Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a hetedik rész. A korábbiakat itt olvashatjátok: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész.
Bánhidi Lilla: Kilazult zsanér
Megakad a zárban a kulcs. Fém karabiner ütődik a karikán lógó sörnyitóhoz és a kapu chipjéhez. Visszhangzik az udvarban. Négy óra tizenkilenc. Tamás rámarkol a kulcstartó lifegő részeire, lassan továbbtekeri a kulcsot az újlipótvárosi lakás zárjában. Nem akarja felébreszteni a szomszédokat. Tőle balra, a kis garzonba egy hónapja új lakók költöztek, nem ismeri őket. A hajnali zajongás nem lenne jó apropó az első találkozóhoz. Benyit, felkapcsolja a villanyt. Állott szag. Lecsúsztatja a válláról a szatyrokat, a bőröndért visszalép a folyosóra, a nappaliba húzza. Kikerüli a szőnyeget, a kanapé szélére ül. Fázik.
Ennie kellene, az úton csak két kávét ivott. Délután meg fél üveg narancslevet, a lengyel kolléganőjétől kapott búcsúajándékban volt. Egyben nem fért be a csomagjába, úgyhogy kibontotta. Csokik voltak benne, kolbászok, édes mustár és fűszerkeverék, minden bajor, kivéve a narancslevet. Tegnap se evett sokat, és tegnapelőtt se. Reggel már eggyel beljebb kellett állítania a nadrágszíját. Most így is lazának érzi. Nem éhes.
Talán majd napközben elmegy a Pho leveseshez a Jászaira.
Hazaértem, pötyögi a telefonjába. Kitörli. Megborzong. Fel kellene tekernie a termosztátot. Lehűlt a lakás két hét alatt. Nincs kedve felállni. Szétnéz a kanapén, itt szokott lenni egy pléd. A barátnője mindig körbetekeri vele a lábát, ha fázik. A volt barátnője, helyesbít magában. Volt barátnő. Nehéz lesz megszoknia azt a voltot. Az üres lakást is nehéz lesz újra megszoknia.
A parketta meg-megpattan a melegedő levegőtől. Maga elé bámul. Az üres könyvespolcokat nézi. A felső fakkban volt a Sandford-sorozat, a kedvence, az nem lehetne üres, az az övé. De végül is mindegy, már olvasta mindet. A ruhásszekrényre téved a tekintete. A baloldali ajtó kissé lóg, állapítja meg, kilazult a zsanér. A lány ruhái voltak ott. Akkor mozdulhatott el, amikor kipakolt belőle a barátnője. A volt barátnője.
Majd holnap megjavítja.
Fel kellene hoznia a csomagokat. Még vagy négy kör lesz, tele a csomagtartó és a hátsó ülés. Csak a kerékpárja maradt Rosenheimban, nem fért be az autóba. A következő héten hozza haza egy magánutaztató.
Mégis eszik valamit. Nem akar tovább fogyni. A konyhába megy, a szekrényben pár pohár és tányér. Mellettük talál egy bontott csomag ropit. Megáll, hallgatózik. Csend van. Hiányzik valami. A hűtő. Mindig berregett. A barátnőjéé volt, elvitte. A pult sarkában két sört talál, magához veszi őket. Kint egészen megszokta a sör ízét. Visszamegy a nappaliba, felbontja az egyiket. Keserűbb, mint az Augustiner.
Két hónap alatt dőlt össze minden. A barátnője két hónappal ezelőtt, amikor megbeszélték, nem utazott ki hozzá Németországba. Ilyen korábban sosem fordult elő. Olyan már igen, hogy ő nem jött haza. De a lány mindig ment, amikor lehetősége volt rá. Két hónappal ezelőtt aztán mégis itthon maradt. Pedig Tamás vacsorát is akart főzni neki. Bevásárolt hozzá. Bajor sertéssült, krumpligombóc és káposzta. Végül nem készült el. A lány azt mondta, belefáradt a távkapcsolatba és nem utazik ki. Pedig pont minden beindult volna. A céges sportnapon jól szerepelt, a helyi kollégák dicsérték a teljesítményét és a kerti partin a saját asztalukhoz ültették. A főnöke magasabb pozícióról kezdett beszélni, amihez már valamennyi home office is járhat.
Thomas szülei pedig elhívták magukkal hétvégi kirándulásra a kedvenc hochzillertali hüttéjükbe.
Csak két hónapot kellett volna kibírni. Utána sokkal szabadabban tudott volna élni, a helyi barátaitól megkapott volna minden információt és támogatást, például a kiadó lakásokról, amiket meg sem hirdetnek, mert csak a barátok ismerőseinek adják ki. Nagyobb lakást akart, otthont teremteni kettőjüknek. A barátnőjének, miután hozzá költözik Rosenheimba, dolgoznia sem kellett volna egy ideig, az új pozícióval nem lett volna gond, ha a lány nem keres pénzt. Két hónap.
A barátnője nem utazott ki és pár nappal később elmondta, hogy megismerkedett valakivel. A szomszéd utcából, másfél kilométer, még nem tudja, mi lesz. Tamás reggel felmondott. Kelet-európaiak, ennyit fogott fel a főnöke hosszú papolásából. És hogy a felmondási időt dolgozza végig. A lány otthon várta. Átköltözöm hozzá, mondta. Kihez? A másikhoz?
A szomszéd utcába?
Két hete beszéltek utoljára. Tamás hívta a lányt, sokadszorra. Kérte, hogy ne menjen el még, várjon pár hetet, mindjárt lejár a felmondási idő, hazaköltözik, és újra együtt lehetnek. A lány előbb hallgatott, aztán halkan kezdett beszélni. Nem a szomszéd utcába megy. Münchenbe költözik. A fiú, akivel járni kezdett, ajánlatot kapott egy német cégtől, sürgősen kell nekik az ember, így mesélte a lány, és ő egy percet sem akar újból távkapcsolatban élni, inkább vele megy.
Tamás a második sört is felnyitja. Még keserűbbnek érzi. Magába dönti. Összegyűri a ropis zacskót, a földre dobja.
Előveszi a telefont. Vennem kell egy hűtőt, és pár új Sandford-krimit. Beírja a naptárba. Megnyitja a keresőt. Budapest München távolság. Hatszázötvenegy kilométer. Húsz kilométerrel nagyobb lett a távolság közöttük, mint amíg Rosenheimban élt. Még egyszer bepötyögi a hazaértemet. Hat óra kilenc, már biztos felkelt. Az talán még érdekli, hogy rendben hazaértem-e, gondolja.
