Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a negyedik rész. A korábbiakat itt olvashatjátok: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész.
Bánhidi Lilla: Langosch
Vég nélkül kanyarog előttük a kétsávos út. Távolabb házak, templomtorony, mögötte havas hegycsúcs. Szemből kupé előz, nem húzódnak le, elfér.
Van hátul sör, mondja a kormánynál ülő fiatal fiú, pattints egyet, ha kérsz. Borsodi, teszi hozzá rögtön, a hétvégén hoztam. A szomszéd utcában lakik, az edzőteremben találkoztak pár hete. Meglepődött, mikor a fiú odalépett hozzá. Szia, Dávid vagyok, mondta. Tamás épp akkor tette le a telefont. A barátnőjével beszélt, magyarul, csak pár percet, halkan, azt hitte, nem hallja senki.
Nem szeret magyarul beszélni nyilvános helyen.
A kiköltözése után figyelte meg a Lidlben, hogy a körülötte vásárló magyarok mind németre váltottak, ha valaki bazmegelni kezdett az üzletben. Felháborodott ezen, aztán átszokott ő is.
Nem, kösz, majd ott, válaszolja. Ez egy étterem, ugye?
Dávid a konditermes találkozó után írt rá, hogy vele menne-e a tiroli magyarok egyik találkozójára. Walchsee-n tartják, nincs tőlük messze, az osztrák határ után pár falu. Sosem volt még magyaroknak hirdetett programon, csak a helyi harminc felettiek partijára ment el egyszer. Ott jött rá, hogy a Tindert helyettesítik ezek a bulik, neki meg van párja, úgyhogy nem is ment többször. Messze, de van. Rég találkoztak.
De hamarosan ő is ki fog költözni. Biztos benne.
Hagyományos tiroli társasház mellett haladnak el, háromszintes, faragott erkélyek, a ház oldalában tűzifatároló. Centire egyforma darabok, éllel egymásnak illesztve. Nemrég olvasott egy cikket a helyi lapban, hogy drágább a régi házakat felújítani, mint újat építeni. Mégis felújítják őket, ragaszkodnak a hagyományoshoz.
Igen, bólogat Dávid, a Katiék pár hónapja bérelték ki egy osztrák pasitól, nyugdíjba ment az öreg. Fel akarják futtatni, félig magyar félig osztrák lesz a menü. A Piroska mondta nekik, folytatja, tudod, aki a nyelvtanfolyamokat intézi Kiefersfeldenben, hogy csináljanak magyar találkozót, akkor tuti beindul a hely. Te jársz magyar bulikba, kérdezi, közben lassít és balra tekeri a kormányt.
Üresen áll a felvonó, a téli szezonnak vége, a nyári meg csak pár hét múlva kezdődik el. Újabb házak. Fűnyírórobot surran a gyepen a kockára formázott bokrok mellett. Kerítés nincs, de nincs kutya és gyerek se. Élj ott, ahol mások nyaralnak. Sokat használt szlogen, a bajorok is szeretik. Ha nem élne itt, nem akarna itt nyaralni.
A Balatonra menne lángosozni.
Nem voltam még, válaszolja Tamás.
Hurra, Christian ist da. Méteres fából faragott gólya lóg a következő ablakban, kék pólyás babát tart a szájában. Christian megszületett. Még ha egyre kevesebben is születnek errefelé.
Pedig jó programok vannak, mondja Dávid, van kirándulócsoport, meg nagy bulik, retró zenékkel, a múltkor Sterbinszky volt.
Kis utcába fordulnak, ez Walchsee csendesebb része. Az étterem bejárata előtt élénk tábla, ungarische party. Nagy terek, nehéz fabútorok, enyhe dohszag belül. Az asztalok egy részén székek, csak párat terítettek meg a sarokban. Középkorú nő üdvözli őket, Kati vagyok, gyertek beljebb, mondja, ugye, milyen szép, végre nekünk, magyaroknak is van éttermünk, nem csak a lengyeleknek. Összesen úgy egy tucat vendég lehet,
ők ketten a szomszéd sráccal, rajtuk kívül még három férfi, és vagy hat-hét nő, állapítja meg Tamás.
Kati leülteti, az étlapot mutogatja, nézd, van gulyás, meg lángos. Ránéz a menüre. Langosch. Gulyasch. A háttérben mulatós zene szól. Nád a házunk teteje. Nem veszik hangosabbra, itt ma nem lesz már nagy buli. Gyere, bemutatlak, viszi magával Kati, ő itt Laci, Kufsteinben van a plázában magyar standja. Idegesíti a nő kiejtése, miért mondja minden magyar az ei-t ejnek, amikor az áj. Ha akarsz Túró Rudit, folytatja Kati, meg tejfölt, igazit, mert ezek az osztrákok nem tudják, mi a jó, Lacinál mindig van, a Spar mellett a plázában, meg magyar kolbászt is lehet nála venni. Kezet fognak.
Megcsináltuk, öcsém, fordul Lacihoz Kati párja, sportosabb ötvenes, rövidet nyom a kezükbe. Otthonról, mondja, barack. Mind megcsináltuk. Itt vagyunk.
Tamás szétnéz, Dávidot keresi, mikor indulnak már. A sarokban látja meg, a bárpultnál, egy fiatalabb nővel beszélget. Kér még egy felest Kati párjától. De jó, hogy neki nem ilyen helyeken kell ismerkednie. A barátnőjére gondol, nem tudott kijönni múlt héten. Ilyen még nem volt. Péntekre berendelték dolgozni, hiába kért szabadságot, nem kapta meg, a szombat-vasárnap meg túl rövid ahhoz, hogy oda-vissza megtegye a Budapest‒Rosenheim utat. Egyik nap sem lenne teljes, inkább otthon marad.
Egyszer kibírják, mondta a lány és ő is logikusnak gondolta.
Most, hogy itt van a walchsee-i étteremben a magyarokkal, és nézi Dávidot a fiatal nővel, úgy érzi, talán neki kellene hazamennie. Két hét múlva utazna, már elintézte a szabadságot, még év elején megtervezték egész évre, pontosan mikor ki jön és megy. De hazautazhatna hamarabb. Napok óta ezen gondolkodik.
Aztán mindig eszébe jut a kollégája, Thomas és a házfelújítás. Thomas nem számít teljesen helyinek, mert csak félig német, de Bajorországban nőtt fel, ezért úgy kezelik, mintha helyi lenne. Elhívta magához. Egy helyi végre magához hívta, hogy segítsen a háza felújításán. Csak a rokonokat és a közeli barátokat hívják segíteni, még ha fizetni is kell érte, itt ingyen nem lehet segíteni, csak napidíjért. De Thomas megszorult, kevés barátja van, a fél családja Olaszországban él, ezért elhívta őt is. Bekerülhetne a belső körbe. Thomas lehetne az első helyi barátja.
Ha helyi barátja van, már ő sem lenne teljesen kívülálló.
Egy hétvégébe nem fér bele a hazaút, a visszaút és a házfelújítás. Végül is igaza van a barátnőjének, egyszer kibírják.
