„Különösen erős a felhozatal” – hogyan olvas a Margó-díj előzsűrije?

„Különösen erős a felhozatal” – hogyan olvas a Margó-díj előzsűrije?

Szeptember elején lehull a lepel, hogy mely 10 könyv közül kerül ki a Margó-díj győztese. Idén 69 érvényes pályázat érkezett be, így a mezőny talán minden korábbinál színesebb és erősebb. A fiatal kritikusokból álló előzsűri már lázasan olvas – most betekintést nyújtunk a munkájukba.

Könyves Magazin | 2026. augusztus 05. |

A tavalyi évhez hasonlóan 2026-ban is egy öttagú, irodalomkritikusokból álló csapat segíti majd a Margó-díj megújult zsűrijének munkáját. Ők azok, akik a június 30-ig beérkezett 69 pályázatból – ami nem mellesleg csaknem dupla annyi, mint 2025-ben – összeállítják a 10 könyvből álló shortlistet, amelyet aztán átadnak a Halász Rita, Oltai Kata, Károlyi Csaba, Horváth János Antal és Valuska László alkotta zsűrinek.

Összeszokott csapat

Az előzsűri összetétele tavalyhoz képest változatlan:

Bakó Sára, a Könyves Magazin újságírója; Dobos Barna klasszika-filológus, ókortörténész, kritikus, az Új Könyvek és az Ókor folyóirat szerkesztője; Gáspár Sára kritikus, szerkesztő; Vas Máté költő, kritikus; valamint Zsembery Borbála író, kritikus.

A csapatot később újabb interjúsorozatban hozzuk közelebb olvasóinkhoz, de addig is: megkérdeztük őket, hol tartanak a munkafolyamatban.

„Sok olyan szerző lesz, akiért vérezni fog a szívünk”

Bár még nem értek az olvasás végére, Gáspár Sára elmondása szerint már most több mint tíz olyan kötet van, amelynek helye lenne a shortlisten.

Mindannyian kiemelték, hogy idén különösen erős és változatos a felhozatal, ami tovább növeli az előzsűri felelősségét.

Egyetértettek továbbá abban, hogy a Margó-díj a rengeteg könyvmegjelenés, illetve az egyre nagyobb médiazaj közepette valóban képes olyan láthatóságot biztosítani a pályakezdő szerzőknek, ami a továbbiakban jelentős versenyelőny lehet.

„Ha egy szóval kellene jellemeznem az idei mezőnyt, én a kísérletezést választanám” – fogalmazott Dobos Barna, és a többiek is arról számoltak be, hogy a korábbi évekhez képest talán szélesebb mederben mozognak a témák, illetve írói megoldások.

Élvezik a közös munkát

„Én nagyon örültem az olyan könyveknek, amiken lehetett jól szórakozni, nevetni, amik kicsit kivontak a hétköznapokból” – mondta Bakó Sára, míg Vas Máté arról számolt be, hogy azokat a műveket olvasta a legszívesebben, amelyek képesek voltak neki meglepetést okozni.

Az előzsűri kétségkívül nagy felelősséggel bír, de ennek ellenére láthatóan élvezik a közös munkát.

„Kritikusként nagy ritkán kerülünk abba a helyzetbe, hogy együtt dolgozhatunk, és nem egyedül ülünk egy íróasztalnál” – fogalmazott Zsembery Borbála, aki szerint a zsűrizés folyamata nemcsak élvezetes, hanem tanulságos is számukra.

A legjobb tíz szerzőt itt, a Könyves Magazin oldalán jelentjük majd be szeptemberben. Közülük egy különdíjast is választ a zsűri, aki a Margó x Erste #higgymagadban jutalmat kapja meg.

A Margó-díjjal kapcsolatos további részletek a Margó weboldalán találhatóak. 

A korábbi díjazottak

Margó-díj:

Margó x Erste HIGGY MAGADBAN különdíj:

Fotó: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Lezárult a jelentkezés a 2026-os Margó-díjra: dupla annyi nevezés érkezett!

Idén 69 pályázat szál versenybe a 12. Margó-díjért.

...

Ők döntenek a 12. Margó-díjról: bemutatjuk a zsűrit!

Már csak egy hét maradt a nevezésből, ideje belehúzni! 

...

Írói rezidenciaprogramot indítottunk Marokkóban – a Margó-díjas Tóth Marcsi az első vendég!

Tóth Marcsi már meg is érkezett Marrákesbe: az első napokról írói Facebook-oldalán számolt be.

Hírek
...

Biztos, hogy a férjednek és a gyerekeidnek szentelnéd minden idődet? – Jön a megosztó Yesteryear magyarul

...

Knausgård újabb lebilincselő történettel folytatja a Hajnalcsillag-sorozatot – ez az Arendal

...

Élő számítógépekkel folytatódik Markovics Botond sci-fi sorozata

...

A szökött rabszolga szívszorító története, aki Toni Morrison főhősét ihlette

...

Új kiadásban jelenik meg a Nobel-díjas portugál író regénye

...

Colm Tóibín új regénye Thomas Mann életét dolgozza fel

Kiemeltek
...

Kis magyar kertográfia – Két hét Esterházy Péter házában 

Finy Petra író, költő két hetet töltött az alkotóházzá varázsolt Villa Esterházyban.

...

Hogyan lett Krasznahorkai Lászlóból nemzetközi márka?

Mennyit jelent a marketing egy életmű tekintetéből? A podcastből kiderül!

...

Margó-díj 2026: ezek a könyvek szállnak versenybe (3. rész)

Cikksorozatban mutatjuk be a Margó-díj pályázatára benyújtott könyveket. Harmadik rész.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast