Halálával halkabb lett a világ zenéje – pályatársai emlékeznek Kovács András Ferencre

Halálával halkabb lett a világ zenéje – pályatársai emlékeznek Kovács András Ferencre

December 30-án elhunyt Kovács András Ferenc, a kortárs magyar líra egyik legfontosabb alakja. Régi interjúiból szemezgetve összefoglaltuk, hogyan gondolkodott a költészetről, portrénkban pedig igyekeztünk bemutatni azt a sokszínű, sokszereplős, zeneiségben és játékban gazdag univerzumot, melyet a verseivel létrehozott. Nem hagyhatjuk azonban szó nélkül az emberi oldalt sem, hiszen KAF szinte ritkaságszámba menően kedves, jó kedélyű és segítőkész volt. Éppen ezért pályatársait, barátait, tanítványait kértük fel arra, hogy emlékezzenek meg róla: Vida Gábor, Korpa Tamás, Garaczi László, Szabó T. Anna, Babiczky Tibor, André Ferenc és Gryllus Dániel írásait olvashatják, melyekből kirajzolódik Kovács András Ferenc rendkívülisége.

Fotó: Valuska Gábor - Litera, Nagyvizit, 2020

ki | 2024. január 05. |

Vida Gábor író, szerkesztő

KAF asztala

Nem vagyok rá büszke, viszont hiába is rejtegetném a világ elől, hogy az irodalommal való foglalkozásnak van egy területe – talán több is -, amelyben használhatatlan vagyok, és ez a verstan. Még az általános iskolában megpróbálta egy jóravaló és kedves tanárnő megmutatni, hogy mi a jambus, a trocheus meg a hexaméter, de hiába, zeneórán sem tudtam lekopogni a legegyszerűbb ritmusokat sem, és aztán ezzel nem is kínoztak sokat. Egyetemista koromban is szégyenkeztem ezért pár alkalommal, Cs. Gyimesi Éva sem akarta elhinni, hogy ilyen ritmikátlan ember vagyok, és hiába vettem meg a legvastagabb magyar nyelvű verstani kompendiumot, semmire se jutottam én azzal, bár nyilván lehetett volna hosszabban is próbálkozni. Ám az élet úgy hozta, hogy

közel harminc évet dolgoztam, beszélgettem, vitatkoztam Kovács András Ferenccel, aki azt a legvastagabb magyar verstant is betéve tudta, nemcsak felmondani, hanem használni is.

Első alkalommal egészen megijesztett, mert valami jelentéktelen dolgot mondtam neki, még a régi szerkesztőségben, ahol fiatalon sokat cigarettáztunk, és azt hiszem, éppen elégedetlenek voltunk a fennálló rendszerrel. A megszólalásom két anakreóni sort tartalmazott, és egy felet, keresett hozzá még egy szót, és akkor már három anakreóni sor volt. Szerintem a rosszul égő cigarettáról mondtam valamit, ez nyilván kapcsolatban állt a világrenddel, az árakkal, és a feltörekvő zsarnok-jelöltekkel, mert elégedett íróból és költőből nem lesz semmi, de hogy magával Anakreónnal is kapcsolatban állt, azt nem gondoltam, és nem is hallottam. Hogy valaki rímet mond egy tetszőleges szóra vagy mondatra, azt ismerjük, fiatal bölcsészek játszanak ilyet, olykor alig lehet abbahagyni.

De hogy valaki a hétköznapi megszólalásomban antik ritmikai egységeket fedez fel, és folytatni tudja vagy kijavít, az elsőre letaglózott.

Akkor még nem tudtam, hogy a prózának és a hétköznapi beszédnek is van ritmusa, vagy ha tudtam is, elmélet volt. KAF-fal együtt lenni ilyenféle nyelvi élmény volt, pedig a környező világ nem volt mindig vicces és megengedő – az irodalom egy sziget, jobb esetben szigetvilág – bár a haragnak, a dühkitörésnek, a bánatnak is van ritmusa és ritmikája. Nem feltétlenül keresett és csinált formák ezek. Csak jönnek és vannak. Körülvesznek. Hogy a nyelv egy óceán, azt régóta tudtam, de hogy hány ezerféleképpen tud hullámzani, azt tőle tanultam meg. A mindennapi nyelvi játékunkat adta. Amit megírt, az olyan és akkora. Hangzó anyag is van szép számmal, és ez jó, azon költők közül van, akik elő is tudták adni azt, amit írnak. Ami viszont reprodukálhatatlan, az a nyelvi jelenléte, ha nem versben beszél, akkor is. Erre ad magyar költőt az isten, hogy költőien lakozzunk, mondtam többször is, mert

a világ tágasságát igazából csak a költők tudják felmutatni. És a zene – természetesen, tenné hozzá ő.

