7 könyv a rövidlistán: ők kaphatják az első Esterházy Irodalmi Díjat

7 könyv a rövidlistán: ők kaphatják az első Esterházy Irodalmi Díjat

Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján jelentették be az új irodalmi díj megalapítását, ami tízezer euró anyagi támogatással jár. Hét jelölt közül kerül ki a győztes, íme a részletek.

bzs | 2025. április 15. |

Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján, az Örkény István Színházban jelentették be, hogy megalapítják az Esterházy Irodalmi Díjat. Az elismerés tízezer euró anyagi támogatással jár, illetve a díjazott Kelemen Zénó Aposztróf/Idézőjel című kisplasztikáját kapja meg. 

Melyek a szempontok?

A tervek szerint az Esterházy-díjat minden évben az az író vagy költő kapja, aki az előző naptári esztendőben a legkiemelkedőbb olyan művet (könyv és/vagy e-könyv formában megjelent regényt vagy versgyűjteményt) adta közre, „amely humanista világlátásával, szabadságtörekvéseivel, felelős szeretetével, feddhetetlen jóakaratával és nyelvi igényességével járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország, Európa és az egész világ jobb hellyé váljék”.

A zsűri a művészeti díjak esetén megszokott eljárással, két lépcsőben dönt a díjazottról.

A zsűri közösen választ ki hét művet a shortlistre, majd ebből a listából pedig konszenzussal választják ki az adott év győztesét.

Az első év rövidlistája:

  • Biró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (Interjúnk a szerzővel itt, kritikánk pedig itt olvasható)
  • Borsik Miklós: Futárlíra (A kötetet itt ajánlottuk)
  • Darvasi László: Neandervölgyiek (A szerzővel podcastoltunk, kritikánkat itt találod, itt pedig beleolvashatsz a könyvbe)
  • Grecsó Krisztián: Apám üzent (Olvass bele a kötetbe, hallgasd meg a podcastot a szerzővel vagy olvasd el kritikánkat!)
  • Kiss Judit Ágnes: A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul (A szerző podcastunkban mesélt az írásról)
  • Simon Márton: Hideg pizza (Itt olvashatsz a kötetről, itt pedig a szerzővel beszélgettünk podcastunkban)
  • Szűcs Teri: Visszatért hozzám az emlékezet (Olvass bele a kötetbe itt, vagy olvasd el az ajánlónkat itt)

A zsűri tagjai Kiss László író, szerkesztő, tanár, Mácsai Pál színművész, Dr. Margócsy István irodalomtörténész, Terézia Mora író, forgatókönyvíró, műfordító, Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő. A zsűri minden esztendőben egy, az irodalom tágan értett területén működő alkotót állít példaként a magyar nyelven olvasó közönség, Európa és világ elé.

Az alapító Esterházy Magyarország Alapítvány célja egy független, politikamentes, értékelvű, a minőségi kortárs magyar irodalmat díjazó elismerés létrehozása, amely a maga kategóriájában a legrangosabbnak számít Magyarországon. Ezzel kívánnak hozzájárulni a magyar nyelvű írott kultúra fejlesztéséhez, a magyarországi szellemi élet élénkítéséhez is.

Az alapítvány olyan kulturális közeg és platform megteremtésére törekszik, amely társadalmi párbeszédet folytat az irodalomról és annak szerepéről, értő olvasókat nevel, és megadja a megfelelő társadalmi elismerést azoknak, akik irodalmi értéket teremtenek. A projektben a Líra Könyv Zrt.-vel és az Örkény Színházzal működik együtt az alapítvány.

(litera.hu)

Fotó: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Hatalmas összefogással indul az Esterházy-ház felújítása

Többen pénzadománnyal vagy fizikai munkával járulnak hozzá a felújításhoz.

...

Esterházy Péter megmutatja, hogyan ad interjút egy kiegyensúlyozott magyar úr

Esterházy Péter idén lenne 75 éves. A Magvető ez alkalomból különleges interjúkötettel jelentkezett, amit a Margón mutattak be.

...

„Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére” – Esterházy Péter ma lenne 75 éves

Esterházy Péter a kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, a magyar posztmodern meghatározó alkotója. És ma lenne 75 éves. Portré. 

Te milyen tárgyakat őriznél meg egy szerelemből? – Netflix-sorozatként éledt újra Orhan Pamuk regénye

Te milyen tárgyakat őriznél meg egy szerelemből? – Netflix-sorozatként éledt újra Orhan Pamuk regénye

Orhan Pamuk egyik legismertebb történetét, Az ártatlanság múzeumát dolgozta fel a Netflix. A kizsigerelő szerelem pedig képernyőn is ugyanolyan magávalragadó.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Spiró György 80 éves – „Engem a történelem sose érdekelt”

chk
chk

A tudomány vagy a szerelem fontosabb? Öt regényt ajánlunk Jodi Picoult első kötete mellé

Kiemeltek
...

P. Szathmáry István: A scrum master látogatása

Nemcsak téged, hanem az egész vidéket zavarba hozza ez a furcsa kifejezés. P. Szathmáry István tárcája.

...

Csukás Istvánnal megőrizhetjük magunkban a játékos embert, az örök gyereket

A 90 éve született Csukás István költőre, legendás meseíróra emlékezünk. 

...

Dr. Benkovics Júlia: Hallgatom a szülőszobáról kiszűrődő szívhangot

Hogyan lehet bírni, ha egyszerre orvos és anya is valaki? Dr. Benkovics Júlia írásából kiderül.

Olvass!
...

„Mindig is szorongó alkat volt” – Olvass bele a harmincasok szorongásáról és egy generáció belső összeomlásáról szóló regénybe!

A szorongáson a sürgősségin sem tudnak segíteni? Részletet mutatunk az olasz Giulia Caminito Tünetek című regényéből.

...

Ebben az új horrorban az emberi természet még a szörnyeknél is veszélyesebb – Olvass bele Jack Ketchum könyvébe!

Egy apa és fia kapcsolat, amit nem tart össze már semmi, csak az alkohol. Olvass bele!

...

Házasodnál azért, hogy megkapd álmaid állását? Olvass bele a Szerelem felsőfokon című regénybe!

Lehet egy pozíció ennyire fontos?