Hegyi Ede: Az ebéd (1.)

Az ebéd

Nem hiszem el, hogy nem tudsz normálisan ülni, mondta Apu.

Nem esett jól a megjegyzése, ugyanis nem tudtam, hogy nem normálisan ülök. Végignéztem magamon, és megállapítottam, hogy nem látok semmi rendellenességet: a lábam lelóg a székről, jobb kezemben van a kés, bal kezemben van a villa, a könyökömmel nem támaszkodom az asztalon, mert tudom, hogy azt nem szabad. Hogyan kell, kérdeztem, mire úgy felelt, hogy hát normálisan, nem tudom, mit nem lehet ezen érteni.

Megforgattam a kezemben először a kést, aztán a villát. Felnéztem rá, láttam, hogy ideges. Éreztem, hogy én bosszantottam fel azzal, hogy úgy ülök, ahogy. Sajnálom, mormoltam az orrom alatt. Mit mondtál, kérdezte felém fordulva.

Gyerekkorunk

„Csak még egyszer gyere elő. A résből, hol elbújtál, gyerekkorom.” (Bereményi Géza-Cseh Tamás: Gyerekkorom)

Hegyi Ede tárcasorozata olyan történetek bemutatására törekszik, melyeknek jelentőségét az adott élethelyzetben nem ismerjük fel, csak évekkel később derülhet fény arra, hogy milyen hatással voltak az életünkre. Az őt körülvevő világ eseményeit nem értő, ám azokat megérteni vágyó, azokra szükségszerűen reagáló gyerekek világlátását jelenítik meg.

Csak annyit, hogy sajnálom. Nem sajnálkozni kell, hanem oda kell figyelni, zárta le a beszélgetést, és úgy tűnt, hogy folytatni fogja az ebédet. Késével a villájára segített egy kis krumplipürét, majd nagyot sóhajtott. Letette az evőeszközöket, és kirúgta maga alól a széket. Felállt, elindult a nappali felé. Bevettem egy falat húst a számba. Fel sem mertem nézni a tányéromból. Vágtam egy kis csemegeuborkát. Azt már nem tudtam megenni. Nem maradt időm, mert Apu visszatért a nappaliból. A kezében két könyv volt. Az egyik szürkészöld, a másik világosbarna borítójú.

Húzd be magad, mondta, én pedig azonnal letettem a kést és a villát, és közelebb húztam a székemet az asztalhoz. Emeld fel a kezed, utasított. Felemeltem mindkét kezemet. Mint a filmekben, amikor valakire fegyvert fognak. Nem értettem, mi történik.

Betette a zöldes könyvet a bal hónom alá. Engedd le a kezed, és szorítsd oda, utasított. Leengedtem a kezemet, odaszorítottam.

Betette a világosbarna könyvet a jobb hónom alá. Ezt is, mondta.

Ültem az ebédem előtt, két kezemmel a két könyvet szorosan a bal és a jobb oldalamhoz szorítva. Tessék, egyél, mondta anélkül, hogy rám nézett volna. Húzd ki magad. És le ne ejtsd nekem egyiket sem.

Magamhoz vettem a kést és a villát, és megpróbáltam folytatni az evést, de amint a tányér fölé emeltem a kezeimet, éreztem, hogy a könyvek kezdenek kicsúszni a hónom alól. Visszaraktam az evőeszközöket a tányérra. Megpróbáltam megint. Sikertelenül. Egyszer csak vége lesz, gondoltam.

Apu közben befejezte az evést. Szalvétájával megtörölte a száját. Összegyűrte, a tányérjába dobta, felállt, és kivitte a tányért az evőeszközökkel együtt a konyhába. Hallottam, hogy megereszti a vizet, mosogatni kezd. És fütyülni. Nagyon rosszul fütyült. Sípoló szuszogásra emlékeztetett. Elsőre azt hittem, felismerem, hogy mit akar előadni, egy dalt talán, ami a rádióban szokott menni, de rájöttem, hogy még csak nem is hasonlít arra, amire gondoltam. Hangos volt, idegesítő.

Amint végzett, visszajött az ebédlőbe.

Addig nem állsz fel, amíg meg nem eszed, mondta, majd a nappaliba ment.

Bekapcsolta a tévét.  Feltette a lábát a dohányzóasztalra. A távirányítóval dobolt a kanapén. Idegesített, amit csinált. Nem látom, hogy fogyna, mondta.

Megpróbáltam úgy enni, ahogy utasított, de hiába. Ez nem fog menni. Tudtam. Apura néztem, aki továbbra is a tévét bámulta. Féltem tőle, féltem a haragjától, de ebből a helyzetből mindenképpen szabadulni akartam, ezért elhatároztam, hogy megeszem az ebédet olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges. Nem az ő módszerével.

Kivettem a könyveket a hónom alól, és az ölembe raktam őket. Óvatosan kézbe vettem az evőeszközöket, és elkezdtem a számba tömni a kaját ügyelve arra, hogy véletlenül se csapjak semmi zajt. Közben folyamatosan Aput figyeltem rettegve, nehogy felém pillantson, nehogy meglássa, hogy csalok.

Már majdnem a végénél jártam, amikor Apu hirtelen felállt, és elindult felém. Összerezzentem. Nem volt időm visszacsempészni a könyveket a hónom alá. Az asztalhoz ért, és hozzám hajolt. Alaposan megvizsgált. Bal kezemben villa, jobb kezemben kés, az ölemben két könyv. Elvette a tányéromat, kiment a konyhába.

Amikor visszajött, letette elém az újra teleszedett tányért. Egy szelet rántott hús. Egy adag krumplipüré. Hozzak még uborkát, kérdezte. Megráztam a fejem. Nem kérek. Betette a könyveket a hónom alá. Jó étvágyat, mondta, és leült velem szemben. Karba fonta a kezét, és a szemembe nézett.