Van egy asztal a Látó szerkesztőségében, egyszerű, hatvanas évekbeli, puritán bútordarab, amelynél Székely János ült évtizedekig, akivel én sosem találkoztam, de a verstant ő is betéve tudta, bár nem volt játékos lélek. Azután KAF ült mellette, nem is tudom pontosan, hány évet. Arra az asztalra mondta, hogy majd kell neki, és ha nyugdíjas lesz, elvinné. Mondtam, leírjuk a leltárból, megszolgálta. De aztán mégsem vitte. Magyar költőnek akkora lakása, hogy beférjen, elég ritkán van. 

És ez így már örökre a KAF asztala marad.

Korpa Tamás költő, kritikus, szerkesztő

Utoljára KAF-nál

Megyünk be Erdélybe, mint testbe a lélek. Visz Márton Karcsi, a könyvgyűjtő, ősöreg Daciában Verát és engem hozzád. Kanyarog az út Daciában. Hetek vannak hátra, s a bádogvízköpő jégnyelve a macskakövekhez tapad. De most még Kornisa negyed, fák sztriptíze, őszközép. Tömbházbalkon, málló pikkelyekkel. A lakótelepi tölgy a teraszodig ér. Behajlik néhány karcos növendékág a rácsokon.

Szolmizálsz a hetediken.

Rőt fény, a korlátodon túlságosan kíváncsi madarak. Felérünk, ajtót nyitsz. Félméter kéziratot aszalsz a kisszobában. Vékony, halványfekete kukker lóg nyakadban s a tépett amerikai zászló. Várjatok csak, előbb nézzétek: a Somostető gerincéről felhő zihál egy közeli hársra! Sunday’s Fantasy. És most már bármit megkérdezhettek tőlem, barátaim…

Garaczi László író, költő, műfordító

KAF

Emlékszem arra a napra, álltam 

a kisszobában az ablak előtt 

három évesen, mintha tudtam volna,

hogy aznap születsz egy másik 

országban, egy nehéz és bonyolult 

életbe, forró nyárközép, mindez 

majd harminc év múlva derül ki, 

Nagy László, Füst Milán, te,

attól fogva újabb harminc éven át 

mindig rád is gondoltam aznap,

üzenetek, hosszú telefonok, kapkodó, 

megtorpanó, szavakat kereső 

beszéded, kacskaringós monológjaid, 

gomolyagszerű látásod, az örökös 

válságok, hűlő és fellángoló hiány,

látó szemmé vakart sebek,

de azért mégis minden megvan, 

és jól van, a teremtés nem tud 

elromlani, tűnődések és keresések 

közben, szóródás és maszkok által 

tűntél el és kerültél elő újra, sorról 

sorra kivirágzani a bukásban,

megtanítani imádkozni a köveket,

megtanítani figyelni és énekelni őket,

emlékszem arra a napra, mintha 

tudtam volna, hogy aznap születsz,

vagyis hogy te vagy én is, mától 

születésnap, gyásznap egyszerre, 

elkerülhetetlen és megbocsáthatatlan,

köszönet a sorsnak, hogy egyszerre 

voltunk halandók, leárnyékolt terület, 

annak a csendje, hogy esett éjjel.

Szabó T. Anna költő, író, műfordító

Mindenki tudta, hogy Kovács András Ferenc a nagyok közül való, de amikor egyszerre átlép az öröklétbe, amikor hirtelen-váratlanul leveti földi testét, és egy villanás alatt ott van méltó helyén, a klasszikusok közt, Arany János és Szilágyi Domokos mellett, az nekünk, kortársainak, megrendítő.

Az egyik pillanatban még ember, a másikban már szöveg, kettévált a halandó és a halhatatlan.

Az olvasók, akiket eddig folytonos áttűnéseivel, játékaival, szerepeivel csábított, még mindig reménykednek benne, hogy ez is csak egy szerep, és szokása szerint kikacsint mégis a maszk mögül, hisz a zseniális életművek nem zárulnak le soha. A belső és külső  színpadokon továbbra is új meg újabb szereplők szájából hangzik majd a vers, a dal, a szöveg. „Játszottam, írtam./ Ezt meg azt./ Csak így./ Csak úgy.” (…) „Hadd álmodom, hogy telne még szerepre!” Telik: bennünk.

