Acsai Roland: Áttelelő nap
Az Áttelelő nap a meglepetések és ellentmondások könyve. Első olvasásra modern, mai napok, sőt a hétköznapok világa: természeti képek, évszakok múlása ‒ idő múlása ‒, életek múlása; gyermekek születése, növekedése, virágok, madarak ‒ rengeteg madár! ‒, tehát: hétköznapjaink. És ellenpontként mindez a világirodalom klasszikus formáiban. De nem azért, hogy a forma a hétköznapiságot a klasszikus hímporral fenségesebbé tegye. Nem. Hanem azért, mert Acsai Roland művelt és érzékeny költő, és folytatja a huszadik század közepe tájt indult áramlatot, amelynek célja az volt, hogy a formabontó, harsány, szabadverses avantgárddal szemben a fenyegető kort megpróbálja a renddel, a formával megzabolázni.
Ágh István: Rekviem
A kétszeres Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze díjjal is kitüntetett Ágh István költészete az idő előrehaladtával egyre inkább nemesül, egyre jelentősebbé válik, szinte a fokozhatatlanságig mélyül-szépül. E kötet témái főleg búcsúzások, emlékezések, megkönnyeztetően gyönyörű és szomorú események. A könyvet Ágh István 85. születésnapjára jelentette meg a Nap Kiadó.
Géczi János: Az utolsó rózsához
Géczi János költő, író, képzőművész 1954-ben született Monostorpályiban. Szegeden végzett biológusként, majd Veszprémben telepedett le, és hosszú évekig tanított a veszprémi Pannon Egyetemen, jelenleg Balatonalmádiban él. Több esszékötet, szociográfia és regény, illetve számos verseskötet szerzője, az irodalom és a képzőművészet határműfajainak elkötelezett kutatója, a rózsa kultúrtörténetének nemzetközi szaktekintélye. Ez utóbbi amiatt is fontos, mert legújabb verseskötete, Az utolsó rózsához már a címével is megidézi azt a tudományterületet, amelynek a költészet mellett életműve javát szentelte. Az Egy teremtés története című, Onagy Zoltánnal folytatott beszélgetéseit rögzítő kötetben Géczi János úgy fogalmaz: „Semmi különbség nincs a tudósi-kutatói és a művészi alkotásmód között, csak más bennük a ráció és az intuíció aránya. A művész jobban, sokkal lényeglátóbban tudja megfogalmazni a világot, a tudós pedig közérthetőbben és nyilvánvalóbban.” Ez alapján arra számíthatunk, Géczi ezúttal is valami lényegit közöl majd velünk a verseiben.
Kali Ágnes: Megvakult angyalok
Az 1996-ban, Sepsiszentgyörgyön született Kali Ágnes angyalai nem befogott szemű angyalok. A vakság itt nem megalkuvás, nem gyávaság, hanem a tisztánlátás egyetlen útja. Kali Ágnes angyalai nem lesütött szemmel, fejüket lehajtva járnak a világban, hanem töretlenül és behódolást nem tűrve a Napba tekintenek. Épp ilyenek ezek a versek is: rémisztően bátran és rémisztően szépen mondják ki mindazt, amit mások még suttogni sem mernek. A szavak mágiája, a tekintetek találkozása, egy távolról áthallott müezzin-ének. Kali világában a fenyegetés mindig és mindenkor az „üres mondatok horzsolása”, a félrenézés és a mellébeszélés. Ezt számolják fel szövegei a kimondás által, mindent megolvasztó fekete tűzként. Hiszen az elhívás félreérthetetlenül és tisztán így hangzik: „Megírni és életben maradni, megírni és életben tartani a többieket.”
Kovács András Ferenc: Névtelen cserépdarab
Kovács András Ferenc Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas, költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közöl. Új, kettős verskötetében klasszikus időmértékes formákban íródott darabok szerepelnek. Válogatottak, régiek, újak ‒ s végül néhány műfordítás latinból. Itt jelenik meg először (persze, csak egy szűk válogatásban) az ókori római költő, Caius Licinius Calvus harminchat költeménye is.
Markó Béla: Már nem közös
Markó Béla 1951-ben született Kézdivásárhelyen. Magyar-francia szakot végzett Kolozsváron. A marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztője volt, majd 1989 decemberétől a folyóirat utódjának, a Látónak lett az alapító főszerkesztője. Hosszú ideig volt az RMDSZ elnöke és szenátor a román parlamentben, két ízben pedig miniszterelnök-helyettes a román kormányban. Számos verseskönyve, tanulmány-, esszé- és publicisztikakötete jelent meg. Több könyvét lefordították románra, jelent meg könyve franciául és angolul. József Attila-, és Baumgarten-emlékdíjas. A Már nem közös a legújabb, 2021-ben és 2022-ben írt költeményeit tartalmazza. A szerzőnek a múlthoz, a családhoz, a történelemhez, vagyis az időhöz fűződő viszonyát vizsgálják a hömpölygő szövegek.
William Shakespeare szonettjei Fazekas Sándor fordításában
William Shakespeare a világirodalom legnépszerűbb drámaírója, korának legtöbbet idézett szonettköltője. Hazánkban az irodalmi kánonban mesterműként számontartott, ám a csorbítatlan szöveghűséget nem föltétlenül fókuszba állító Szabó Lőrinc-magyarítások tették ismertté az angol reneszánsz legnagyobbjának poémáit. Az MMA Kiadó gondozásában megjelent kötet Fazekas Sándor ambiciózus és irodalomtörténeti jelentőségű vállalkozása, amelyben William Shakespeare mind a 154 szonettjének új magyar fordítását nyújtja át az olvasónak. A könyv nóvuma az új átiratok szépirodalmi értékén túl a maradéktalan szöveghűség, illetőleg az a jegyzetapparátus, amely értelmezi, kontextusba helyezi, történeti háttérrel világosítja meg a több mint négyszáz éves művek keletkezését, jelentésrétegeit, irodalmi összefüggésrendszerét. A jegyzetek összeállításában a kötet lektora, Pikli Natália nyújtott szakértő segítséget a fordítónak. A shakespeare-i szonett minden formai és verstani szabályát virtuóz módon kezelő Fazekas Sándor ráadásul szakértő magabiztossággal, széles irodalmi horizonton tájékozódva, ugyanakkor élvezetes stílusban kalauzolja végig az olvasót a lírikus Shakespeare univerzumán.
Várady Szabolcs: Válogatott versek
Várady Szabolcs József Attila- és Kossuth-díjas költő, műfordító, szerkesztő. A kötet a költő a nyolcvanadik születésnapjára készült. A szerző szavaival: „Válogatott versek. A cím azonban pontosabb volna így: Válogatott régi versek néhány újjal és néhány eddig kiadatlan régivel kiegészítve. 1969-ben Petri Gyurival felfedeztük, hogy a vajai Vay-kastély egyik termét alkotószobaként íróknak olcsón kiadják. Éltünk a lehetőséggel. Petri akkor már erősen dolgozott nagyszerű első kötetén, a táskaírógépét is magával hozta, de a vajai két hét nem bizonyult termékenynek. Mostanáig úgy emlékeztem, hogy én is csak egy hosszú töredéket írtam a kastély muzeális irodagépén, amit később alapanyagként tudtam felhasználni a Helyszínjáték című versemhez. Most azonban egy régi dossziéban találtam három befejezett darabot is, sőt ugyanott egy másikat az első adriai utazásunkról 1972-ből. Ez a négy itt jelenik meg először.”
