1958, Franciaország. A vidéki kispolgári családból frissen szabadult tizenhét éves Annie először tölt el egy éjszakát egy fiúval. A fiú számára teljesen jelentéktelen esemény felforgatja a lány életét. Annie Ernaux önéletrajzi ihletésű regénye egy nyomozás története, amelynek során a szerző kíméletlen őszinteséggel igyekszik tetten érni jelenlegi énje születését, miközben az írás folyamatát és nehézségeit is pontosan dokumentálja.
Emlékekből, korabeli fotókból, levelekből és dalszövegekből egy letűnt világ kel életre: Franciaország történetének az az időszaka, amikor a híreket az algériai függetlenségi háború uralta, és amikor a szüzesség elvesztése, a kamaszkor érzelmi viharai és az étkezési zavarok még egészen más megítélés alá estek, mint ma - ám e sok szempontból távoli világ felidézése saját világunk megértéséhez is hozzásegít.
Annie Ernaux: Lánytörténet (részlet)
Három napja érkezett a táborba. Szombat este van. A hálótermekben az összes gyerek lefeküdt. Látom magam előtt, ahogy később oly sokszor láttam, amint a szobatársával leszalad a lépcsőn, farmert visel ujjatlan matrózcsíkos felsővel, a lábán fehér bőrszíjas saru. Levette a szemüvegét és kibontotta a kontyát, hosszú haja a vállára omlik.
Rettenetesen izgatott, ez az első bulija.
Nem tudom felidézni, hogy akkor is szólt-e már a zene, amikor megérkeztek a központi épületen kívül, talán a betegszoba vagy valamelyik másik helyiségalatt lévő pincébe. Arra sem emlékszem már, ott volt-e a fiú azok között, akik a lemezjátszó körül sürgölődtek, hogy lemezeket válasszanak. Annyi biztos, hogy ő kérte fel először a lányt. Rockszám volt. A lány zavarban van, amiért olyan rosszul táncol (lehet, hogy ezt mondta is, mentegetőzésképpen). Partnere erős kézzel vezeti, ő meg széles mozdulatokkal forog maga körül, saruja csattog a pince betonján. Zavarban van, mert a fiú egyfolytában rámereszti a szemét, miközben forgatja. Még soha senki nem figyelte ilyen kitartóan. A fiú H., a gyermekfelügyelők vezetője. Magas, szőke, erős testalkatú, enyhén domborodó pocakkal. A lány nem gondolkodik azon, hogy tetszik-e neki, hogy jóképűnek találja-e. H. nem sokkal idősebb, mint a többi gyermekfelügyelő, de a lány nem fiút, hanem kész férfit lát benne, inkább a tisztsége, mintsem a kora miatt. A vezetőkhöz tartozik, akárcsak női megfelelője, a gyermekfelügyelő lányokat irányító L. Aznap délben egy asztalnál ebédeltek, és a lány rettenetes zavarban volt, mert nem tudta, hogyan kell illendően elfogyasztani a desszertnek felszolgált őszibarackot.
Álmában sem gondolta volna, hogy érdekelheti a fiút, szóhoz sem jut a döbbenettől.
A fiú tánc közben a fal felé hátrál, és közben egyfolytában nézi a lányt. Kialszik a fény. Heves mozdulattal magához rántja, és ajkát a lány ajkára nyomja. A sötétben tiltakozás hangzik fel, valaki felkapcsolja a villanyt. A lány rájön, hogy a fiú nyomta meg a villanykapcsoló gombját. Képtelen ránézni, lelket gyönyörködtető izgalom lesz úrrá rajta. Nem akarja elhinni, ami történik. Kimegyünk?, suttogja a fiú. Igen, feleli a lány, nem flörtölhetnek a többiek előtt. Kint vannak, összeölelkezve sétálnak végig a szanatórium folyosóján. Hideg van. A refektórium közelében, a sötét park előtt a fiú a falhoz nyomja, szorosan hozzásimul, a lány a farmernadrágján keresztül érzi a hasához súrlódó domborulatot. A fiú túl gyors, a lány nincs felkészülve erre a tempóra, hévre. Semmit sem érez. Lenyűgözi a fiúban keltett vágya, ez a korlátlan, vad férfivágy – lassú és óvatos tavaszi flörtje egész másról szólt. Nem kérdezi, hova mennek. Melyik pillanatban értette meg, hogy egy szobába viszi, lehet, hogy a fiú mondta?
Az ő szobájában vannak a sötétben. Nem látja, mit csinál a másik.