Nem voltam vele közeli kapcsolatban, de a kezdetektől fogva olvasom, szeretem, hatással van rám, nem felejtem felragyogó mosolyát ritka találkozásainkkor. Mielőtt megkaptam a hírt, éppen két örökké jelenidejű író könyvét olvastam párhuzamosan, Virginia Woolfot, aki arról beszél, hogy az igazán nagyok képesek kiégetni a szellemükből az összes idegen anyagot, hogy jelen legyenek minden szavukban, és Keatset, aki a szenvedélyes azonosulásban találja meg a jó szöveg alapfeltételét.

Igen: KAF befogadott és kiégetett mindent, teljes intenzitással azonosult, mégis a saját hangján szólt.

Játszott életre, játszott halálra, irizált benne és általa a nyelv, ahogy gazdag fénytörővé csiszolta, trillázott és improvizált, minden szóba belepusztult és feltámadt általuk, rajtuk áttűnve, halálról és öröklétről énekelt nagy komolyan és nagy viccesen, de nem hitt egyikben sem, mert csak a nyelvben hitt, a nyelv sugárzó, megtartó, éltető teljességében. A nyelv általi üdvözülésben. Aki szárny helyett éneket kap, az a hanggal száll fel a fényes magasba. Mindent erre tett fel. Tett le. Most fogjuk: vihetjük.

Kovács András Ferenc: Introitus (részlet)

„(…) A költő megrokkan gagyog

Magányos fényben támolyog

Fölötte versek

Szállnak át túl

Kibichad hördül

Szálve hátul

Aki elmegy –

Nem idei

Lélekig –

Ad altare Dei”

André Ferenc költő, szerkesztő, műfordító

Valami nagyon szépet kéne mondanom, ami méltó az emlékéhez – de ahhoz talán én még kevés vagyok.

Letaglózó tudású költő volt, vérében lüktetett a nyelv, a zene, példátlan színvonalon alkotott. Miközben legalább ilyen hatalmas volt a szíve is.

Nagy álmom volt, hogy egyszer írjak vele egy négykezes verset, beszéltünk is róla. Talán abban hittem, hogy akkor talán egy kevéske rám is ragad a különleges érzékenységéből. Kevés dolgot bánok az életben, de azt nagyon, hogy ez a lehetőség már sosem tér vissza. Miatta indultam el költészet irányába, most az ő helyére kerültem a Látóhoz szerkesztőnek. És rohadt ijesztő, hogy többé nem tudok tanácsot kérni tőle.

Sajnos nyelvhez kötöttsége miatt nehezen fordítható, pedig túlzás nélkül világirodalmi színvonal az életműve – ami ráadásul rendkívül terjedelmes. A magyar irodalomban tucatszám találunk jó költőket, de igazán nagy költők tényleg kevesen vannak. És most eggyel kevesebben. Vagy százzal kevesebben – hisz, amennyi arca volt, annyi költővel lettünk kevesebbek: Tengerész Henrik, Christophorus, Alekszej Pavlovics Asztrov, Jack Cole, a kurucköltő, a haikuköltő, a közéleti költő, a metafizikus költő és még számtalan alteregója most hirtelen mind nincs többé. És közben ennyi költővel együtt elveszettünk egy nagy kaliberű embert is: Kovács András Ferenc hitt a költészetben, hitt a szavakban és tudta, a művészet nem csupán tehetség kérdése, hanem kemény munka, elköteleződés és nem tűr megalkuvást.

Vers és zene volt minden megszólalása, most, hogy többé nincs közöttünk, halkabb lett a világ zenéje.

Babiczky Tibor költő, szerkesztő

KAF

Mint apály idején a tenger, visszavonultál,

vitt az égi vonzás, mely vonzalmad volt valaha,

és most már a tiéd – tűnsz el a tintasötétben,

lássuk meztelenül, mutassa csak árva, sovány

testét a télbe fagyott part: szikláin só csillan

s kagylók kottája tapad, őrizve léted dallamát.


2023. december 30.

Gryllus Dániel zeneszerző, előadóművész, a Kaláka alapítója

Nem emlékszem, hogy személyesen mióta ismertük KAF-ot, a munkáival jóval hamarabb találkoztunk, mint vele. A 2000-es évek elején egyszer muzsikáltunk Marosvásárhelyen, és tudtuk, hogy ott van a nézőtéren. Akkor eszembe jutott egy dal, ami vázlatban már megvolt, a Kínai dallam című versére, amihez a címnek megfelelően egy pentaton dallamot találtunk ki. Később megjelent a Madáretető című lemezen, amin két másik KAF vers is volt, a Reszket a rozmár és a Pettyes petymeg.

