Szentek és gyilkosok 

Vajon mi lehet az oka, hogy Dosztojevszkij előszeretettel választott regényhőseiül gyilkosokat és szenteket? Ez a kérdés már egészen fiatalon foglalkoztatta Szondi Lipót világhírű pszichiátert, aki arra jutott, hogy az orosz író egyfajta rejtett családi örökségként valószínűleg magában hordozhatta a gyilkost és a szentet. Ez akkor még nem volt több szimpla teóriánál, később viszont egy Henri Troyat nevű életrajzíró a kutatásai során megállapította, hogy Dosztojevszkij felmenői között akadtak bojárok, csalók, közpénz-síbolók és gyilkosok is. „Tolvajok, gyilkosok, tanácsurak, látnokok, pereskedők – ez a családfa, amelyen a jó és a rossz párosul nemzedékek nászágyán keresztül, mintegy előképe Dosztojevszkijnek” – írta később Szondi Lipót. 

Dupla tragédia

Dosztojevszkij mindössze tizenöt éves volt, amikor meghalt az édesanyja, a későbbi író pedig hamarosan a Hadmérnöki Intézet falai között találta magát. Apjával nem volt kiegyensúlyozott a viszonya, az orvosként dolgozó Mihail Andrejevics Dosztojevszkij rideg, kegyetlen ember hírében állt, dühkitörésein pedig a későbbi alkoholizálás csak tovább rontott. 1839-ben az apa is meghalt, állítólag a jobbágyai verték agyon bosszúból. 

Epilepszia

18 éves korában, apja halálát követően kezdődtek nála az epilepsziás rohamok, amelyek később, a szibériai száműzetés évei alatt csak rosszabbodtak. Kisfia, Aljosa is egy durva epilepsziás rohamban veszítette életét – 1879-et írtak akkor, Dosztojevszkij pedig már javában dolgozott A Karamazov testvéreken, amelyben szintén megjelenik a betegség. 

Példaképek

Dosztojevszkij szüleinek fontos volt a gyerekek okítása. A nevelőnőjük már kiskorukban, amikor Fjodor Mihajlovics még csak hároméves volt, régi mítoszokkal és mesékkel szórakoztatta a Dosztojevszkij-gyerekeket. Az édesanyja a Biblia segítségével tanította meg írni és olvasni, amikor négyéves volt. Egészen fiatal korától kezdve olyan szerzők művei voltak rá nagy hatással, mint Puskin, Cervantes, Schiller, Goethe és Homérosz. 

Debütálás

A mérnöki diploma megszerzése után egy darabig francia művek fordításával szerzett egy kis extra jövedelmet. Az igazi nagy váltás azonban 1845-ben jött el: a mindössze 25 éves Fjodor Mihajlovics a műfordítást ugyanis a szépírásra váltotta, és ekkor jelent meg első regénye, a Szegény emberek. 

Az ítélet: halál

Első könyve megjelenése után Dosztojevszkij egy olyan irodalmi társaság tagja lett, amely szociális reformokat sürgetett. A körben tiltólistás könyveket olvastak, és heves vitákat folytattak, például a cenzúra eltörléséről vagy a jobbágyság megszüntetéséről. A csoport tevékenysége persze nem maradt titokban, és a cár elleni összeesküvéssel vádolták tagjait. A hatalom példát akart statuálni, börtönbe vetette a társaság tagjait és golyó általi halálra ítélte őket. A foglyokat már felsorakoztatták a kivégző osztag előtt, amikor befutott a cár követe, és az ítéletet szibériai száműzetésre módosították. Az élmény mindenesetre bekerült A félkegyelműbe, ahol Miskin a következőket mesélte: „Hiszen az egész egy pillanat dolga. Az embert odateszik, azzal egy masinán leszalad egy széles kés, guillotinenak híjják; súlyos erős kés. A levágott fej elugrik, de olyan gyorsan, hogy az ember nem is győzi kísérni a tekintetével. Hanem a nekikészülődés rettentő. Mikor kihirdetik az itéletet, az elitéltet felöltöztetik, megkötözik, felviszik a vérpadra; az aztán szörnyű. A nép összeszalad, még az asszonyok is, ámbár nem szeretik, ha asszonyok is nézik” (ford. Szabó Endre – MEK).

Cári meghívás

I.Miklós cárral ellentétben az utód, II. Sándor egészen közel tartotta volna magához az írót: egyszer meghívta a palotába, hogy felolvasson készülő művéből, majd felkérte, hogy tanítsa a fiait. Az egykor halálra ítélt és száműzött író előtt rengeteg ajtó kinyílt akkor, és gyakori vendége lett a divatos szentpétervári szalonoknak. 

Szerencsejátékok és egy szerződés

Az író megrögzött szerencsejátékos volt, és egyszer csak azért vállalta el egy regény megírását, hogy kifizesse az adósságait. A szerződés értelmében a kiadója kilenc évre megszerezte volna valamennyi addig megjelent művének jogait, ha a megadott időre nem produkál egy regényt. Az író félretette a kéziratot, amin egészen addig dolgozott (ez lett később a Bűn és bűnhődés), és mindössze 26 nap alatt megírta A játékos című kisregényét, amely eredetileg 1867-ben jelent meg.

Nabokov utálta 

Dosztojevszkij művei rengeteg írót inspiráltak, és olyan alkotókra és gondolkodókra hatottak, mint Szolzsenyicin, Csehov, Nietzsche vagy Sartre, volt azonban valaki, aki ki nem állhatta a könyveit. Ez az író nem más volt, mint Vladimir Nabokov, aki többször hangot adott annak, mennyire utálja és lenézi Dosztojevszkij könyveit, például A Karamazov testvéreket. Egy 1964-es Playboy-interjúban úgy vélte, hogy a nem orosz olvasók két dolgot nem vesznek észre: hogy nem minden orosz szereti Dosztojevszkijt annyira, mint az amerikaiak, és az oroszok többsége, akik szeretik, misztikusként tisztelik, nem pedig művészként. 

És mi a helyzet a magyar olvasókkal? 

Gedeon Sarolta értekezése szerint (Dosztojevszkij magyarországi recepciótörténete 1945–1958 között) az író műveinek kultusza az 1920-30-as években volt Magyarországon a legerőteljesebb, a világháború után viszont – a szovjet gyakorlathoz igazodva – nem vagy csak részleteiben jelenhettek meg könyvei. Ez az irodalmi zárlat Sztálin halála után enyhült, a kommunista kultúrpolitika viszont sokáig csak „megmagyarázva”, kommentárral ellátva adatta ki a könyveit. Dosztojevszkij újrafelfedezése, újraértelmezése a hatvanas években kezdődött, Gedeon Sarolta pedig kiemelte, hogy „az értelmiség Dosztojevszkijre való rátalálása, az író művei iránti szenvedélye jelzi azt, hogy Dosztojevszkij művészete ismét koruk adekvát művészetévé vált az 1960-as évek első felére”. 

Felhasznált cikkek: dostoevsky-bts.com, culture trip, tonsoffacts