Hűség a felejtésben: a táborokba zárt japánok sorsa nem csak amerikai történet

Hűség a felejtésben: a táborokba zárt japánok sorsa nem csak amerikai történet

A második világháború során internálótáborokba zárt amerikai japánokról írta első regényét Julie Otsuka, aki könyvébe a saját családja történetét is beledolgozta (itt beleolvashatsz). A Buddha a padláson szerzőjét az érdekelte, hogyan feszülnek egymásnak a különböző irányú hűségeink egy krízisben, mit tesz az emberrel a beláthatatlanná táguló idő, illetve az árulás stigmája, és milyen árat kell fizetni, ha a felejtést választjuk túlélési stratégiaként. Az Amikor isten volt a császár a hét könyve.

Sándor Anna | 2023. november 27. |
JULIE OTSUKA
Amikor isten volt a császár
Ford. Morcsányi Júlia, Magvető, 2023, 176 oldal
-Julie Otsuka: Amikor isten volt a császár

Egy verőfényes tavaszi napon plakátok tűnnek fel a kaliforniai Berkeley utcáin, rajtuk apró betűkkel, sűrű sorokba szedve a 19. áttelepítési rendelet és annak instrukciói. Egy nő hazamegy, és csendesen elkezd összepakolni: leveszi a képeket a falról, gondosan elcsomagolja a porcelánt és az új elektromos porszívóval együtt elzárja az egyik szobába. Egy ingatlanügynök ígéretet tesz arra, hogy méltányos áron, megbízható bérlőknek adja ki a házat, míg a család vissza nem tér. Talán addigra a nő férjét is hazaengedik. Három évvel később mindebből már semmi sincs meg, még a rózsabokornak is nyoma veszett az előkertből, a szomszédok pedig elfordítják a fejüket, ha meglátják őket.

-

Címlapszotri az internálás (Fotó: National Archives and Records Administration/Wikipedia)

A Pearl Harbor elleni támadás után, 1942 tavaszán Franklin D. Roosevelt utasítására, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megkezdődött az Egyesült Államokban élő, mintegy 120 ezer japán származású lakos internálása. Julie Otsuka nagyapját (férfiak tömegeihez hasonlóan) kémkedés vádjával letartóztatta az FBI, a nagymamája, az anyja és a nagynénjei egy utahi internálótáborba kerültek, ahonnan évekkel később szabadultak. Míg Magyarországon Otsukát a Buddha a padláson című könyvével ismertük meg (amely a hét könyve is volt nálunk), debütregénye a 2002-ben megjelent Amikor isten volt a császár, amelyben a családja történetét dolgozta fel. Magyar olvasóként a történet tulajdonképpen ott folytatódik, ahol a Buddha a padláson lezárult: mi történt azokkal a nőkkel, akik úgy érkeztek Japánból az Államokba, hogy ismeretlen férfiakhoz adták őket férjhez.

A Japánból importált feleségek csak fényképről ismerték amerikai férjeiket
A Japánból importált feleségek csak fényképről ismerték amerikai férjeiket

Egy hatalmas hajón heteken át zsúfolódnak össze azok a nők és fiatal lányok, akik ismeretlen férjeikhez tartanak Japánból az Egyesült Államok felé. A csupán fotókról és levelekből ismert férfiakkal való találkozást várva merészebbnél merészebb terveket szőnek, álmodoznak a jövőről. Partot érve aztán beleütköznek a valóságba: a levelekből és képekről megismert férjeik nem azok, akiknek hitték őket, kapcsolataik már a legelejétől hazugságokon alapulnak. Így kell elkezdeniük életüket egy olyan országban, amelynek sem nyelvét, sem szokásait nem ismerik, és amelynek legjobb esetben is csak másodrendű polgárai lehetnek. Iszonyatos energiát és alkalmazkodókészséget követelő beilleszkedésük azonban hasztalan, mert a második világháborúban gyűjtőtáborokba kényszerítik, gyakorlatilag eltörlik őket a föld színéről is. Ezeknek a nehéz életutaknak állít emléket a japán származású amerikai író, Julie Otsuka Buddha a padláson című regénye, amely eredetileg 2011-ben jelent meg, és Morcsányi Júlia fordításában már magyarul is olvasható. Ez a hét könyve.

Tovább olvasok

Otsuka megkapó, szinte meglepő távolságtartással, a szentimentalizmus szikrája nélkül dolgozza fel a súlyos témát. Az öt részre osztott regény nézőpontkarakterei a család tagjai, akik mindvégig megőrzik névtelenségüket – ez a gesztus is jelzi, hogy a történetük nem egyedi, sőt, a sorsuk univerzalitása Otsuka szerint túlmutat az amerikai japánok tragédiáján. Az író szépen játszik azzal, hogyan építhető fel az objektív közös tapasztalat a szubjektív benyomások töredékeiből: 

a család tagjai látják egymást, így amit nem tudunk meg egyiküktől, kiderül róluk a másik tekintetén keresztül, így rajzolódik ki a valóság hálózata.

