László Noémi kapja a FISZ Csáth Géza-díját

László Noémi kapja a FISZ Csáth Géza-díját

László Noémi az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalom egy részét.

ta | 2024. október 07. |

László Noémi kolozsvári születésű költő, író, gyermeklapszerkesztő és esszéista kapja idén a Fiatal Írók Szövetsége Csáth Géza-díját. A 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díjat kilencedik alkalommal adják át. A díj kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják, derül még ki a FISZ közleményéből.

Hét verseskötet, két gyerekvers-kötet

László Noémi (1973, Kolozsvár) költő, író, gyermeklapszerkesztő és esszéista. 1995 óta önállóan hét verseskötete, két gyerekvers-kötete és egy regényfordítása jelent meg. Legutóbbi kötete, a Pulzus a Prae és a Lector Kiadó gondozásában jelent meg 2023-ban. László Noémi versei játékos és klasszikus formákba öntve oly könnyedén siklanak olvasás közben, mint „futó habok szíjas hidak alatt”.

László Noémi
Pulzus

PRAE, 2023, 136 oldal

László Noémit október 25-én tüntetik ki a Magyar Írószövetség Bajza utcai épületében. Ahogyan az eddigi években, úgy László Noémi is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalom egy részét.

A Csáth Géza-díjat 2016-ban Kabai Lóránt, 2017-ben Orcsik Roland, 2018-ban Csehy Zoltán, 2019-ben Terék Anna, 2020-ban Nemes Z. Márió, 2021-ben Elekes Dóra, 2022-ben Tóbiás Krisztián, 2023-ban pedig Vincze Ferenc kapta.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

László Noémi versei személyessé tett tereket nyitnak az olvasók előtt

A Pulzus vitathatatlanul a költő eddigi életművének számvetése, és így mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez. Olvass bele!

...

Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

A Fiatal Írók Szövetsége nyolcadjára adja át a kitüntetést. A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban, kizárólag adományokból alapított
irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

...

Nemes Z. Márió kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

A Fiatal Írók Szövetsége ötödik alkalommal szervezi meg az átadó ünnepséget. Idén először egy pop-up kiállítás is kapcsolódik a programhoz.

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Britpop, halászsapka, csíkos melegítő és egy felcsavart erősítő. Így hódította meg az Oasis a világot. 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről