Dosztojevszkij 1862 nyarán kezdett játszani, és a következő években szinte az összes pénzét elvesztette a rulettasztalnál. Ehhez hozzájöttek a kudarcba fulladt irodalmi magazinnak a költségei, amit fivérével, Mihaillal indítottak. Ráadásul a testvére halála után Dosztojevszkij annak adósságait is magára vállalta. A helyzet elől még inkább a szerencsejátékhoz fordult, és elkezdett kölcsönkérni a barátaitól. Turgenyevnek például 1865-ben ezt írta: “Már mindent elvesztettem, az órámat is (...) Szörnyen érzem magam belül (azt hittem, rosszabb lesz), és mindenekfelett, szégyellem, hogy zavarlak, de mit tehet, aki fuldoklik?”
„A művészet épp olyan szükséglete az embernek, mint az evés és ivás” – vallotta Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, aki éppen kétszáz éve született Moszkvában. Dosztojevszkij nem félt a lélek legmélyebb bugyraiba merészkedni, mint ahogy attól sem, hogy megmutassa az emberi természet sötét oldalát. Olyan műveket köszönhetünk neki, mint a Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű vagy A Karamazov testvérek. Az évforduló kapcsán tíz izgalmas vagy épp meghökkentő momentumot emeltünk ki az író életéből.
Kétségbeesésében Dosztojevszkij végül egy elég veszélyes szerződést kötött a kiadó Sztellovszkijjal: ha egy éven belül nem szállít egy regényt Sztellovszkijnak, az összes már megírt és jövendőbeli regénye jogai a kiadóra szállnak. Azaz kilenc évig Sztellovszkij anélkül adhatta volna ki az író műveit, hogy bármit is fizetett volna Dosztojevszkijnek.
Dosztojevszkij pedig pont úgy tett, mint sokan, amikor már ég felettük a ház: halogatásba menekült.
Majdnem egy évig utazgatott, rulettezett és még több pénzt veszített.
Közben egy barátjának arról írt, hogy Sztellovszkij már az álmaiban is üldözi.
A határidő előtt egy hónappal aztán megfogalmazódott benne a regény ötlete: egy olyan férfiról, aki három évre teljesen elveszett a rulett világában. Arra az utolsó hónapra pedig Dosztojevszkij megtáltosodott. Egy barátja tanácsára felbérelt egy gyorsírót, a 21 éves Anna Grigorjevna Sznyitkinát, és neki diktálta le a könyvet.
Közeleg Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij születésének kétszázadik évfordulója – egész pontosan november 11-én lesz –, egy olasz művész pedig egy nagyszabású land art-alkotásban fejezte ki a Bűn és bűnhődés írója iránti rajongását.
Dosztojevszkij elég gondterhelt volt és nem túl elbűvölő. Sznyitkina az első közös munkanapjukról így írt a visszaemlékezéseiben: “Nyilvánvalóan ingerült volt és nem tudta összeszedni a gondolatait. Megkérdezte a nevem és azonnal el is felejtette, aztán elkezdett járkálni a szobában, elég sokáig, mintha megfeledkezett volna az ottlétemről.” És később: “Nem tetszett nekem; lehangolt.” Egy ponton Dosztojevszkij még olyat is mondott Sznyitkinának, hogy elszökhetne Konstantinápolyba vagy Jeruzsálembe, vagy egyszerűen egészen a rulettnek adhatná magát.
És hogy milyen mentális és érzelmi folyamatokra képes egy hónap? Minden nehézség ellenére a regény végül elkészült. 1866. október 29-én, csupán három nappal a határidő előtt, Dosztojevszkij befejezte A játékost, ami 1867-ben meg is jelent. November 8-án pedig Dosztojevszkij megkérte Sznyitkina kezét, aki igent mondott.
Még egy csavar a történetben, hogy elkerülendő a hasonlóan szörnyű szerződéseket,
onnantól Sznyitkina adta ki Dosztojevszkij műveit, amivel az első önálló női kiadó lett Oroszországban.
És még csak akkor jött a java, hiszen Dosztojevszkij nem akármilyen kéziratot tett félre A játékos miatt: a Bűn és bűnhődését.
Akit érdekel Dosztojevszkij életének ez a szakasza, Makk Károly rendezésében 1997-ben film készült róla, A játékos, amiben az írót Michael Gambon alakította:
