László Noémi kapta a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

László Noémi erdélyi író kiemelkedő költészeti teljesítményét Kovács András Ferenc-díjjal honorálja a Látó folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány.

sza | 2025. április 01. |

László Noémi erdélyi költő, műfordító, a Napsugár gyerekirodalmi folyóirat főszerkesztője kapta idén a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat kiemelkedő költészeti teljesítményért, jelentette be a Látó folyóirat a Facebook-oldalán. A díjat a két éve elhunyt Kovács András Ferenc költő emlékére alapította a Látó folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány 2024-ben. A kitüntetést tavaly elsőként Csehy Zoltánnak adták.

László Noémi
Pulzus
Prae-Lector, 2023, 140 oldal.

A díjat olyan alkotóknak ítélik oda, akik még nem töltötték be a 65. életévüket, magyar nyelven alkotnak, költészetükre jellemző a nyitottság és a kíváncsiság, jártasak más kultúrákban, illetve társadalmi-közéleti érzékenységgel is bírnak. Az odaítélésről pedig egy szakmai kuratórium dönt, aminek tagja: André Ferenc, Balázs Imre József, Codău Annamária, Markó Béla, Mészáros Márton, Porogi Dorka és Szabó Róbert Csaba. A díjjal 3000 eurós támogatás is jár.

A díjátadót április 9-én tartják Marosvásárhelyen, a Studium Hub konferenciatermében.

A virágzó költészet

László Noémi 1995 óta hét verseskötetet, két gyerekkönyvet és regényfordítást jelentetett meg, a kortárs erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alkotója, tavaly októberben a Fiatal Írók Szövetsége is kitüntette a Csáth Géza-díjjal. Legutóbbi, Pulzus című kötete 2023-ban jelent meg, amiből mi is közöltünk részletet.

A Kovács András Ferenc-díjat az elhunyt költő emlékére hozták létre, aki a kortárs magyar líra egyik legfontosabb alakja volt. Egy hosszú cikkben mi is megemlékeztünk művészetéről és alakjáról, sőt pályatársai is írtak arról, hogy miért is volt olyan fontos KAF.

Fotó: FISZ

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Vida Gábor állektűrje átértelmezi a puliszkás Erdély-képet

A Senkiháza történetében egy Namajd nevű unalmas városkába különös alak érkezik. A messziről jött idegen fogadtatásán keresztül megismerhetjük a korabeli Erdély történelmét egy áradó, anekdotikus, a klasszikus történetmesélés legnagyobb hagyományait idéző regényben, mely ezúttal a hét könyve.

...

László Noémi versei személyessé tett tereket nyitnak az olvasók előtt

A Pulzus vitathatatlanul a költő eddigi életművének számvetése, és így mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez. Olvass bele!

...

A Költő, aki felismerhető volt maszkban is – utak Kovács András Ferenc versuniverzumaihoz

Kovács András Ferenc bűvész volt, aki olykor a beszédet láttatta a hallgatás szinonimájaként, Maros-menti donquijote, aki a költészetből nyert a szélmalomharchoz erőt és szomorú bohóc, akinek a forma szabadságot adott. Portré a nemrég elhunyt költőről.

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

Hírek
...

Díjazott olasz regény érkezik az X generáció felnövéstörténetéről

...

Dua Lipa Margaret Atwood nyomába lép

...

Jonathan Franzen bestselleréből Netfllix-sorozat készül Meryl Streeppel

...

Szentesi Éva új kötetében számot vet a gyásszal és a traumákkal

Olvass!
...

Hogyan kapcsolódott össze Spiró György életében a gyerekvállalás és a betiltás? Olvass bele a naplójába!

1986 egy sűrű év volt. A háttérben még dolgozik a szocialista cenzúra, de úton van már Spiró gyereke is. 

...

Egy diktatúra, ahol a mentális problémákat titokban kell tartani? - Olvass bele Juli Zeh regényébe!

Az egészség csak akkor jó, ha mérhető, szabályozható és objektív. Ez az egészségdiktatúra.

...

Ti méltók vagytok-e már megdögleni? – Olvass bele Fehér Renátó regényébe!

Te együtt tudsz érezni valakivel, aki merényletre készül?

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza