Pál Sándor Attila 160 Esterházy-interjút gyűjtött össze, melyekből aztán 19 került a kötetbe, végül pedig rákerült a habos torta tetejére a meggy, vagyis a Zilahy Péter beszélgetéséből kölcsönzött cím: Vanni van. Bár Turi elmondta, hogy ez a szókapcsolat csupán egyetlenegyszer szerepel az életműben, mégis nagyon „esterházys”: elevenséget, jelenvalóságot, igenlést sugall.
„Ha elindulok egy nyomon, megyek koppanásig” – fogalmazott Pál, aki elmondása szerint „hrabalozott” éppen otthon – azaz szokásához híven elmerült Bohumil Hrabal írásaiban –, amikor ráakadt egy témába vágó Esterházy-beszélgetésre. Innentől nem volt megállás, a kiadó pedig nagy örömmel fogadta a gyűjtemény ötletét.
Nyomdakész mondatok
Turi bonbonosdobozhoz hasonlította az elkészült könyvet, amely a szerző univerzumának többféle ízét felvillantja, ugyanakkor az életműbe való belépési küszöbként is funkcionálhat, hiszen utat nyit a szövegekhez. Valuska hangsúlyozta, hogy nemcsak témáiban sokféle ez a válogatás, hanem a kérdezők személyét illetően is, mivel irodalomtörténészek és újságírók egyaránt faggatják az írót.
Máté Gábor szerint azonban akármilyen felkészült is a készítő, érződik ezeken az interjúkon, hogy Esterházy tolla dolgozott rajtuk: minden szónak ereje van bennük.
Turi egy személyes élményt felidézve szállt vitába ezzel a kijelentéssel, amikor ugyanis ő egyetemista korában beszélgetett a szerzővel, semmilyen javítási kérés nem érkezett vissza. Sietve hozzáfűzte viszont, hogy ez nem őt dicséri: Esterházy Péter rögtön nyomdakészen fogalmazott – a verbális megnyilatkozásaiban is író volt a javából.
„Én egy kiegyensúlyozott magyar úr vagyok” – mondja Esterházy az egyik interjúban, és Pál szerint ennek jegyében is nyilatkozott mindig.
Tanulni lehetne tőle, hogy milyen a jó alany: a teljesen bornírt és blőd dolgokra is készséggel válaszolt, méghozzá módfelett tudatosan.
Nem titok, hogy Valuskától is szerepel egy beszélgetés a kötetben, aki szintén megosztotta saját tapasztalatait: épp csak kikerült az egyetemről, amikor az Angelika Presszóban találkozhatott a szerzővel. Esterházy segített oldani a kezdő újságíró feszültségét, és úgy fogalmazott, hogy utána azon kellett izgulni, el ne rontsa a szép mondatait.
Mit várunk el Esterházytól?
A gyűjteményt olvasva egy élet különböző szakaszaira nyerhetünk rálátást, ugyanakkor talán valamiféle narratíva is kirajzolódhat előttünk egy ikonikus figuráról. Turi szerint annál is inkább, mivel nemcsak a „főszereplő” változását kísérhetjük figyelemmel, hanem a nyilvánosság szerkezetének átalakulását is.
Jól állt neki a rendszerváltozás”
– mondta a szerzőről, hiszen egyre sokasodtak a fórumok, Esterházy pedig mindenkit komolyan vett.
Ma már nincs olyan, hogy a nyilvánosság, több párhuzamos nyilvánosságról beszélhetünk – az interjúk idején azonban a nyilvános megszólalásnak még éthosza volt.
És hogy mit üzen ez a kötet 2025-ben? Turi szerint arról árulkodik, hogy mit is jelent a szabadság – hogy ez nem egy adottság, hanem munka, amelybe beletartozik az is, hogy meg kell hallgatni a másikat. Különleges, izgalmas dinamika van ezekben az interjúkban, amely a manapság gyakori, előre elküldött kérdéssorokból egyszerűen nem tud létrejönni.
Valuska László viccesen megjegyezte, hogy utólag döbbenetes és némileg zavarba ejtő látni, hogy anno milyen erősen követelte Esterházytól a politikával kapcsolatos véleménynyilvánítást. Nem véletlenül volt azonban így: akkoriban előfordult, hogy csak azért megvett egy-egy újságot, mert kíváncsi volt a szerző gondolataira.
Sokan elvárták, hogy nyilvánuljon meg hitről, fociról, közéletről, mert számítottak az embereknek a meglátásai.
Turi szerint napjainkban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a hasonló tekintélyek vélekedéseit igenis érdemes megfontolni, párbeszédbe lépni velük. Nem szabadna az embereknek megspórolni a töprengés munkáját: az olvasónak is felelőssége van, meg kell alkotnia a saját álláspontját. Pál Sándor Attila az egymásra és a világra való odafigyelés gesztusára alapvető értelmiségi pozícióként hivatkozott, és hozzátette még, hogy Esterházy sosem volt kiszámítható megszólaló: elegánsabb volt annál.
Máté Gábor annyival egészítette ki az elhangzottakat, hogy neki konkrét elvárásai sosem voltak vele szemben, de mindig érdekelte, mit mond a szerző.
A Covid fogódzók nélküli időszakában például gyakran gondolt rá, vajon mi lenne erről a véleménye.
Tűzijáték-sorozat
Miután meghallgattunk egy részletet, amelyben Esterházy az írás mesterségéről vall, a résztvevők elárulták, hozzájuk mely interjúk állnak különösen közel. Pál a matematikáról szóló szakaszokat emelte ki, amelyek számára mindig hoznak valami egzotikumot, Turi pedig a Kappanyos András által készített darabot ajánlotta, amely Joyce köré szerveződik, és két rajongó dobálja egymásnak a labdát.
Az a beszélgetés egy tűzijáték” – mondta.
Valuska zárásként azt hangsúlyozta, hogy Esterházy Péter valóban a létező legjobb alany volt: nagyon okos interjúkat adott, amelyekben soha nem akart vicces lenni, mégis végtelenül szórakoztatónak bizonyult. Ez az utolsó felolvasott szakaszból is nyilvánvalóvá vált, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lopta be magát a megtermett norvég halászemberek szívébe.
Fotók: Kováts Zsófi/Margó Fesztivál