Bánhidi Lilla A töltőm ott maradt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a negyedik rész. A korábbiakat itt olvashatjátok: 1. rész; 2. rész; 3. rész.
Bánhidi Lilla: Elfordítja a fejét
Egy kávé még belefér. A konyhapulthoz megy, előveszi a kapszulás dobozt, kivesz egy kéket. Bekapcsolja a gépet. Lassan ezeket is újrahasznosíthatóra kell cserélnie, itt nem szeretik, ha valamit csak egyszer lehet használni. A kisbögrés gombot nyomja meg. Észreveszi, hogy a konnektorban telefontöltő lóg, a barátnője hagyta itt. Messenger üzenetet ír, kihúzza a töltőt, átsétál a hálószobába, kinyitja a gardrób ajtaját és a sporttáskába dobja, a szennyes közé. Így biztosan hazakerül.
A feltépett borítékot bámulja a konyhapulton. Itt a szemetet sem szeretik. Múlt hónapban emelték a szemétszállítás díját, szerencsére a fizetését is. Be kéne fizetnie a számlát. A feltépett borítékot meg a szemétbe hajítani. Megissza a kávét, behajtja az ablakot, már megint trágyáznak, nem lehet megszokni a szagot. Hat harminc van, biciklivel megy,
gyalog már nem érne be.
Felveszi a sisakot, elindul az Inn partján. Az úton keresztben vizes lábnyomok, hódok lehettek. A folyó világoszöld általában, most szürke és zavaros, erős a sodrása. Éjjel szakadt az eső, fel is ébredt rá. Amikor a barátnője hazautazik, mindig rosszul alszik. Hajnalig fennmarad, csetel a lánnyal, néhány üzenetet váltanak, nem akarja magára hagyni a hosszú hazaút alatt. Aztán hosszú ideig forgolódik az ágyban, nem találja a helyét. Tegnap elaludt a kanapén, át sem öltözött. A viharra ébredt fel.
A barátnőjére gondol. Az indulás előtti szeretkezésre. Gyors volt. Indulás előtt mindig van szex. Olyan, mint érkezés után a közös reggeli, nem fontos, milyen, csak legyen. Most legalább be tudták fejezni. Eszébe jut az émelyítő mangóillat, ő vette a sampont a lánynak. Zavarta a tolakodó gyümölcsaroma, fullasztotta reggelre, de már kiürült az orrából.
Még nyolc nap és újra érezheti.
Ma edzeni megy. Négy napja nem volt már, nem szereti, ha ilyen sok kimarad, de a közös időből nem akart elvenni. Holnap munka után meccset néznek a kollégáival. Nem igazán bírja őket, a fociért se rajong, inkább csak hozzászokott. Kéthetente összejönnek, mikor idegenben játszik a csapat, legalább gyakorolja a helyi nyelvjárást. Egyszer már azon is elgondolkodott, hogy meghívja magához a többieket. De az itt tolakodásnak számít, a helyiek gyanakodva néznek rá, hogy mit akar, kelet-európaiakkal meg nem szeret lógni.
Két idősebb nő fut felé, félrehúzódik.
Hétvégén családi nap lesz a munkahelyén, be kell szereznie egy kockás inget, bőrnadrágja már van, szinte új, csak a céges rendezvényeken viseli. A főnöke jó néven veszi, ha a külföldiek is népviseletben mennek az ünnepségekre. Nemrég léptették elő, részlegvezető lett, úgyhogy beruház egy új kockás ingre. Grillezés várható meg sok snapsz. Inkább borozna,
de a kelet-európaiaktól elvárják, hogy bírják a rövidet és a csípőset.
Nyolc perccel munkakezdés előtt kanyarodik be a logisztikai cég elé. Még sosem késett. Senki sem késett, mióta itt van. Három éve hívták át a budapesti központból a németországi telephelyre, és nem gondolkodott sokáig. Pozíciókat látott maga előtt, nyelvgyakorlást, egy új sort az önéletrajzában nemzetközi munkatapasztalatról, áttelepülési támogatást és két hónap extra fizetést. Az első meglepetés a születésnapján érte, a neve egy nagy táblán lógott a cég bejáratánál. A második a fizetés napján, amikor megtudta, hogy magasabb az alapbére a helyiekénél. Nála rászámolják a hazautazgatás költségét. A harmadik, amikor a helyiek azonnal a számára érthetetlen dialektusukra váltottak, amint megjelent egy társaságban.
A bejáratnál két kollégája cigizik, int nekik. Az egyik magyar, a másik osztrák. Leszáll a bicikliről, a tárolóhoz megy, a sorban következő szabad helyre állítja a kerékpárját, közvetlenül egy összteleszkópos elektromos mellé. Az egyik irodistáé az első emeletről, a gyerekülés miatt megismeri. Múltkor ment egy körlevél a bicikliparkolás szabályairól, fontos, hogy egységes képet mutasson a cég előtti terület, tilos random betenni valamelyik üres helyre, a legutolsó bicikli mellé kell közvetlenül. Ellenőrzik.
Leveszi a sisakot, a telefonja pittyeg. Egy lengyel kolléganője üzent. Próbafülkés kép, rózsaszín csipkés, hosszú szoknya, mélyen dekoltált fehér blúz. Felülről fotózta magát. Biztos ezt veszi fel a hétvégi partira. Ülsz majd mellém? ‒ kérdi hibás némettel. Te is egyedül leszel.
Bezárja az üzenetet.
Már múlt hónapban is írt neki a nő, akkor egy sörözésre próbálta elhívni. Most sem válaszol. Majd később, dönti el, kitalál valami nem túl sértő kifogást. Eszébe jut a népviselet mintájú farmerruha, amit a barátnője vett pár napja az egyik helyi üzletben. Boldogan próbálta, megbeszélték, hogy a sörfesztiválra majd ezt veszi fel. Jól állt rajta. Rajta minden jól áll, gondolja. Ha népviseletes ruhát vett magának, biztos, hogy ide akar költözni, állapítja meg elégedetten. Ki fog költözni hozzám, és akkor már nem cseszem el. Újból megnyitja az üzenetet, nézi a fotót. Mindjárt szétszakad a lányon a blúz. Lementi a képet, kilép a csetből és bemegy az irodába. Csak nyolc nap és újra itt lesz a barátnője. Felidézi még egyszer a mangóillatot, az indulás előtti perceket. Elhalad a lengyel kolléganő asztala mellett. Elfordítja a fejét.
