Ardha csandrászana. A két tenyerem összeteszem a fejem fölött. Nehezemre esik kinyújtani a könyököm. A tükörbe nézek, aztán zavartan el. A test fegyelmezését nézni, ebben van valami megalázó. Vagy csak alázatra kényszerítő? Melyik? Oldalra hajlás, egy síkban tartva a testet, a félholdpóz.
Húzza az izmokat az oldalamban. Nem az, hogy ilyen-olyan előnyöket ígérnek cserébe, hanem a testen keresztül az elme fegyelme. Megszelídítése. Ezért csinálom.
Még nem csorog rólam az izzadság, az a negyedik vagy ötödik ászana után kezdődik. Akkor majd megcsúszik a lábam a matracon, most még bele tudok kapaszkodni a lábujjaimmal. Ria inkább csak imitálja a mozgást, felnéz rám, a szeme azt mondja, nem érti, miért kell ezt csinálnia. Dalma összpontosít, a két kezét összeteszi, hajlik oldalra. Jól esik ránézni. Szép így, koncentrálás közben. Talán kevésbé szép, mint Ria, fiúsabb, vadabb, besorolhatatlanabb. Lélegezni, ne felejtsek el lélegezni. A tanár monoton hangon mondja a következőt, nem tudok rájuk figyelni. Alázatot tanulni a testtel szemben, vagy a testen keresztül, erre mi szükségük? Gondolom, megalázzák őket elégszer. Mint a múltkor a játékboltban, figyelték, nem tesznek-e el valamit. Önfegyelem. A kielégülés elhalasztása. A pillecukor-kísérlet. Frusztrációtűrés. Tesztelem őket? Utkatászana. Úgy kell csinálni, mintha leülnél, súgom Dalmának, de tartod magad a comboddal és a hátaddal. A kezedet nyújtsd ki előre, úgy, így jó. Megindul az első verejtékfolyás a hátamon. Kulturális tőke, gondolom, de közben remeg a combizmom. Indiai kapcsolat és hagyomány, gondolom. Lehet belőlük jógaoktató, az egy középosztálybeli pozíció. Mit tehetek értük? Mit jelenthetek nekik? Hogy beülhetnek egy borzalmas Happy Mealre? Hogy mozgólépcsőztünk a Moszkván? Társadalmi tőke. Én vagyok a társadalmi tőke, abból lesz a kulturális tőke. Dandanajama dzsanusirászana. Ria leül a matracára. Egyensúlyozom, nehezen megy, kilépek, ránézek, miért nem csinálod? Ez túl nehéz, mondja. Túl nehéz, nem tudom csinálni. Az egész túl nehéz nekem, inkább kimegyek. Nem mehet ki, mert nem tudok úgy vigyázni rá, itt bent szemmel tartom, de kint a bevásárlóközpontban elveszne. Nem mehetsz ki, mondom neki, akkor ülj, és várd meg, míg befejezzük. Látod, Dalma csinálja, nem annyira lehetetlenség ez. Nekem túl nehéz, én nem csinálom. Dalma tartja a kinyújtott lábát előre, ráhajol, kicsit meginog, de nem adja fel. Feladni, erre nem is gondoltam, hogy fel is lehet adni. Eszembe sem jutna, nem viselném el, valami visszatartana. Csinálni kell, pedig nem kell, magam választottam, magamnak igen, de nekik nem, idecipeltem őket, ők nem választották, beleugrattam hirtelen az életembe két kislányt. Miért? Lehetséges kiutak, amelyeket fel kell fedeznünk. Ria feladja. Erre nem számítottam. Máris elrontottam valamit? Dandajamana dhanurászana. Ez a kedvenc pózom, feszítem a hátam, rúgom fel a lábam, kifeszített íj vagyunk, kibillenek, visszatérek, Dalma figyeli a tükröt, nem billeg, áll egy lábon egyenesen, erős láb, mondja ilyenkor az oktató, Dalmának erős lába van. Ria unatkozó arccal ül, még így is gyönyörű, fekete haját kibontja a copfból, aztán megint összeköti, ingatja a fejét. Néz minket. Ha megvagyunk, bemegyünk a bevásárlóközpontba, mondom neki, hogy legyen mire várnia.
