A Japánból importált feleségek csak fényképről ismerték amerikai férjeiket

A Japánból importált feleségek csak fényképről ismerték amerikai férjeiket

Egy hatalmas hajón heteken át zsúfolódnak össze azok a nők és fiatal lányok, akik ismeretlen férjeikhez tartanak Japánból az Egyesült Államok felé. A csupán fotókról és levelekből ismert férfiakkal való találkozást várva merészebbnél merészebb terveket szőnek, álmodoznak a jövőről. Partot érve aztán beleütköznek a valóságba: a levelekből és képekről megismert férjeik nem azok, akiknek hitték őket, kapcsolataik már a legelejétől hazugságokon alapulnak. Így kell elkezdeniük életüket egy olyan országban, amelynek sem nyelvét, sem szokásait nem ismerik, és amelynek legjobb esetben is csak másodrendű polgárai lehetnek. Iszonyatos energiát és alkalmazkodókészséget követelő beilleszkedésük azonban hasztalan, mert a második világháborúban gyűjtőtáborokba kényszerítik, gyakorlatilag eltörlik őket a föld színéről is. Ezeknek a nehéz életutaknak állít emléket a japán származású amerikai író, Julie Otsuka Buddha a padláson című regénye, amely eredetileg 2011-ben jelent meg, és Morcsányi Júlia fordításában már magyarul is olvasható. Ez a hét könyve.

Kolozsi Orsolya | 2022. december 12. |
Julie Otsuka
Buddha a padláson
Ford.: Morcsányi Júlia, Magvető, 2022, 142 oldal
-

Az 1920-as években az Államokba érkező fiatal lányok nézőpontja az uralkodó a regényben, amelynek elbeszéléstechnikája igen különös: narrátora többes szám első személyben szólal meg, egy közösség nevében beszél, és ha az írás dőlt betűre vált, akkor tudhatjuk, hogy a közösség egyik tagjának önálló megszólalása ékelődött a szövegbe: „A legfiatalabb közülünk tizenkét éves volt, a Biva-tó keleti partjáról jött, még vérezni sem kezdett. A szüleim a mátkapénzért adtak férjhez. A legidősebb közülünk harminchét éves volt, Niigatából jött, egész életében a magatehetetlen apját gondozta, és egyszerre örült és bánkódott azon, hogy az öreg nemrég meghalt. Tudtam, hogy csak akkor mehetek majd férjhez, ha ő már nincsen.”

Az, hogy többszáz nő hangja egy kórussá olvad össze,

a közöttük meglévő sorsközösséget emeli ki.

Mindannyian megérkeznek a bizonytalanba, szinte kivétel nélkül csalódnak, majd, mikor már kezdenek beágyazódni új otthonaikba, az új világba és kultúrába, egy politikai döntés miatt földönfutókká válnak. Ez mindannyiuk alaptörténete, a váz, melyre aztán sokféle módon épülnek a személyes, egyedi élettörténetek. Van köztük, aki a mezőgazdaságban talál munkát férjével együtt, van, aki gazdag amerikai családok bejárónőjeként, más a kereskedelemben dolgozik vagy nagy hotelek alagsorában mossa a szennyest. Változatos életkörülményeik ellenére közös bennük, hogy olyan munkát vállalnak, amelyet egy amerikai nem szívesen végezne el.

Gyermekeik is lesznek, de a sorsok itt is ezerfelé ágaznak, másként nevelik és szeretik, máshol és másként szülik meg őket: „Szültünk tölgyfák alatt, nyáron, negyvenöt fokos hőségben. Szültünk egyszobás viskókban a fatüzelésű kályha mellett, az éj leghidegebb éjszakáin. Szültünk a Delta szeles szigetein, hat hónappal az érkezésünk után, és az újszülöttek aprók voltak, áttetszőek, és három nap után meghaltak”. Az egyéni sorsok a nagy, közös sorsba fonódnak, apró szálakként alkotnak egy rendkívül erős szövedéket - a különleges próza ritmikussá válik, ismétléseken alapul, ugyanazt a történetet meséli újra és újra különböző variációkban. Ezek a változatok pedig mind elég érdekesek ahhoz, hogy az olvasó figyelme ne lankadjon a monotonnak tűnő egymás mellé rendeléseket, a végtelen felsorolásokat olvasva. A narrációs technika struktúraként mutatja meg, hogy milyen sokféle tud lenni az ember és az emberi élet, és hogy az alapmintázatok mégis mennyire azonosak. 

