„Rákországban” kezelik Paul Austert

Paul Auster amerikai írót rákkal kezelik New Yorkban, amit felesége, Siri Hustvedt jelentett be.

Simon Eszter | 2023. március 21. |

Siri Hustvedt egy időre eltűnt a közösségi média oldalairól, a napokban viszont közzétett egy bejegyzést, amelyben Auster betegségéről írt. A New York trilógia szerzőjét a Sloan Kettering Rákklinikán kezelik, amit a szerző csak „Cancerland”-nek, azaz Rákországnak hív.

„Sokan átlépték a határaikat, vagy azért mert maguk is betegek, vagy azért mert szerettek valakit, egy szülőt, gyereket, házastársat, barátot, aki rákos. A rákbetegség mindenkinél más. Minden emberi test ugyanolyan, mégsincs két egyforma. Vannak, akik túlélik, mások meghalnak. Ezt mindenki tudja, de ha a közelében vagyunk, megváltozik a mindennapi valóság. (…) Szerintem szörnyű lenne egyedül lenni Rákországban. (…) Aki közel van, szinte ugyanúgy érzi a kezeléseket, mintha őt kezelnék, az embernek távolságot kell tartania, hogy valódi segítséget nyújtson. A túl sok empátia hasznavehetetlenné teheti az embert! Természetesen ezen a kötélen nem mindig könnyű járni, de erről szól az igaz szerelem” – írja Hustvedt a bejegyzésben, ám több információt nem osztott meg Auster betegségével kapcsolatban. 

Hustvedt bejelentése feltehetően sokakat megráz majd, ráadásul épp csak elültek az Auster és Lydia Davis fiával kapcsolatos hírek, miszerint az írók fia, Daniel Auster meghalt. Daniel Austert korábban gyilkosság, gondatlanságból elkövetett emberölés és kiskorú veszélyeztetése miatt állították bíróság elé. A vád szerint a férfinak köze volt tízhónapos lánya, Ruby 2021 novemberi halálához, amit heroin- és fentaniltúladagolás okozott.

Paul Auster és Siri Hustvedt 1982-ben házasodtak össze, mindketten elnyerték a Princess of Asturias Award for Literature, azaz az Asztúria hercegnője díjat, amelyet gyakran a spanyol Nobel-díjként emlegetnek. A díjazottak között van egyébként Woody Allen és Bob Dylan is. A kitüntetést bárki elnyerheti, aki maradandót alkotott a természet- és bölcsészettudományok, közügyek vagy a sport területén. Auster több mint 30 könyvet írt, amelyeket több mint 40 nyelvre fordítottak le. Az 1982-ben megjelent A magány feltalálása című kötete a szerző első írásainak egyike, amelyet az Auster-életmű egyik kulcsdarabjaként tartanak számon, és nemrég magyarul is megjelent.

Forrás: 24 Hours, Sportfinding, Barrons

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kötelező olvasmányok helyett Paul Austert és Margaret Atwoodot olvasnak a brit gyerekek

Hogyan lehet kötelezők nélkül irodalmat tanítani? Utánajártunk, mit olvasnak a brit iskolások.

...

Paul Auster fia is meghalt, miután a csecsemő lánya halála miatt megvádolták

A 44 éves Daniel Austert eszméletlenül találták meg egy brooklyni metróállomáson, de már nem tudták megmenteni az életét.

...

Trump győzelme miatt vállal nagyobb közéleti szerepet Paul Auster

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!