Kovács András Ferenc költészeti díjat alapít a Látó

Kovács András Ferenc költészeti díjat alapít a Látó

A 64 éves korában elhunyt erdélyi magyar költő, Kovács András Ferenc emléke előtt fejet hajtó kitüntetést évente egyszer, a magyar költészet napja környékén adják majd át.

vn | 2024. március 25. |

A díj alapításáról sajtótájékoztatón és a Facebook-oldalán is beszámolt a Látó szépirodalmi folyóirat, melynek Kovács András Ferenc több mint tíz évig volt a főszerkesztője. A bejegyzésben hangsúlyozták: a költő életműve kiemelkedő helyet foglal el a jelenkori magyar lírában, és meggyőződésük szerint fontos, értékes példa marad a kortársak és utódok számára is.

A Költő, aki felismerhető volt maszkban is – utak Kovács András Ferenc versuniverzumaihoz
A Költő, aki felismerhető volt maszkban is – utak Kovács András Ferenc versuniverzumaihoz

Kovács András Ferenc bűvész volt, aki olykor a beszédet láttatta a hallgatás szinonimájaként, Maros-menti donquijote, aki a költészetből nyert a szélmalomharchoz erőt és szomorú bohóc, akinek a forma szabadságot adott. Portré a nemrég elhunyt költőről.

Tovább olvasok

Az első Kovács András Ferenc költészeti díjat Marosvásárhelyen adják át

„A kitüntetésben azon 65-ik életévüket be nem töltött, magyar nyelven alkotó költők részesülhetnek, akiknek költészetére jellemző a nyitottság, a formai fegyelem, a kíváncsiság, a más kultúrákban való megmerítkezés, a nyelv mesteri kezelése, a társadalmi-közéleti érzékenység” ‒ írták a Látó szerkesztői az ugyancsak marosvásárhelyi Aranka György Alapítvánnyal közösen alapított kitüntetés odaítélésének kritériumairól.

A díjat évenként egyszer, a magyar költészet napja környékén adják át Marosvásárhelyen a szakmai kuratórium döntése alapján. A kuratórium tagjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Codău Annamária, Markó Béla, Mészáros Márton, Porogi Dorka és Szabó Róbert Csaba.

Kovács András Ferenc: A vers többrétegű titok
Kovács András Ferenc: A vers többrétegű titok

December 30-án elhunyt Kovács András Ferenc, a kortárs magyar líra kiemelkedő alkotója. De miért kapcsolódik olyan szorosan a színházhoz? Milyen színű tintákkal írta első költeményeit? Hogyan nehezítette meg a boldogulását a romániai titkosrendőrség? És mit mondott a számmániájáról? A vele készült interjúkból szemezgettünk.

Tovább olvasok

A 2000 eurós pénzjutalommal járó kitüntetés támogatói Maros megye önkormányzata és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal.

A 2024-es díjazott nevét április 11-én, a magyar költészet napján hozzák nyilvánosságra,

a díjátadót április 13-án tartják Marosvásárhelyen.

Kovács András Ferenc (Szatmárnémeti, 1959. július 17. ‒ Marosvásárhely, 2023. december 30.) Kossuth-díjas költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője.

Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.

Munkásságát számos díjjal elismerték. 1996-ban József Attila-díjat kapott; 2006-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díját ítélték neki oda a kortárs magyar lírában kivételes gazdagságú életművéért, a marosvásárhelyi Látó című folyóiratért végzett munkájáért, műfordításaiért és páratlan költői képzettségéért. A magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért 2010-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Nyitókép: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Halálával halkabb lett a világ zenéje – pályatársai emlékeznek Kovács András Ferencre

A nemrég elhunyt Kovács András Ferenc költőről Vida Gábor, Korpa Tamás, Garaczi László, Szabó T. Anna, Babiczky Tibor, André Ferenc és Gryllus Dániel emlékezik meg összeállításunkban.

...

Meghalt Kovács András Ferenc költő

64 évesen elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

...

Bertók László Költészeti Díjjal tüntették ki Kovács András Ferencet és Láng Orsolyát

Előbbi az életműdíjat, utóbbi a kisdíjat érdemelte ki.

A hét könyve
Kritika
Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében
Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

Megjelent Pottyondy Edina első könyve, ami visszafele olvasva a hét könyve lett.

Január tényleg a szakítás hónapja? A válás című regényt ekkor olvassák a legtöbben!

Január tényleg a szakítás hónapja? A válás című regényt ekkor olvassák a legtöbben!

A statisztikák szerint a legtöbb pár januárban dönt a szakítás mellett. Ezért olvassák ilyenkor többen A válás című könyvet?

Szerzőink

Valuska László
Valuska László

Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

sza
sza

Pynchon, Spiró és Krusovszky – 7 könyv, amivel elindíthatod a tavaszt

SZÓRAKOZÁS
...

Ezt lehet tudni A hét királyság lovagja 2. évadáról

A 2. évadnak néhány kihívással is szembe kell néznie, ami miatt a gyártása kissé hosszabb ideig tarthat.

...

Az új Gollam-film tönkreteszi A Gyűrűk Ura univerzumát?

Legalábbis van, aki szerint Ian McKellen Gandalfként való visszatérése sem segít.

...

„Félelmet és dühöt kell keltenünk” – hogyan építették fel Putyint?

Megjelent A Kreml mágusa első magyar feliratos előzetese.