![Virginia Woolf az emberi psziché mélyére ás a Mrs. Dallowayben [A nő hétszer]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/44791/fe_580_320_a_no_hetszer_mrsdalloway.png "a nő hétszer mrs. dalloway")
„A nagy felismerés nem is jön el talán soha már. Helyette mindennapi, kis csodák adódnak, megvilágosodások, váratlanul gyufaláng villan a sötétben (...)” – írta Virginia Woolf az eredetileg 1927-ben megjelent A világítótorony című regényében. Ekkor már két év telt el a Mrs. Dalloway megjelenése óta, amelyet a debütálásakor neveztek „intellektuális diadalnak” (New Statesman), de akadt olyan kritikusa is, aki azt írta, hogy ezt a regényt „csak a mentálisan épelméjűeknek szabadna olvasniuk” (The Scotsman). A Mrs. Dalloway mindenesetre felforgatta a prózahagyományt, és az elmúlt száz évben olyan szerzőkre hatott, mint Sylvia Plath vagy Zadie Smith. A fenti regényben megfogalmazottak ugyanakkor a Mrs. Dalloway esetében is megállják a helyüket, hiszen a mindössze egy nap történetét sűrítő mű a hétköznapi megvilágosodások, váratlan gyufaláng-villanások regénye, amely ezzel együtt a 20. századi női életutak sokaságát tárja olvasói elé.
A regényt 2024-ben egyszer már leporoltuk a Könyvesen, Kolozsi Orsolya az Újraolvasó rovatban a következőt írta róla:
„Az időkeret egy nap, a centrum pedig Clarissa Dalloway személye, ez a struktúra tartja össze az időben, témában, hangulatban is széttartó töredékeket. Nem igazán fontos a cselekmény, a hangsúly nem a történetszövésen vagy a váratlan fordulatokon van, Woolf ugyanis nem az eseményekről akar beszélni, hanem azokról az érzelmi, hangulati lenyomatokról, melyeket a történések vagy az emlékek ébresztenek az emberekben. Az események csupán zárójelesek, a következményükként vagy az átélésükkor kialakult lelkiállapotok, közérzetek azok, amik igazán fontosak.”
Habár a címszereplő mellett a háborús PTSD-vel (poszttraumás stressz szindrómával) küzdő Septimus Warren Smith a másik kulcskarakter, a Mrs. Dalloway alapvetően mégis a női nézőpontok kibontogatása miatt marad emlékezetes – függetlenül attól, hogy az adott női szereplő megjelenése markáns nyomot hagy-e maga után, vagy épp csak epizódszerűt. A múlt századelőn a társadalmi elvárások szerint a nők javarészt a hátországot biztosították, társadalmi jelentőségüket, súlyukat a családjuk, jellemzően az apjuk vagy a férjük vagyona, sikere, befolyása révén mérték. Nem véletlen tehát, hogy ezért volt a házasság – az előnyös házasság – valóban kulcskérdés sok lány számára.
Mit ér az ember, ha nő?
Az első világháborút követően, amely jelentősen átrendezte a társadalmi viszonyokat, épp csak elkezdődött a nők emancipációja. A regény megjelenése idején, azaz 1925-ben, a brit nők még csak részleges szavazati joggal rendelkeztek (csak a 30 év feletti és bizonyos vagyonnal vagy bevétellel rendelkező nők szavazhattak), az általános választójog bevezetésére egészen 1928-ig várniuk kellett. A jogegyenlőség tekintetében ugyanakkor előrelépést jelentett az a törvény, amelyet a cselekmény évében (1923.) hoztak meg, és amely a férfiakkal megegyező jogalapot biztosított a nőknek a váláshoz. Lehetővé vált ezzel, hogy a feleségek is beadhassák a válókeresetet pusztán a házasságtörésre hivatkozva, míg korábban a nőknek (de nem a férfiaknak!) ennél súlyosabb okot is meg kellett nevezniük. Viszont abban az időben még javában érvényben volt az úgynevezett marriage bar, egy közigazgatási előírás, amely lehetővé tette, hogy házasságkötésük után a nőket elbocsássák állásukból (ez a rendelkezés bizonyos területeken egészen a hetvenes évekig érvényben volt, de például egészen 1975-ig kellett a nőknek várniuk arra is, hogy önállóan bankszámlát nyissanak, hitelért folyamodjanak vagy épp jelzáloghitelt vegyenek fel ).