Ebben a pillanatban még mindig azt hiszi, hogy tovább fognak csókolózni, és ruhástul simogatják egymást az ágyon. A fiú azt mondja: „Vetkőzz le.” Amióta felkérte táncolni, ő minden kérését teljesítette. Ami történik vele, és amit tesz, egy és ugyanaz. Meztelenül lefekszik a fiú mellé a keskeny ágyra. Nincs ideje hozzászokni a másik teljes meztelenségéhez, pucér férfitestéhez, azonnal érzi, hogy a fiú a combja közé nyomja hatalmas, merev péniszét. Erővel próbál behatolni. A lány fájdalmat érez. Védekezésként vagy magyarázatként azt mondja, hogy szűz. Feljajdul. A fiú ráförmed: „Ne rinyálj már, inkább élvezd!” A lány szeretne máshol lenni, de nem megy el. Fázik. Felkelhetne, felkapcsolhatná a villanyt, mondhatná a fiúnak, hogy öltözzön fel, és menjen el. Vagy ő is felöltözhetne, faképnél hagyhatná a fiút, és visszamehetne a buliba. Megtehette volna. Tudom, hogy nem jutott eszébe. Mintha túl késő lenne visszakozni, mintha a dolgoknak követniük kellene a maguk folyását. Mintha nem hagyhatná magára ezt a férfit ebben az állapotban, hiszen ő juttatta ide. Az általa ébresztett dühödt vággyal. Úgy képzeli, hogy a fiú az összes többi lány közül szemelte – választotta – ki.
A többi úgy zajlik, mint egy pornófilmben, ahol a férfi partnere késlekedik, nem tudja, mikor mit tegyen, mert nem ismeri a folytatást.
A férfi a helyzet kizárólagos ura. Mindig egy lépéssel előrébb jár. Lenyomja a lányt az alhasához, hogy szája a nemi szervéhez érjen. A sugárban kispriccelő sperma telibe találja, még az orrlyukát is eldugítja. Alig öt perce léptek be a szobába.
Hiába próbálom felidézni, nem emlékszem, hogy bármit is érzett vagy főleg gondolt volna. A lány az ágyon egyszerűen asszisztál ahhoz, ami történik vele, és amiről egy órával azelőtt álmában sem gondolta volna, hogy megtörténhet vele – ez minden.
A fiú felkapcsolja a villanyt, megkérdezi, melyik a lányé a mosdókagyló jobb és bal oldalán álló két kis szappan közül, lecsutakolja vele a péniszét, lecsutakolja a lányt is. Visszaülnek az ágyra. A lány a szatócsboltból hozott mogyorós tejcsokoládéval kínálja, a fiú mulat rajta, majd ha megkapod a pénzed, vegyél inkább whiskyt! A szülei nem árulnak ilyen elegáns italt, a lány egyébként is undorodik az alkoholtól.
A szobatársa bármelyik pillanatban visszatérhet a buliból. Felöltöznek. Átmennek a fiú szobájába, a gyermekfelügyelők főnökeként neki nincs lakótársa.
A lány teljesen feladta az akaratát, mindenestül átengedi magát a másikénak.
Az ő férfitapasztalatának. (Egyetlen pillanatra sem lát bele a fiú gondolataiba. A mai napig rejtély számomra, mi járhatott a fejében.)
Nem tudom, melyik pillanatban törődik, pontosabban egyezik bele abba, hogy elveszítse a szüzességét. El akarja veszíteni. Együttműködik. Nem emlékszem, hányszor próbált meg a fiú belé hatolni, és a lánynak hányszor kellett leszopnia, mert sehogy sem sikerült a dolog. A fiú engedékenyen megjegyezte, mintegy mentséget keresve neki: „Jó nagy a farkam.”
Többször is elmondja, hogy azt szeretné, ha a lány elélvezne. Nem megy, a fiú túl durván nyúl hozzá. Talán sikerülne, ha a fiú a nyelvével simogatná a csiklóját. Nem kéri tőle, egy lánynak szégyenletes dolog ilyesmit kérni. Csak azt teszi, amit a másik szeretne.
Nem a fiúnak rendeli alá magát, hanem egy megkérdőjelezhetetlen, egyetemes törvénynek, a férfibrutalitás törvényének, amelyet előbb vagy utóbb el kellett szenvednie. Akármilyen durva és mocskos is ez a törvény.
A fiú olyan szavakat használ, amilyeneket a lány még soha nem hallott, és ezáltal a trágárságokat suttogó, markukba nevető kamasz lányok világából átkerül a férfiak, vagyis a leplezetlen nemiség világába:
Ma délután maszturbáltam.
A te iskoládban mindenki kurva, nem?
A fiúnak beszélhetnékje van, és nyugodtan beszélgetnek egymás karjában, az ablakkal szemben, amelynek falát gyerekrajzok borítják. A Jura-hegységből származik, testnevelő tanár egy roueni szakiskolában, menyasszonya van. Huszonkét éves. Kicsit mesélnek magukról. A lány azt mondja, hogy széles a csípője. A fiú azt feleli: „Nőies csípőd van.” A lány örül. Rendes kapcsolat lett köztük. Valószínűleg aludtak egy kicsit.
Felkelt a nap, a lány visszamegy a szobájába. Amióta a fiú nincs ott mellette, megint alig tudja elhinni, ami történt. Még mindig nem tért magához a döbbenettől, és az esemény mámora is fogva tartja, beszélnie kell róla, szavakba kell öntenie ahhoz, hogy valósággá váljon. Kikívánkozik belőle, szeretne mindent elmesélni. Szobatársának, aki már megmosakodott és felöltözött, hogy lemenjen reggelizni, bejelenti: Lefeküdtem a gyermekfelügyelők főnökével.
Már nem tudom, eszébe jut-e, hogy ez egy „szerelmi éjszaka”, az ő életében az első.
Fordította: Lőrinszky Ildikó