Az egy dolog, hogy egy vers énekelhető-e, az egy másik, hogy érdemes-e elénekelni. Az ő verseit érdemes volt.

A Kínai dallamhoz több szép emlék is kapcsolódik. Az egyik, hogy a koncert után elmentünk vacsorázni KAF-fal, sokáig beszélgettünk, és ott volt vele az egyik lánya. Egy részlet a versből:

„Ősszé válok.

Már nem bánom.

Lombom rezdül:

van két lányom!

Egyik nyírfa,

másik nyárfa. 

Tán nem lészek

többé árva…”

És a lánya egyszer csak nagyon szívet melengetően megkérdezte: „Apa, én melyik vagyok?” Bár régóta ismerte a verset, de addig sosem gondolt bele, hogy ő tényleg benne van a versben. Később ennek a versnek a mi életünkben is volt utóélete. A Kaláka 40 éves születésnapjára szervezett nagy meglepetéskoncerten a gyerekeinkből, unokákból összeálló együttesben Dorka lányom és Vilmos öcsém lánya, Alma énekelte el ezt a dalt nekünk.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A Költő, aki felismerhető volt maszkban is – utak Kovács András Ferenc versuniverzumaihoz

Kovács András Ferenc bűvész volt, aki olykor a beszédet láttatta a hallgatás szinonimájaként, Maros-menti donquijote, aki a költészetből nyert a szélmalomharchoz erőt és szomorú bohóc, akinek a forma szabadságot adott. Portré a nemrég elhunyt költőről.

...
Nagy

Kovács András Ferenc: A vers többrétegű titok

December 30-án elhunyt Kovács András Ferenc, a kortárs magyar líra kiemelkedő alkotója. De miért kapcsolódik olyan szorosan a színházhoz? Milyen színű tintákkal írta első költeményeit? Hogyan nehezítette meg a boldogulását a romániai titkosrendőrség? És mit mondott a számmániájáról? A vele készült interjúkból szemezgettünk.

...
Hírek

Bertók László Költészeti Díjjal tüntették ki Kovács András Ferencet és Láng Orsolyát

Előbbi az életműdíjat, utóbbi a kisdíjat érdemelte ki.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

Kiemeltek
...
Nagy

A Mona tekintete arról mesél, hogy a művészet mindig az élet szolgálatában áll

Francia könyvsiker művészetről, egy nagypapa és unokája kapcsolatáról, valamint életleckékről.

...
Nagy

Nyáry Luca: Sally Rooney minden regényében van egy meleg pulcsiba burkolózó, nyafogó nő

Egy különleges beszélgetés keretében, Nyáry Krisztiánnal, Nyáry Lucával és Nyáry Lizával mutatták be Sally Rooney új kötetét. Az Intermezzóról Szűcs Péter kérdezte a vendégeket.

...
Podcast

Gyurkó Szilvia: Csak ha rendben vagy, akkor tudsz segíteni a családodnak és más gyerekeknek

Az Ezt senki nem mondta! podcastban ezúttal Gyurkó Szilvia mesélt munkafüggőségről, hivatástudat és gyerekvállalás viszonyáról, és a jó jelenlétről is.

A hét könyve
Kritika
Dühkitörések, fájdalom, kétségbeesés – Max Porter regénye egy kamasz tudatának mélyére vezet
...
Podcast

A romantikus csalások elkövetői akár évekig együtt élnek valakivel, de így is képesek kifosztani

Janecskó Kata bűnügyi oknyomozó újságíró új könyvében a romantikus csalásokkal foglalkozik. Podcastban kérdeztük csalókról, áldozatokról, nyomozásokról.

...
Kritika

A háborúnál is nagyobb teher, ha egy társadalom kettészakad

Alkoholizmus és mélabú, szegénység és anarchia. Na meg egy kitalált, végzetes hadművelet. Iulian Ciocan regénye feltárja a kelet-európai lelkekben a rendszerváltozás óta dúló háborút. Ez a hét könyve.

Szerzőink

...
Sándor Anna

A romantikus csalások elkövetői akár évekig együtt élnek valakivel, de így is képesek kifosztani

...
Valkovics Tünde

A Mona tekintete arról mesél, hogy a művészet mindig az élet szolgálatában áll

...
Ott Anna

Gyurkó Szilvia és a jobb világba vetett hit – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]