Dac és kétely
Egy választás sikeressége vagy kudarca mindig utólagos – legyen szó akár hivatásról vagy épp párválasztásról. Mrs. Dalloway reflexióiban felderengenek a régmúlt napok, amikor Richard Dalloway helyett akár Peter Walsh felesége is lehetett volna. A fiatal Clarissa viszont a stabilitást választotta a szenvedélyesebb, ezzel együtt kiszámíthatatlanabb élet helyett.
Virginia Woolf több nőtípust felvillant a Mrs. Dallowayben, akik
szerepeikben otthonosan, ezzel együtt – paradox módon – idegenül mozognak.
Clarissa az ideális feleség, egy konzervatív politikus otthoni támasza, a felső-középosztály oszlopos tagja, aki a regény kezdetén épp társadalmi kötelezettségeinek tesz eleget, amikor estélyt rendez. Ugyanakkor már az első mondat is érzékeltet egyfajta dacot, a társadalmi elvárásokkal való szembefordulást („Majd ő maga elmegy, és megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway”), ami nem teljesen idegen Clarissa Dalloway személyétől – elég csak a Sally Setonnal váltott fiatalkori csókra gondolni. Utóbbi szereplő a regény jelenében már egy gazdag ember felesége és öt fiúgyermek anyja, a fiatal zabolátlan Sally ugyanakkor még szivarozott, meztelenül futott végig a folyosón, vagy épp meghökkentő kijelentéseivel borzolta a jelenlévők kedélyeit.
Amennyire rajong Sally Clarissa Dallowayért, legalább annyira megveti őt a házitanítóként dolgozó Doris Kilman. Személyében egy olyan asszonyi sorsot villant fel Woolf, amely merőben eltér a dallowayi normáktól. Doris Kilman a dolgozó nő múlt század eleji prototípusa, aki mögött nincs se óvó család, se szociális háló. A napi betevőért robotol, miközben nap mint nap szembesül a társadalmi igazságtalanságokkal. Frusztrált és boldogtalan, életében az egyetlen vigaszt a vallás, és a család egyetlen lánygyermekének, Elizabeth Dallowaynek az okítása és társasága jelenti.
Lucrezia Smith esetében egy fordított életút bomlik ki előttünk: a fiatal olasz nő Milánóban ismerkedett meg a háborút megjárt Septimusszal. Dolgozó nő volt még akkor, kalapokat készített a testvéreivel. Egy nyitott, boldogságra kész teremtés, aki a házasságával egyszerre hagyta maga mögött a hazáját, a nyelvét, a családját és a munkáját, és bár szereti a férjét, a mentális betegségével küzdő Septimus egyre inkább kizárja az életéből, társas magányra ítélve ezzel a fiatal nőt.
A regényben figyelemre méltóak még a csak villanásszerűen feltünedező nőalakok is: a tekintélynek és tiszteletnek örvendő Lady Bruton, aki viszont általa nagyra becsült férfiak segítségét veszi igénybe még egy levél megírásához is, vagy a megtűrt rokon, Ellie Henderson, akinek a társadalom szemében sem kilátása, sem megbecsültsége nincsen. Ránézésre egyszerű, lineáris életutak húzódnak mögöttük, Woolf ugyanakkor a belső tudatfolyam alkalmazásával színt és mélységet adott szereplőinek, legyenek azok bár társasági hölgyek vagy egyszerű tanítók. Utólag az író is azt mondta, hogy Mrs. Dalloway karakterét nem volt egyszerű megragadnia („túl merevnek, túl csillogónak és túlságosan talminak” találta), és
az áttörés akkor következett be, amikor a címszereplő emlékeinek mélyére ásott.
Naplójában így fogalmazott: „Gyönyörű barlangokat ások ki a szereplőim mögött: azt hiszem, ez pontosan azt adja meg, amit szeretnék – emberséget, humort és mélységet.”
A British Council, a KultúrFlipper és az ISON közös sorozata a budapesti Brit Nagykövetség és a Könyves Magazin támogatásával valósul meg.
