Hegyi Ede: Az ebéd (1.)

Az ebéd

Nem hiszem el, hogy nem tudsz normálisan ülni, mondta Apu.

Nem esett jól a megjegyzése, ugyanis nem tudtam, hogy nem normálisan ülök. Végignéztem magamon, és megállapítottam, hogy nem látok semmi rendellenességet: a lábam lelóg a székről, jobb kezemben van a kés, bal kezemben van a villa, a könyökömmel nem támaszkodom az asztalon, mert tudom, hogy azt nem szabad. Hogyan kell, kérdeztem, mire úgy felelt, hogy hát normálisan, nem tudom, mit nem lehet ezen érteni.

Megforgattam a kezemben először a kést, aztán a villát. Felnéztem rá, láttam, hogy ideges. Éreztem, hogy én bosszantottam fel azzal, hogy úgy ülök, ahogy. Sajnálom, mormoltam az orrom alatt. Mit mondtál, kérdezte felém fordulva.

Gyerekkorunk

„Csak még egyszer gyere elő. A résből, hol elbújtál, gyerekkorom.” (Bereményi Géza-Cseh Tamás: Gyerekkorom)

Hegyi Ede tárcasorozata olyan történetek bemutatására törekszik, melyeknek jelentőségét az adott élethelyzetben nem ismerjük fel, csak évekkel később derülhet fény arra, hogy milyen hatással voltak az életünkre. Az őt körülvevő világ eseményeit nem értő, ám azokat megérteni vágyó, azokra szükségszerűen reagáló gyerekek világlátását jelenítik meg.

Csak annyit, hogy sajnálom. Nem sajnálkozni kell, hanem oda kell figyelni, zárta le a beszélgetést, és úgy tűnt, hogy folytatni fogja az ebédet. Késével a villájára segített egy kis krumplipürét, majd nagyot sóhajtott. Letette az evőeszközöket, és kirúgta maga alól a széket. Felállt, elindult a nappali felé. Bevettem egy falat húst a számba. Fel sem mertem nézni a tányéromból. Vágtam egy kis csemegeuborkát. Azt már nem tudtam megenni. Nem maradt időm, mert Apu visszatért a nappaliból. A kezében két könyv volt. Az egyik szürkészöld, a másik világosbarna borítójú.

Húzd be magad, mondta, én pedig azonnal letettem a kést és a villát, és közelebb húztam a székemet az asztalhoz. Emeld fel a kezed, utasított. Felemeltem mindkét kezemet. Mint a filmekben, amikor valakire fegyvert fognak. Nem értettem, mi történik.

Betette a zöldes könyvet a bal hónom alá. Engedd le a kezed, és szorítsd oda, utasított. Leengedtem a kezemet, odaszorítottam.

Betette a világosbarna könyvet a jobb hónom alá. Ezt is, mondta.

Ültem az ebédem előtt, két kezemmel a két könyvet szorosan a bal és a jobb oldalamhoz szorítva. Tessék, egyél, mondta anélkül, hogy rám nézett volna. Húzd ki magad. És le ne ejtsd nekem egyiket sem.

Magamhoz vettem a kést és a villát, és megpróbáltam folytatni az evést, de amint a tányér fölé emeltem a kezeimet, éreztem, hogy a könyvek kezdenek kicsúszni a hónom alól. Visszaraktam az evőeszközöket a tányérra. Megpróbáltam megint. Sikertelenül. Egyszer csak vége lesz, gondoltam.

Apu közben befejezte az evést. Szalvétájával megtörölte a száját. Összegyűrte, a tányérjába dobta, felállt, és kivitte a tányért az evőeszközökkel együtt a konyhába. Hallottam, hogy megereszti a vizet, mosogatni kezd. És fütyülni. Nagyon rosszul fütyült. Sípoló szuszogásra emlékeztetett. Elsőre azt hittem, felismerem, hogy mit akar előadni, egy dalt talán, ami a rádióban szokott menni, de rájöttem, hogy még csak nem is hasonlít arra, amire gondoltam. Hangos volt, idegesítő.