Savászana. Húsz másodpercig semmi, semminek kéne lennie, de pörög a fejem.
Ria ül, unatkozik. Dalma mélyen lélegzik. Miért? Hogy együtt legyünk? Hogy én ne legyek egyedül? Hogy segítsek nekik? Hogy ők segítsenek nekem? Mindjárt lejár a Savászana, felkelni megint és csinálni. Nem találom a választ. Keresem. Üresnek kell lenni, hogy megjöjjön. A Savászana üresség, de most elszaladt, már vége. Középosztály vagyok. Kulturális tőke vagyok. Kielégületlenül hagy a gondolat, de visszatér és forgolódik, hullámzik a fejemben. Nem, nem ez a válasz. Szupta vadzsrászana. Szétfeszíti a lábaim a beékelődő csípőm, fájdalmas, a fájdalom jó, konkretizál, itt és most van, az izzadság lassan kihűl a hátamon. Érzem. Dalma hátrafeszített lábbal fekszik mellettem. Még hat póz. Az idő lassú, de telített ilyenkor, nem üres, intenzitása van. Minden test küzd. Dalma küzd. Tathágathagarbha. Mindenkiben van egy kis mag, egy szikra, ami Istennek nevezhető. Csinálja. Ez majdnem szerelem.
*
Jó lenne egy kóla, de a néni, vagyis Emma., nem akarja, hogy nénizzük, csak vizet vett, azt mondta, a kóla nem jó a fogaknak, még a fantás kóla se, de vízért miért fizet pénzt, azt nem tudom, mikor az van itt a csapban is, talán rossz a csapban itt a víz, mint otthon a kútban az udvaron, amit fúrtunk, hogy legyen mivel locsolni a veteményt, csak aztán elzárták a csapban is a vizet, mert anyu nem tudta fizetni.
Azért kell itt tornáznunk, mert ismerjük meg ezt a tornát, amit nem pont így hívnak.
Én mutattam cigánykereket, az aszfaltos úton, azon nagyon nevetett, hogy az aszfaltos úton is csinálok cigánykereket. Jó hosszú út volt, hosszan kellett rajta menni, ilyen hosszú út otthon nincs is, még villamossal is lehetett volna utazni, de inkább sétáltunk, mert így akarta Emma, és senkinek sem köszönt az úton, pedig én mindenkinek köszöntem, mert úgy mondta anyu, hogy jól viselkedjünk, és köszönjünk, meg ne kérjünk semmit, csak fogadjuk el, amit adnak, ezért nem is kérek kólát, de szeretnék, főleg, mert itt a tornán nagyon meleg van, mintha befűtöttek volna, pedig kint sincs hideg, Emma szerint azért, hogy a testünk jobban működjön, de az enyém működik hidegben is. Most ki kell tartanom a lábamat, mutatja elől egy bácsi, hogyan, és rá kell hajolni, nagyon nehéz így megtartani, rá kell koncentrálni, mint a matematikára, csak az rosszabbul megy. Ria már leült, nem csinálja, de nem szóltak rá, hogy csinálja. Mint az iskolában, ha nem szólnak, nem csináljuk. Csak legyünk csendben. És akkor nem szólnak. Csendben lenni nehéz. Én azért csinálom, mert Emma azt mondta, hogy csináljuk, próbáljuk ki, hogy tetszik, és ő is csinálja, és Emma kedves, mozgólépcsőzni vitt, meg játékboltba. Hát nem tetszik, az tetszett, amikor mozgólépcsőztünk, meg amikor felmentünk az emeletre, sok emelet volt, és abból a legfelsőre, és le lehetett nézni onnan az ablakon keresztül, és minden nagyon kicsi volt lent, meg amikor a vidámparkba mentünk és