A Buddha a padláson „főhősei” (persze nincsenek klasszikus értelemben vett hősei, csak nők végtelen sorokban) más-más díszletek között, de ugyanazokkal az érzésekkel és helyzetekkel szembesülnek: a csalódással, az árulással, a kiszolgáltatottsággal, a félelemmel, az otthontalansággal, a magánnyal. Teljesen láthatatlanok és elszigeteltek a társadalomban, ahogy az egyikük meg is fogalmazza ezt a kilátástalanságot: „Tudja egyáltalán valaki, hogy itt vagyok?” És mintha épp ezt a végtelen magányt próbálná ellensúlyozni a kollektív hang, a narráció, a közös sorson való osztozás beismerése - de sikertelenül,

a saját életében mindenki magára marad,

ezeknek a nőknek nem segít senki, és egymáson sem tudnak segíteni. Ennek ellenére csendes, megbízható, elképesztően alázatos viselkedésük és szorgalmuk miatt több-kevesebb sikerrel beilleszkednek, és bíznak abban, hogy gyermekeikre már egy szebb jövő vár majd. Ekkor szól azonban közbe a történelem: 1941. december 7-én a japán császári haditengerészet repülőgépei csapást intéztek az Egyesült Államok Pearl Harbor-i tengerészeti támaszpontjára. A rajtaütés után a japánokat sújtó idegengyűlölet felerősödött, a kémeknek és árulóknak titulált japán-amerikaiakat 1942-től háborús gyűjtőtáborokba internálták. A kitelepítés legalább 110-120 ezer japán-amerikait érintett, annak ellenére, hogy a kitelepítettek több mint kétharmada már az USA-ban született.

A regény második fele ezt a történelmi eseményt dolgozza fel, először az egyre bizalmatlanabbá váló légkört, majd a japánok neveit tartalmazó listát, a listán szereplők rejtélyes eltűnéseit, félelmét és szorongását teszi kézzelfoghatóvá (még mindig a közösségként megszólaló nők szemszögéből), majd a menetekbe terelt emberek kiszolgáltatottságát jeleníti meg. Az egyébként is letaglózó erejű sorok között talán a regény a legmegrázóbb bekezdései ezek: „Legtöbben menet közben csak angolul beszéltünk, nehogy feldühítsük a tömeget, ami összegyűlt, hogy végignézze, ahogy elmegyünk. Sokan mindent elvesztettünk, de nem szóltunk semmit, mentünk. Mindannyian fehér, számozott azonosító cédulát viseltünk a gallérjainkon és a kabátunk hajtókáján, úgy mentünk”. A házaikat, üzleteiket, vagyonukat és otthonukat, kedves szomszédaikat, sőt, olykor akár haldokló gyermekeiket is hátrahagyó emberek tömött sorokban, kis csomagokkal indulnak az ismeretlenbe, fogalmuk sincs arról, mi vár rájuk. Keretet alkot ez a legelső, hajós jelenettel, a japán nők ott a teljes ismeretlenbe érkeztek, most pedig ismét afelé menetelnek. Amilyen kiszolgáltatottan, nincstelenül és rettegve hajóztak be a regénybe,

épp olyan remegve és magányosan vonulnak ki belőle.

Mi vár majd rájuk ezekben a táborokban? Erről már nem beszél a regény, a japán nők hangja ugyanis Az utolsó nap című fejezetben hallható utoljára, a legutolsó részben az elbeszélői nézőpont már nem az övék, hanem azoké, akik hátramaradtak, akik végignézték ezt a vonulást, és nem tettek semmit. Azoknak az amerikaiaknak a hangja olvad itt össze, akik lelkifurdalással, némi hiányérzettel, de élnek tovább.

Egy jelentős történelmi eseményt dolgoz fel a szöveg, ennek is köszönhető, hogy megjelenése évében elnyerte a legjobb amerikai történelmi regénynek járó Langum-díjat is. A Buddha a padláson azonban egyáltalán nem száraz, csupán egzakt tényeket lejegyző, hanem nagyon is lírai írás, melynek szépségét az egymásba folyó asszonyhangok, a végtelen variációk mögött feltűnő női sorsok ábrázolásai adják. A kötet megörökíti annak a láthatatlan közösségnek, japán nők százainak életét, akik nagy reményekkel érkeztek az ígéret földjére, majd nyomtalanul tűntek el ugyanott, és lábaik nyomát régen belepte a por.

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Werner Herzog első regényében egy japán katona téveszméje epikussá nemesedik

Werner Herzog első regényének hőse a hiábavalóság és a megszállottság hérosza, Onoda Hiroo, aki a második világháború után még 29 évig folytatta a küzdelmet egy szigeten. A Dereng a világ éppúgy szól a narratívák erejéről, mint az idő illúziójáról. Ez a hét könyve.