Az első részt az anya szemszögéből ismerjük meg, és az a dermesztő nyugalom, amellyel otthon pakol, szinte a japán higgadtság sztereotípiája. Idő kell, míg rájövünk, hogy ez a beletörődés már a depresszió felé vezető út egyik stációja. A férjét egy éjjel, papucsban és köntösben vitte el az FBI, azóta néha kapnak tőle leveleket, amelyeket persze szigorúan cenzúráznak a fogvatartók, akár egész mondatokat kaparnak ki a papírból. Az asszony egy darabig még makacsul négy személyre terített a vacsorához, ám mire belépünk a történetükbe, már csak három tányér kerül az asztalra esténként. A látszólag kiegyensúlyozott készülődés és az internálás, valamint az ellenségként való megbélyegzettség ténye közötti iszonyú kontraszt sűrűsödik abban a jelenetben, amikor a nő még egyszer kiadósan megeteti, aztán agyonüti, és a hátsó kertben eltemeti a család szeretett, vén kutyáját.

-

Internálótáborokba küldött japán amerikaiak csomagjai Kaliforniában, 1942. (Fotó: Library of Congress/Wikipedia)

A második rész a 11 éves lányé, akit a táborba vezető úton követünk, az elfüggönyözött vonatablakokat néha kövekkel dobják be azok, akik gyűlölik a „japcsikat”. Bár oldalszámra megegyezik az elsővel, összességében ez talán a legkevésbé erős rész a regényben, nem úgy a harmadik, amely a leghosszabb, és amely a nyolcéves fiú tekintetén keresztül mesél a táborban töltött évekről. Látjuk, hogy a kamaszodó nővére feltalálja magát, látjuk, hogy az anyját lassan teljesen felemészti a kilátástalanság, és már ki sem tud kelni az ágyból. A nő mozdulatlansága konkrét és metaforikus egyben: a táborban megszűnik az idő, a kíméletlen évszakok (a forrón dühöngő nyár és a csontig hatoló tél) ciklikussága a semmibe mutat, nincs mit várni, hiszen nem lehet tudni, meddig tart a háború, és nekik meddig kell a táborban maradniuk.

A föld kopár és terméketlen, semmi nem él meg itt, a barakkok repedésein pedig átszitál a finom por, amely mindent ellep és eltemet.

Ez a céltalan végtelenség találkozik a kisfiú gyermeki érzékelésével, amikor az idő még lassú és tág, és amelyet egy kicsit ki tud tölteni a várakozás az apa leveleire, a fantáziálás arról, milyen lesz őt viszontlátni, és az olyan kis lázadások a fogvatartók ellen, mint amikor csak azért is kimondja halkan, sietve a japán császár nevét.

A negyedik rész a két gyerek hangján, többes számban szólal meg, és a hazatérésről beszél. Arról, mit és hogyan lehet újjáépíteni az életből, milyen áron és milyen túlélési stratégiákkal, a háborút éppen kiheverő, a csendes-óceáni hadszíntér brutalitása miatt még szélsőségesebben japánellenes társadalomban. Végül az apa monológját halljuk, amely egyszerre gyenge és erőteljes zárása a regénynek. A benne megfogalmazott Amerika-kritika sztereotip és enyhén didaktikus, viszont mintha ebben a dühös és szenvedélyes kifakadásban kulminálódna a regény összes elfojtott érzelme és feszültsége. Gúnyos vallomás ez, egy olyan ember beszél itt, aki már inkább magára vállal bármilyen abszurd, ellene és „a fajtája” ellen felhozott vádat, csak végre szabadulhasson. Azt csupán a gyerekei és az időközben munkába álló felesége érti meg, hogy már soha nem fog hazatérni – hiába engedik vissza a családjához, a testi-lelki megkínzottság miatt képtelen beilleszkedni az új hétköznapokba. 

Julie Otsuka lírai regényben dolgozta fel az amerikai japánok internálását
Julie Otsuka lírai regényben dolgozta fel az amerikai japánok internálását

A nagy sikerű Buddha a padláson (mely tavaly a hét könyve is volt) szerzője ezúttal a japán fogolytáborok világába kalauzol, egyúttal a saját családja fájdalmas múltját is feldolgozta. Julie Otsuka íróként 2001-ben debütált az Amikor isten volt a császár című regényével, magyarra az előző kötethez hasonlóan ezúttal is Morcsányi Júlia ültette át. Olvass bele!

Tovább olvasok

Otsuka aprólékosan ír a jelentéktelennek tűnő részletekről is, mint hogy mi történik a porszívóval, hová tűnt a rózsa, vagy az aggodalomról, hogy nagyobb Ponds-tégelyt kellett volna vinni a táborba, mert ha elfogy a hidratáló, hogyan ismer majd megöregedett feleségére az apa. Ez az írói technika pedig lehetővé teszi, hogy a szerző érzékletesen ábrázolja,

hogyan ragaszkodunk a széthulló normalitás szilánkjaihoz:

kapaszkodunk beléjük, és így óhatatlanul felsebzik a kezünket, a szívünket, ám nem lenne emberi vagy életszerű másként tenni, hiszen nincs könnyű vagy heroikus út, csak amelyen végig kell menni.

