Elhunyt Paul Auster

Elhunyt Paul Auster

Paul Auster a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja volt. Több mint 30 könyvet írt, műveit több mint 40 nyelvre fordították le, köztük a legtöbbet magyarra is. 77 évesen hunyt el tüdőrákban.

sa | 2024. május 01. |

Paul Auster amerikai író és költő helyi idő szerint kedd este halt meg brooklyni otthonában, szerettei körében. A hírről a család egyik barátja, Jacki Lyden értesítette a sajtót. Auster tüdőrákkal küzdött, és a betegség okozta szövődményekbe halt bele.

Paul Austert Európában jobban elismerték, mint az USA-ban

Lengyel zsidó emigráns családban született 1947-ben. Anglisztikát és összehasonlító irodalomtudományt tanult a Columbia Egyetemen, majd 1971 és 1975 között Párizsban élt, ez idő alatt francia költők verseit is átültette angolra. 

Akkori párja Lydia Davis író volt, akivel az egyetemen ismerkedtek meg. Miután visszatértek az Egyesült Államokba, összeházasodtak, majd 1977-ben megszületett fiuk, Daniel. A pár végül nem sokkal később elvált.

Végre magyarul is megjelenik Paul Auster első sikerkönyve

Először jelenik meg magyarul Paul Auster életművének kulcsdarabja. A magány feltalálása egy aparegény, amelyben az elbeszélő felidézi az emlékeit az apjáról, aztán az apává válás kihívásaról és mélységeiról olvashatunk.

Tovább olvasok

Íróként A magány feltalálása című, önéletrajzi elemekkel tarkított regényével futott be 1982-ben, leghíresebb művei közé tartozik a New York trilógia.

Utolsó, Baumgartner című könyvét már a rákkal vívott harc közepette fejezte be. A könyv 32. lett a 2023-as év végi listánkon, és azt írtuk róla, amikor a hét könyve volt nálunk: „A Baumgartner az öregedés, az emlékezés, a nosztalgia és a gyász regénye, melyben egy élete vége felé járó író idős főhősén keresztül, önéletrajzi elemek sokaságát felhasználva néz szembe a múlttal és készít egyfajta édesbús, nosztalgikus és sokszor fájdalmas számvetést.” A regény születéséről a Guardiennek adott interjújában úgy fogalmazott:

 „megjelent előttem ez az idősebb férfi, aki a házában ülve az ablakon át nézi, ahogy a vörösbegyek kukacokat húznak ki a földből”. 

Auster forgatókönyvíróként is dolgozott, ő jegyezte például a Wayne Wang rendezte Füst című film forgatókönyvét is.

Érdekes módon Austert Európában jobban ismerték, mint szülőhazájában, az Egyesült Államokban. A New York Magazin 2007-ben azt írta: 

„Errefelé pusztán bestsellerszerző, viszont Auster Párizsban rocksztár.”

Spanyolországban 2006-ban megkapta az Asztúria-Hercege irodalmi díjat, 1993-ban pedig a Prix Médicis Étranger-t a Leviatánért. Commandeur de l'Ordre des Arts et des Lettres kitüntetést is kapott.

Tragédiák árnyékában

Auster 1981-ben ismerkedett meg Siri Hustvedt íróval, és a következő évben összeházasodtak. 1987-ben született egy lányuk, Sophie, aki énekes és színész lett.

Az elmúlt években viszont tragédiák sora árnykolta be Auster életét. 2022-ben drogmérgezésben meghalt Auster tízhónapos unokája, majd hetekkel később kábítószer-túladagolásban a fia, Daniel is.

2023 márciusában Hustvedt nyilvánosságra hozta, hogy Austert rákkal küzd. Úgy fogalmazott, Auster „Rákországban” kezelik. Auster később elmondta, hogy az orvosok először tüdőgyulladásra gyanakodtak, majd a covid hosszútávú hatására, végül rákot diagnosztizáltak nála. „Azóta a kezelés könyörtelen, és tényleg nem dolgoztam” – mondta. A kezelése „csodákat és nagy nehézségeket” is hozott.

(MTI, Guardian)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Paul Auster: Valószínűleg a Baumgartner az utolsó könyvem

Az író a Guardiannek beszélt arról, hogyan született meg új regénye, de szóba került súlyos rákbetegsége is.

...

Paul Auster legújabb regényében egy özvegy férfi küzd a gyásszal, az emlékekkel és a magánnyal

Az amerikai megjelenéssel egy időben, kedden kerül a boltokba Paul Auster legújabb, Baumgartner című regénye Pék Zoltán fordításában. A kötet igazi irodalmi szenzáció, hiszen az írónak legutóbb hat éve jelent meg könyve.

...

Végre magyarul is megjelenik Paul Auster első sikerkönyve

Először jelenik meg magyarul Paul Auster életművének kulcsdarabja. A magány feltalálása egy aparegény, amelyben az elbeszélő felidézi az emlékeit az apjáról, aztán az apává válás kihívásaról és mélységeiról olvashatunk.

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

Valuska Gábor fotói Nádas Péterről.

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Az egész világot meghódító Egy kis élet borítója kiválóan szemlélteti, hogy a fájdalom és az orgazmus nincs is olyan távol egymástól.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Létezik olyan barátság, amely képes kizárni a valóságot? – Narine Abgarjan: Manyunya

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Kiemeltek
...

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Mit jelent az anya halála az Esterházy-életműben? Sipos Balázs esszéje.

...

Bakó Sára: Mindannyiunknak kell idén elengednie olyan könyvet, amiért fájni fog a szíve

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj előzsűrijének tagjait, ezúttal Bakó Sárát.

...

„A terveim végére értem, amit tudtam, elvégeztem” – a Könyves Magazin dokumentumfilmje Nádas Péterről

A 83 éves korában elhunyt Nádas Péterre emlékezünk.