Álltam a tekintetét. Nagyon gyűlöltem.

Nem fog menni, ha meg sem próbálod, mondta, és biccentett.

Letettem a villát és a kést a tányérra egymás mellé. Úgy tanultam, ezzel szokás jelezni, ha befejeztük az evést. A könyveket továbbra is szorítottam. Nem kérek többet, elég volt, jelentettem ki. Tudod, hogy Afrikában éheznek, kérdezte, és előrehajolt.

Tudom, feleltem.

Tudod, hogy milyen szerencsés vagy, hogy annyit ehetsz, amennyit csak akarsz? Nem érdekel, suttogtam. Tessék, kérdezett vissza. Nem érdekel, mondtam újra, ezúttal hangosabban.

Az asztalra csapott. A kurva életbe, kiáltotta. A kurva életbe. Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? Nem tudom, válaszoltam. Hát pedig neked kéne tudnod, bassza meg, üvöltötte.

Elvette a tányért, kiment a konyhába. Nem is ment. Menetelt. Felálltam, kivettem a könyveket a hónom alól, letettem őket az asztalra. A konyhaajtóhoz mentem. Megálltam, néztem, ahogy fóliával leteríti az ebédem maradékait, és beteszi a letakart tányért a hűtőbe. Menj a szobádba, ne is lássalak, mondta. És meg se próbáld bekapcsolni a számítógépedet. Nincs játék. Gondolkodj el azon, amit csináltál.

A szobámba mentem, leültem az ágyam szélére. Egyáltalán nem tudtam gondolkodni. Szomorú voltam. Nem értettem a helyzetet. Kinéztem az ablakon.  A kilencediken laktunk, nem láttam mást, csak az eget és az égen úszó felhőket. Legalább a felhők szépek, gondoltam.

Bejött Apu, leült mellém. Néhány percig szótlanul ültünk egymás mellett. Kellemetlenül éreztem magam. Nem akartam semmit sem mondani neki. És nem akartam, hogy bármit is mondjon nekem.

Vacsoránál folytatjuk, jelentette ki.

Megveregette a vállamat, felállt. A szemébe néztem. Elmosolyodott, és visszament a nappaliba. Kinéztem megint az ablakon. Odakint úgy tűnt, hogy semmi sem változott.

Nem, nem szépek a felhők, jutott eszembe.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Hegyi Ede: Meg akartam énekelni azon emberek életét, akiket gátlástalanul kihasználnak

Idén már hatodik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Most Hegyi Ede válaszait olvashatjátok. 

...
Nagy

Harag Anita: Apa Lewandowskinak drukkol (1.)

A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2020-ban Harag Anita kapta meg Évszakhoz képest hűvösebb cimű kötetéért, ami a Magvető Kiadónál jelent meg. Vasárnap, ebéd nálunk című tárcasorozatának ez az első része, és egy éven át tart.

...
Nagy

Fehér Boldizsár: Nátán, Súnemből

A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2019-beFehér Boldizsár nyerte el Vak majom című regényével, ami a Magvető Kiadónál jelent meg. 2020-ban havonta jelentkezett Hogyan legyünk népszerűek és szerezzünk barátokat című tárcasorozatával.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A gyerekek két kalandor madárral fedezhetik fel Szeged titkait

Trogmayer Éva mesekönyvében a két kalandor madár ezúttal Szeged felé veszi az irányt, velük együtt pedig a gyerekek is felfedezhetik az alföldi város érdekességeit, titkait. Olvass bele a Frida és Gubanc Szegeden című kötetbe!

...
Gyerekirodalom

Könyv vagy Fortnite – kell-e egyáltalán a „vagy”?

Az alfa generáció tagjai olyan világban élnek, ahol a vizualitás minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap. Vajon a könyvek és azok vizualitása mit tud adni ennek a korosztálynak?

...
Gyerekirodalom

Kelta kincsvadászattal folytatódhatnak Mikó Csaba balatoni kalandjai

Egy hajó megmentése, valójában egy igazi nyomozás áll Mikó Csaba balatoni kalandregényének középpontjában. A Lukrécia megmentése új könyv, szerzője ugyanakkor már jó húsz éve papírra vetette. De milyen kötődése van az írónak a Balatonhoz, és hogyan tér vissza Gergő és Zsófi a folytatásban? Mikó Csabát kérdeztük.

A hét könyve
Kritika
A háborúból nincs visszatérés, ez az élet
...
Nagy

John Scalzi: Miért akarna bármi az emberhez hasonlóvá válni?

Miért vesz valaki templomot magának? Segít-e az alkotói válságban a zenélés? Hogyan reagálnának az emberek, ha tényleg megjelenne az igazi mesterséges intelligencia? John Scalzival, a Könyvfesztivál díszvendégével beszélgettünk. Interjú.

Hírek
...
Zöld

Krausz Ferenc fizikus is Nobel-díjat kapott!

...
Hírek

John Scalzi: Szabados Áginak nem kell bocsánatot kérnie tőlem

...
Hírek

Filléres zsebkönyvként gondolta újra a kedvenc filmjeit egy grafikus

...
Zöld

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat!

...
Gyerekirodalom

A gyerekek két kalandor madárral fedezhetik fel Szeged titkait

...
Hírek

A pestis éjszakáitól Budapest történelmi titkaiig [Könyvesblokk]

...
Hírek

Murakami egy japán kísértettörténettel melegített a Nobel-bejelentésre

...
Gyerekirodalom

Könyv vagy Fortnite – kell-e egyáltalán a „vagy”?

...
Beleolvasó

Luiz Schwarcznak a bipoláris depresszióval és a családja történetével is meg kellett küzdenie