Amint végzett, visszajött az ebédlőbe.

Addig nem állsz fel, amíg meg nem eszed, mondta, majd a nappaliba ment.

Bekapcsolta a tévét.  Feltette a lábát a dohányzóasztalra. A távirányítóval dobolt a kanapén. Idegesített, amit csinált. Nem látom, hogy fogyna, mondta.

Megpróbáltam úgy enni, ahogy utasított, de hiába. Ez nem fog menni. Tudtam. Apura néztem, aki továbbra is a tévét bámulta. Féltem tőle, féltem a haragjától, de ebből a helyzetből mindenképpen szabadulni akartam, ezért elhatároztam, hogy megeszem az ebédet olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges. Nem az ő módszerével.

Kivettem a könyveket a hónom alól, és az ölembe raktam őket. Óvatosan kézbe vettem az evőeszközöket, és elkezdtem a számba tömni a kaját ügyelve arra, hogy véletlenül se csapjak semmi zajt. Közben folyamatosan Aput figyeltem rettegve, nehogy felém pillantson, nehogy meglássa, hogy csalok.

Már majdnem a végénél jártam, amikor Apu hirtelen felállt, és elindult felém. Összerezzentem. Nem volt időm visszacsempészni a könyveket a hónom alá. Az asztalhoz ért, és hozzám hajolt. Alaposan megvizsgált. Bal kezemben villa, jobb kezemben kés, az ölemben két könyv. Elvette a tányéromat, kiment a konyhába.

Amikor visszajött, letette elém az újra teleszedett tányért. Egy szelet rántott hús. Egy adag krumplipüré. Hozzak még uborkát, kérdezte. Megráztam a fejem. Nem kérek. Betette a könyveket a hónom alá. Jó étvágyat, mondta, és leült velem szemben. Karba fonta a kezét, és a szemembe nézett.

Álltam a tekintetét. Nagyon gyűlöltem.

Nem fog menni, ha meg sem próbálod, mondta, és biccentett.

Letettem a villát és a kést a tányérra egymás mellé. Úgy tanultam, ezzel szokás jelezni, ha befejeztük az evést. A könyveket továbbra is szorítottam. Nem kérek többet, elég volt, jelentettem ki. Tudod, hogy Afrikában éheznek, kérdezte, és előrehajolt.

Tudom, feleltem.

Tudod, hogy milyen szerencsés vagy, hogy annyit ehetsz, amennyit csak akarsz? Nem érdekel, suttogtam. Tessék, kérdezett vissza. Nem érdekel, mondtam újra, ezúttal hangosabban.

Az asztalra csapott. A kurva életbe, kiáltotta. A kurva életbe. Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? Nem tudom, válaszoltam. Hát pedig neked kéne tudnod, bassza meg, üvöltötte.

Elvette a tányért, kiment a konyhába. Nem is ment. Menetelt. Felálltam, kivettem a könyveket a hónom alól, letettem őket az asztalra. A konyhaajtóhoz mentem. Megálltam, néztem, ahogy fóliával leteríti az ebédem maradékait, és beteszi a letakart tányért a hűtőbe. Menj a szobádba, ne is lássalak, mondta. És meg se próbáld bekapcsolni a számítógépedet. Nincs játék. Gondolkodj el azon, amit csináltál.

A szobámba mentem, leültem az ágyam szélére. Egyáltalán nem tudtam gondolkodni. Szomorú voltam. Nem értettem a helyzetet. Kinéztem az ablakon.  A kilencediken laktunk, nem láttam mást, csak az eget és az égen úszó felhőket. Legalább a felhők szépek, gondoltam.

Bejött Apu, leült mellém. Néhány percig szótlanul ültünk egymás mellett. Kellemetlenül éreztem magam. Nem akartam semmit sem mondani neki. És nem akartam, hogy bármit is mondjon nekem.

Vacsoránál folytatjuk, jelentette ki.