...
Kritika

A majdnem-élet receptje: egyedülálló anya reménytelen szerelemmel

A siker fokmérője ma a karrier és a boldog - kétszülős - családi élet. De mi van azokkal, akiknek egyik sem adatik meg? Bendl Vera első felnőtteknek szóló regényében nekik ad hangot: a nagy büdös semmiben lebegés állapotának, amit szeretünk átmenetinek hinni, de van, hogy nem lesz jobb. És a semminél már egy reménytelen szerelem is jobb. A Majdnem negyven a hét könyve. 

...
Kritika

Blake Crouch az emberi evolúció új szintjét kutatja, és rácsapja hősére a Géncsapdát

A befutott thrillerszerző, Blake Crouch új regényében a bioetikai kérdések mentén azt is feszegeti, mi tesz minket emberré.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Rofusz Kinga a legjobb tíz között, shortlistre került az Otthon

Az Otthon is versenyben van a BolognaRagazzi Crossmedia Award elnevezésű díjra, amellyel olyan projekteket ismernek el, ahol az alkotók a történeteiket képesek más médiumokra is kiterjeszteni.

...
Gyerekirodalom

Julie Andrews újabb mesekönyvön dolgozik a lányával

A kötetet egy különleges spanyolországi koncert ihlette, amelyet a pandémia idején rendeztek.

...
Gyerekirodalom

Ötven könyv, amelyet minden gyereknek el kellene olvasnia

Nagy-Britanniában egy magazin és egy jótékonysági szervezet összefogott és létrehozott egy ötven könyvből álló listát, amely életkorra lebontva ajánl minden korosztálynak olvasnivalót.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Harry herceg katonai botránnyal és lefagyott pénisszel váltja aprópénzre az örökségét

Harry herceg Tartalék című könyve az év elején az angol királyi család végtelenített szappanoperájának adott egy újabb csavart, a könyvet övező figyelem és felhajtás ugyanakkor szinte egyedülálló látleletét adta a könyvpiac működésének is. Egyáltalán ki írta a könyvet, hogyan épült fel a kampány, és miért baj, hogy már az első nap a brit láncok egy része leértékelte a könyvet? A Tartalék márciusban jelenik meg magyarul, és egy darabig még biztosan tematizálni fogja a közbeszédet.

...
Nagy

Hogyan dolgozik három férfi író, hogy női szerzővé váljon?

A Carmen Mola írói álnév mögött rejtőző három spanyol szerző mesélt extrém gyilkossági ötletekről, a közös alkotási folyamat előnyeiről és kihívásairól, valamint a jövőbeli terveikről is.

...
Nagy

Petőfi példátlanul jó érzékkel kezelte a korabeli médiát

Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából nyitotta meg a PIM Költő lenni vagy nem lenni című kiállítását. A kurátorok célja az volt, hogy a költő tankönyvekből ismert, fekete-fehér portréja életre keljen a látogatók előtt, és az eddig ismeretlen arca rajzolódjon ki előttük.

...
Kritika

Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait

Az Égből hullott három alma szerzője novelláskötetében gyerekkora helyszínére vezet, ahol a háborút követő mindennapok a halál és a holtak emlékével terhesek, mégis tele vannak az élet szépségeivel. Ez a hét könyve.

...
Panodyssey

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

Ebben a cikkben azt magyarázzuk el, hogyan működik a Panodyssey oldal, és miért érdemes csatlakoznod hozzá olvasóként vagy íróként. 

...
Panodyssey

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.

Hírek
...
Hírek

Ukrajna 19 millió orosz könyvet von ki a könyvtáraiból

...
Hírek

Kemény Zsófi: Muszáj meghalni a píárért? [Petőfi200]

...
Szórakozás

Olivia Colman dermesztő lesz az új Dickens-sorozatban

...
Zöld

30 évesen fejezte be az állatenciklopédiát, amit 9 évesen kezdett rajzolni

...
Beleolvasó

Grecsó Krisztián mit vinne magával, ha egy háborúban menekülne az oroszok elől?

...
Gyerekirodalom

Julie Andrews újabb mesekönyvön dolgozik a lányával

...
Hírek

Rushdie első interjújában kolosszális erejű támadásról beszélt

...
Hírek

Kicserélték a nevetségessé vált Kölcsey-képet az irodalmi munkafüzeten

...
Podcast

Spáh Dávid: Nélkülünk is menne tovább a világ, ez vezet a kiégéshez