A kötet rendezőelve egyértelműen az ábécé, hiszen az abban felsorolt madarak is – összesen negyvenen – így követik egymást. Ez az elv amennyire egyszerű és világos, annyira meg is nehezíti a költő dolgát, nem véletlen, hogy Balázs Imre József alkotói szabadságával élve nagy adag játékosságot is vitt a műbe.
Ez elsőre talán fel sem tűnik, hiszen a kötetben sorra követik egymást a különleges vagy szokatlan nevű madarak: az apró partfutó után jön az álarcos gébics, a búbos banka után meg a citromsármány. Balázs Imre József viszont szerencsére nem akart görcsösen ragaszkodni az ábécéhez, így a felsorolásban simán megfér a dolmányos varjú és a dzsungel törpekuvik között a bodzapinty. Mindazok számára, akik nem végzett ornitológusok vagy nem ismerik behatóan a madárhatározót, csak a kötet végi minilexikonból derül ki a költői turpisság.
A bodzapinty ugyanis, bármilyen jól hangzik, nem létezik, Balázs Imre József találta ki, a dz betű kívánta meg, hogy kerüljön egy ilyen nevű madár is a kötetbe. A könyv végén mesés magyarázatot is találunk a betoldásra: „Az üvegszárnyú bodzapintyet képzeletben a pintyfélék családjába soroljuk, élőhelye a gyerekek álmai, illetve mindannyiunk fantáziája.”
A kötet amúgy tele van olyan madarakkal, amelyeknél simán benne lehetne a pakliban, hogy csak a képzelet szülte őket: neve alapján a nyaktekercs vagy a gólyatöcs mondjuk kapásból lehetne ilyen, de szintén mesés nevű állat a zsezse: „A zsezsekabátnak van zsezsezsebe, de a pénzéből nem fér a fele se be.” Ez a fajta játékosság végig jellemző a kötetre: Balázs Imre József nem az infót az arcunkba tolva akar tanítani, inkább játszik velünk meg a rímekkel, az azonos alakú („Nem érdekel ma a színpad, a vitrin – küllő leszek egy zöld biciklin” – verseli a zöld küllő nevű madárnál) vagy a hangutánzó szavakkal („Szirreg az égnek, szirreg a víznek, az őszi napok szaporán eltelnek.”).
A versek egyenrangú párjai az illusztrációk: Kelemen Kinga egész oldalas élethű rajzokon jeleníti meg a madarakat (igen, a bodzapintyet is). Lenyűgöző a finomságuk és a részletességük, a madarak figurája pedig vissza-visszaköszön a páratlan oldalak nagyobb ábécé-betűin. A játékosság ugyancsak jellemző ezekre a rajzokra – elég csak a fekete harkály rajzát elővenni, ahol a fa odva egy komplett dobfelszerelést rejt.
A kötet záró része a már említett minilexikon, amelynek bejegyzései a rajzokhoz kapcsolódva lakonikusan sorolják a legfontosabb tudnivalókat a megverselt madarakról. A MadárÁBÉCÉ-t így akár egy kirándulásra vagy madárlesre is magunkkal lehet vinni – ha utóbbira az irodalomból keresünk példát, nem is kell túl messzire menni: az írók közül például Jonathan Franzen híresen nagy madárbarát, és amikor hat éve a budapesti könyvfesztiválon járt, arra is szakított időt, hogy elmenjen egy kis vidéki madárlesre.
A képek forrása: a Gutenberg Kiadó Facebook-oldala