Megveregette a vállamat, felállt. A szemébe néztem. Elmosolyodott, és visszament a nappaliba. Kinéztem megint az ablakon. Odakint úgy tűnt, hogy semmi sem változott.

Nem, nem szépek a felhők, jutott eszembe.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Hegyi Ede: Meg akartam énekelni azon emberek életét, akiket gátlástalanul kihasználnak

Idén már hatodik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Most Hegyi Ede válaszait olvashatjátok. 

...
Nagy

Harag Anita: Apa Lewandowskinak drukkol (1.)

A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2020-ban Harag Anita kapta meg Évszakhoz képest hűvösebb cimű kötetéért, ami a Magvető Kiadónál jelent meg. Vasárnap, ebéd nálunk című tárcasorozatának ez az első része, és egy éven át tart.

...
Nagy

Fehér Boldizsár: Nátán, Súnemből

A legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat 2019-beFehér Boldizsár nyerte el Vak majom című regényével, ami a Magvető Kiadónál jelent meg. 2020-ban havonta jelentkezett Hogyan legyünk népszerűek és szerezzünk barátokat című tárcasorozatával.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Kiss Judit Ágnes meséjében egy mentett kutya és egy kóbor cica emelkedik felül az ellentéteken

Aranyos állatok, egy hatalmas szívű gazdi, az otthon melege és apró kis konfliktusok Kiss Judit Ágnes új meséjében.

...
Gyerekirodalom

Ecsédi Orsolya hőse csak könyvek szereplőibe tud beleesni

A Juli vagyok, könyvmoly címszereplőjét a valódi, hús-vér fiúk nem érdeklik, még soha nem volt szerelmes. Azaz dehogynem: csak éppen könyvek szereplőibe. Juli mindenesetre most megkapja a lehetőséget, hogy változtasson a dolgok menetén. Olvass bele!

...
Gyerekirodalom

Mi a népmesék titka, és hogyan lehet újragondolni ezeket a történeteket? [Bookline Kids]

Zalka Csenge Virág A Százegy ajtajú palota című mesekönyve megőrzi a népmesei elemeket, de sikeresen ötvözi azokat a mai gyerekek számára izgalmas témákkal.

A hét könyve
Kritika
Nem nagy ügy, szorongunk és élvezzük
...
Nagy

Szvetlana Alekszijevics: Miért nem tudunk szembeszállni a diktatúrával?

Felfoghatatlan volt számomra, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát – mondta interjúnkban a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, akivel a háborúról, a női narratíva fontosságáról, és egy felfüggesztett filmprojektről is beszélgettünk.

Hírek
...
Nagy

Mit él át egy hegymászó felesége, ha a férje nem tér vissza az expedícióról? - Megnéztük Erőss Zsolt életéről szóló filmet

...
Hírek

Tóth Krisztina: Muszáj újra és újra elismételnünk a történeteket, hogy ne a világ ismételje meg őket körülöttünk

...
Hírek

Magyarul is kiadják Alan Rickman naplóit, amelyekben a Harry Potter forgatásáról is írt

...
Hírek

Könyvesblokk: Világvége, megosztottság és egyéb égető kérdések humorral elmesélve

...
Beleolvasó

Mészöly Miklós alakját ritka pillanatokat rögzítő fotók és emlékek idézik meg

...
Hírek

Fenyegetések miatt amerikai könyvtárak sora kényszerül bezárásra

...
Gyerekirodalom

Kiss Judit Ágnes meséjében egy mentett kutya és egy kóbor cica emelkedik felül az ellentéteken

...
Zöld

Alig mozognak a magyarok, pedig tovább szeretnének élni

...
Hírek

Benedek Elek születésnapjára Király kis Miklós is emlékérmére kerül

...
Beleolvasó

Az Arizona mulató bemutatására még Örkény sem találta a szavakat

...
Hírek

Hét csapás sújtja jelenleg a könyvszakmát

...
Beleolvasó

Pető Andrea az utókorral ellentétben nem a férjek fontosságában méri a nők életét - Rajk Júliáét sem