A regény fokozatosan egyre inkább a nagy témáira fókuszál, mint a rasszizmussal keveredő idegengyűlölet, a megbélyegzettség, a száműzetés, vagy a hűség, amely több szinten is visszatér: hűség a férjedhez, hűség a népedhez/kultúrádhoz, hűség a császárhoz, hűség az államhoz, amelynek a polgára vagy. Otsuka pedig azt is bemutatja, milyen patthelyzeteket és szükségszerű identitástöréseket okoz, amikor egy történelmi krízishelyzetben ezek a hűségek ütköznek egymással.

A hazatérés utáni hallgatás és elhallgatás egyéni és társadalmi stratégia egyszerre, valamint Otsuka személyes élménye is, aki egy interjúban mesélt arról, hogy otthon a szülei csak angolul beszéltek, ő pedig semmit sem tanult a japán örökségéről egészen addig, amíg az egyetemen nem találkozott vele. A szerző szerint az ő családjához hasonlóan szinte a komplett internált generáció próbálta elfelejteni a szégyent és a stigmát, amely azzal járt, hogy árulónak bélyegezték őket. Igaz, tette hozzá, megdöbbentette, hogy az ezredfordulón az iskolákban – egy rövid említésen túl – a gyerekek nem tanultak a japán amerikaiak internálásáról. A 2002-es regényre ugyanakkor gyakorlatilag a megszületése pillanatában újabb réteg rakódott a 2001. szeptember 11-i terrortámadással, amely miatt az Államokban élő arabok és muszlimok ellen fordult az állami és társadalmi gyanakvás. Amikor erről kérdezték, Otsuka így válaszolt: 

„Valós emberekről akartam regényt írni… a tapasztalatuk egyetemes, és érvényes nemcsak a japán amerikaiakra, hanem bármelyik etnikai csoportra. A történelem során visszatér, hogy összegyűjtenek embereket és száműzik őket. 

A regényben szereplő család megpróbáltatása – átlagemberek olyan extrém körülmények között, amelyekre nincs hatásuk –, nagyon is emberi helyzet.”

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Julie Otsuka lírai regényben dolgozta fel az amerikai japánok internálását

A nagy sikerű Buddha a padláson szerzője ezúttal a japán fogolytáborok világát mutatja be, és az új kötetben saját családja fájdalmas múltját is feldolgozta. Olvass bele!

...
Kritika

A Japánból importált feleségek csak fényképről ismerték amerikai férjeiket

Egy hajón zsúfolódnak össze azok a nők, akik ismeretlen férjeikhez tartanak Japánból az Egyesült Államok felé. A II. világháborúban aztán gyűjtőtáborokba kényszerítik őket. Ezeknek a nehéz életutaknak állít emléket a japán származású amerikai író, Julie Otsuka - ez a hét könyve.

...
Hírek

Julie Otsuka és Patrick Deville a Femina francia irodalmi díj nyertesei

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Hírek
...
Gyerekirodalom

Jennifer Garner gyerekeknek tartott felolvasásokat szerte az Egyesült Államokban

...
Beleolvasó

Andy Warhol gépírónőjét magába szippantja a hatvanas évek New Yorkja

...
Zöld

Orvos-Tóth Noémi könyvével van tele egy horvát könyvesbolt kirakata

...
Gyerekirodalom

Kormos Istvánnak avatnak emléktáblát az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárnál

...
Zöld

Az ír nomádok meséiben a pitypang napként ragyog

...
Hírek

Puskás Panni regényét jelölték az Európai Unió Irodalmi Díjára

...
Szórakozás

A Bábel megfilmesítéséről nyilatkozott Kuang

...
Hírek

Sally Rooney új regénye ősszel érkezik

...
Szórakozás

Még két hét, és felkelnek a márciusi ifjak

Természetesen olvasok
...
Zöld

Peter Attia: a ránk leselkedő betegségek az apokalipszis lovasai

...
Zöld

Orvos-Tóth Noémi könyvével van tele egy horvát könyvesbolt kirakata

...
Zöld

Az ír nomádok meséiben a pitypang napként ragyog

...
Zöld

A Meta dezinformáció elleni csapatot állít fel az EU-s választás idejére

...
Zöld

Darwin bele sem olvasott a neki dedikált Marx-kötetbe

...
Zöld

Az isteneknek szánt fohászt őriz a legrégibb vaszkón nyelvű felirat

...
Zöld

Tányérunkon a változás - a konyhádban is törődhetsz a bolygóval

...
Zöld

Az apák új nemzedéke szívvel-lélekkel vesz részt a gyermeknevelésben

...
Zöld

Darwin hatalmas könyvtára már online is elérhető

...

Megjavítani azt, ami elromlott: a szemlélet, amit újra meg kell tanulnunk // Repair

...

Kerber Balázs és Nemes Z. Márió: Mit kaphatnak a közösségtől a magányos odúlakók?

...

A sikert csak tisztességtelen úton lehet elérni?

...

Az endometriózis poétikus betegség, mintha erdő nőne a hasunkban

...

Kerber Balázs: A versnél érzem, hogy a szöveg akar valamit és nem én