felhúzott az a gép, aztán olyan volt, mintha leesnénk, az nagyon jó volt, Emma azt mondta, ő nagyon fél az ilyentől, csak miattunk megy fel rajta. Hát én nem féltem. Egyszer sikítottam. Itt inkább félek, mert csöndben is kell lenni, sok ember ugyanazt csinálja, mindenki néz előre, nem egymásra, nem lehet beszélgetni, ez nem normális. Nem lehet nevetni. Ria nagyon unatkozik, látom rajta, de egyszer majd vége lesz a tornaórának és akkor mehetünk a boltokba nézelődni, és vesz pizzát Emma, vagy elmehetünk a Mekibe, és kapunk ajándékot, azt mondta, talán vesz kólát is, lehet, hogy mégis meg lehetne kérni, anyu azt mondja, ne kérjünk, de talán ha megkérdezi, hogy mit kérünk, meg lehetne mondani, hogy kólát, és akkor lenne kóla. Le kell feküdni, az jó, kicsit lefeküdni, de jó lenne még így feküdni, nem is gondoltam, hogy így elfáradok tornán. Nem szoktam elfáradni tornán, ha az iskolában az van, az a legjobb, a torna, és a matematika a legrosszabb, akkor hátul jó ülni, mert aki hátul ül, azt nem kérdezi a tanárnéni, csak ha nagyon hangosak, akkor szól, a fiúk mind hátul ülnek, a barátnőmmel egyszer beültünk hátra Ricsi és Zolika helyére, megbeszéltük velük, hogy most egyszer, de akkor Ricsi és Zolika elől nagy banzájt csináltak, majdnem felborították a padot, és Rozika néni hátraküldte őket, hogy miért vannak ott elől, és akkor mi előre jöttünk.
Így szét kell feszítsem a lábam, ez fáj, nem tudom, miért kell ilyeneket csinálni tornán, ami fáj, otthon tornán csak futni kell meg ugrani, vagy dobni a labdával, ez sokkal rosszabb torna, nem tudom, miért jöttünk ide, remélem, hamarosan vége lesz.
Kedves Emma, kedves, csak furcsa, levágta a haját rövidre, ez furcsa, meg hogy nem megyünk haza főzni, hanem beülünk valahová, amikor tegnap beültünk valahová, egy könyvből kellett kiválasztani az ételt, nem tudtam, mit válasszak, nem volt pörkölt, aztán kértem rántott húst, mert azt ismertem. És fagylaltot. Az is jó volt. Azért csinálom, mert azt mondták, ki kell próbálni, de ha ki kell próbálni, akkor abba is lehet hagyni, nem kell mindig csinálni, csak egyszer, és aztán majd mondhatjuk, hogy inkább nem akarunk tornára jönni, majd elleszünk valahol kint, ha Emma tornára jön, ha kell neki tornára jönni, mert azt mondta, azért vágta le a haját ilyen rövidre, hogy tornára tudjon járni, nálunk az asszonyok nem vágják le a hajukat, senki, meg a lányok sem, én is csak várok, hogy jobban megnőjjön, nem vágnám le semmi pénzért. Azt kell csinálni, amit mondanak, mindent el kell fogadni. Ezt is, hogy így hajolgatni kell. Csak meglennénk, ha legközelebb tornára akar menni, csak megnéznénk a boltokat, nagyon sok bolt van itt, de be nem mennénk, mert azt nem szabad. Kinéznek onnan, ha bemegyünk. Volt az a bolt a tündérruhával, ahol a Hannah Montanák is voltak. De nem kérnénk semmit, csak várnánk. Kint ülnénk, és nem vesznénk el, csak ülnénk, mint otthon az udvaron. Néznénk, én nézném a tündérruhát.
