A velencei filmfesztiválon taroltak a női történetek

A velencei filmfesztiválon taroltak a női történetek

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Maggie Gyllenhaal egy Elena Ferrante-adaptációval nyerte el a legjobb forgatókönyv díját, Audrey Diwan pedig egy Annie Ernaux-feldolgozással vihette haza az Arany Oroszlán-díjat.

ro | 2021. szeptember 13. |

A Nő a sötétben című Elena Ferrante-regény alapján készült filmjével, a The Lost Daughterrel Maggie Gyllenhaal nyerte el a legjobb forgatókönyv díját a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. A színésznő - aki nemcsak a forgatókönyvet írta, de ő is rendezte a filmet - soha nem titkolta, hogy rajong az olasz íróért, akit korábban „feminista hősének” nevezett. A Nő a sötétben hőse egy Leda nevű elvált nő, aki vakációra indul a tengerpartra. Ott megismerkedik egy családdal, amelynek egyik tagja, egy fiatal nő révén fontos szembesülésre kényszerül. Leda ugyanis karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.

Elena Ferrante
Nő a sötétben
Ford.: Balkó Ágnes, Park Kiadó, 2021, 192 oldal
-

Nem ez volt az egyetlen adaptáció, amely tarolt Velencében: az Arany Oroszlán-díjat ugyanis a francia-libanoni Audrey Diwan vihette haza Happening című filmjéért. Utóbbi Annie Ernaux L’Evénement című regényét dolgozta fel, amely egy nem kívánt terhesség és egy illegális abortusz történetét mutatja be női szemszögből.

A filmfesztiválon magyar sikert is ünnepeltek: pénteken a leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film 1983-ban játszódik a vasfüggöny mögött.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Elena Ferrantét viszi vászonra Maggie Gyllenhaal

...

Natalie Portmannel forog az új Ferrante-adaptáció

Natalie Portman lesz a főszereplője Elena Ferrante - eredetileg éppen 20 éve megjelent - regénye, az Amikor elhagytak adaptációjának.

...

Ferrante kedvencei között magyar könyv is akad

Negyven címet tartalmaz az a lista, melyet Elena Ferrante a kedvenc női szerzői által írt könyvekből állított össze. Az összeállításban vannak 20. századi klasszikusok és kortárs szerzők művei, nem mellesleg pedig egy magyar szerző könyve is.

Kiemeltek
...

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

A Magyarországot sújtó hőség miatt egyre többször jut eszünkbe Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regénye.

...

Lehet-e izgalmas egy hagyatékfelszámolás? – Ragnar Helgi Ólafsson: Apám könyvtára 

Megmenthető-e a feledéstől mindaz, ami számunkra értékes akkor, ha írunk róla?

...

Várszegi Asztrik: Találkozásaim Esterházy Péterrel

Milyen kapcsolata volt Esterházy Péternek a vallással? Várszegi Asztrik visszaemlékezése.

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.

Hírek
...

Dobby „sírján” át haladt volna az áramkábel, a Harry Potter-rajongók nem hagyták

...

Elhunyt Vladimír Páral cseh író

...

Barack Obama könyves podcastet indít

...

Danyi Zoltán első prózakötete megjelenik angolul

...

Szlavicsek Judit kiadót váltott, ekkor jön az új Kardos Júlia-krimi

...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon