magyarul olvasni, így történhetett, hogy például az Utas és holdvilágot először angolul olvasta. Három éve jött el először az a pont, amikor magyarul olvasott egy magyar szerzőt. Ez volt Márton Evelintől a Szalamandrák éjszakái, a főhősben pedig magát látta.
- A többnyelvűség az egész életét meghatározta, hiszen a korai gyermekkora magyarul zajlott, az iskolában román nyelven folyt az oktatás. A két nyelvnek más a zenéje, és más hangulatban is emlékszik vissza ezekre a korszakokra. A legjobb dolgokon bőgni kell című film forgatókönyvét magyarul írták, legutóbb pedig Csehországban forgatott filmet. Annak a forgatókönyve csehül íródott, azt lefordíttatták angolra, és a végső forgatókönyv is angol volt. Már könnyen dolgozik magyarul, komfortos neki, ugyanakkor egy angol nyelvű szöveg, a magyarral összehasonlítva, nagyon egyszerű számára, a magyar ugyanis sok rétegből áll, és egy mondat is tud nagyon hosszú lenni.
- Nem volt egy olvasó gyerek, képekkel foglalkozott, festéssel, rajzzal, gyurmázással. Valójában akkor kezdett el érdeklődni az olvasás iránt, amikor ő maga akart írni. Tízévesen írt pár verset, amit össze akart tűzni, akkor jött rá, hogy az már lényegében egy kötet. Gimiben kezdett igazán olvasni, és az írás is megmaradt ebben az időszakban: álnéven írt egy monodrámát, amely felkerült egy irodalmi oldalra, de nem kapott túl nagy figyelmet, később viszont már diákszínészként szembesült azzal, hogy a darabját mások színre állították, amit lebilincselő élménynek nevezett.
- Azt vallja, hogy az adott témakör vagy történet az, amely megkövetel egy formát. A film az a fajta művészet, ami mindent tartalmazhat, és annyira komplex, hogy nem fenyeget az a veszély, hogy hirtelen túl jó lesz belőle.
- Budapesten érzi otthon magát, itt lett felnőtt, de sokat költözött, és Aradra is sokat utazik. Mivel a határon született, számára az a normális, hogy több helyre tartozik. A legtöbb Budapesten tartott könyve magyar, de leginkább azért, mert azok felét ő tervezte.
- Sok pszichológiai könyv borítóját tervezi, például egy olyan sorozatét is, amelyben szó van az evészavarokról, végstádiumú betegségekről vagy épp az életközepi válságról, ezek rendszerint feladják a leckét a tervezőnek. A borítótervezésben azt szereti a legjobban, hogy szabadon kibontakozhat, igaz, hozzáteszi azt is, hogy hiába szép egy terv, ha az nem egyezik a szándékkal. Viszont fontos számára a tervezés, és a filmjeit is úgy szervezi, hogy maradjon rá ideje: „Nagyon jó, hogy váltakoznak a feladatok”.
- A Margóról azt mondta, hogy nagyon stresszes egy fesztivál arculatát megtervezni, de szeret szenvedélyesen benne lenni.
- A sapkából kihúzott harmadik kérdés a legrondább magyar szóra vonatkozott. E tekintetben számára nem a kiejtés vagy a jelentés a meghatározó, sokkal inkább, hogy az adott szó kimondásakor vizuálisan mi jelenik meg előtte, így a szemrehányás vagy a szembesülni szavakat említette. A legjobb hangzásúak között pedig a kátyú és a hínár szavakat mondta.
- Azt látja, hogy nincs sok átjárás a román és a magyar irodalom között, de örül annak, hogy lesz román szerző az őszi Margón, mégpedig Ruxandra Cesereanu (ő szombaton lesz látható a Világirodalmi színpadon).
- A román szerzők közül a kedvencei között említette még Mircea Cărtărescut, de szereti Marin Sorescu verseit és drámáit, és kiemelte Lavinia Braniștét is, akinek most jelent meg a második könyve.
