A Szolgálólány meséje új évadának tétje, hogy be tud-e törni Gileád a szabad világba

A Szolgálólány meséje új évadának tétje, hogy be tud-e törni Gileád a szabad világba

Egyszerre felszabadító és vérfagyasztó jelenettel ért véget A Szolgálólány meséjének negyedik évada: June egy csapat egykori szolgálólánnyal foggal-körömmel nekiesett Frednek a Gileád és Kanada közti senkiföldjén. A Margaret Atwood regényén alapuló sorozat utolsó előtti évada most innen veszi fel a fonalat, az új epizódok tétje pedig, hogy mi következik a vérbosszú után, bűnhődés vagy feloldozás? És hogyan birkózik meg új, özvegyi szerepével a várandós Serena, aki megpróbál Gileád propagandájának megágyazni Kanadában? Kissé spoileres kritika következik.

Forgách Kinga |

Pár hete elkezdődött A Szolgálólány meséjének ötödik évada, amelyben Elisabeth Moss nemcsak a főszerepet alakítja, hanem a tíz részből ötöt ő is rendezett. A legfrissebb hírek szerint lesz még hatodik évad is, azonban az már biztosan az utolsó lesz. A sorozatot gyártó Hulunál már egy ideje rebesgették, hogy szeretnék kreatív módon lezárni a történetet, ami abból a szempontból kissé bonyolulttá vált, hogy Margaret Atwood közben kiadta A Szolgálólány meséjénefolytatását, a Testamentumokat (ITT írtunk róla), amely tizenöt évvel azután játszódik, hogy Fredé mögött becsapódott a furgon ajtaja az első rész végén. Közben ráadásul az is kiderült, hogy a Testamentumokból is sorozat fog készülni, így fontossá vált, hogy a két történetet összehangolják.

-

Hogy miként lehet továbbkanyarítani a cselekményt, az tehát sok szempontból kérdés volt. June szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas utat tett meg mostanra, sikeresen megszökött Gileádból, a márták segítségével kimenekített egy rakás gyereket, bíróságon mondta el, hogy milyen bűnöket követtek el ellene, majd csillapíthatatlan dühét egy vérbosszúba fojtotta: kegyetlenül meggyilkolta, szétmarcangolta és felakasztotta azt, aki a legtöbb fájdalmat okozta neki Gileádban: Fred Waterfordot. Ezzel pedig egycsapásra Serenán is sikeresen bosszút állt, aki várandósan egyedül maradt börtönében. Azonban mindennek nagy ára is volt, hiszen June a magában hordozott traumák és a bosszúvágy hatására jóformán az őrület szélére sodródott. Miközben az egyik kislánya, Hannah még mindig Gileádban maradt.

A Szolgálólány már nem mese
A Szolgálólány már nem mese

Bármilyen egyértelműnek tűnik, annyira kockázatos is volt, amikor Margaret Atwood úgy döntött, hogy könyvben is folytatja A Szolgálólány meséjét. Utóbbi az elmúlt években abszolút meghatározta a könyvpiacot és a politikai közbeszédet is, amit csak erősített, amikor a Hulu leforgatta az azonos című sorozatot, amiből már lement a harmadik évad is. Mindenesetre, ha 2017-et egyetlen könyvvel kellene megjeleníteni, akkor az nagy valószínűséggel Atwood disztopikus regénye lenne. Holott egy olyan könyvről beszélünk, amelynek eredeti megjelenési éve 1985 (csak hogy időben el tudjuk helyezni: ebben az évben Ronald Reagannek hívják az Egyesült Államok elnökét, még áll a berlini fal, az afrikai éhezők megsegítésére egy rakás híresség elénekli a We Are the Worldöt, és a mozikban bemutatják a Vissza a jövőbent). A 2010-es évek politikai és társadalmi változásai ugyanakkor mintha újrapozicionálták volna a Szolgálólányt, mondanivalója pedig minden addiginál jobban rezonált az olvasókban. A nagy kérdés ugyanakkor az volt, mit tud ehhez hozzátenni egy esetleges folytatás, és több vagy kevesebb lesz-e általa az eredeti mű. A Testamentumok a hét könyve. 

Tovább olvasok

Az már világos, hogy a széria új évadában a három női főszereplő lesz a középpontban. June, akinek két célja van: megállítani Serenát és visszaszerezni a gyerekét. Mrs. Waterford, aki megpróbál Gileád nagykövete lenni a szabad világban. És Lydia néni, akinek ebben az évadban végre lehetősége van a személyiségfejlődésre: egy trauma hatására megfogadja, hogy jobban fog bánni a szolgálólányokkal, az persze kérdéses, hogy ez sikerülhet-e neki abban a társadalmi rendszerben, amelyben a termékeny nők a legalárendeltebbek. Az eddigi epizódokból tehát az rajzolódik ki, hogy ami most következik, az a szabad világ és totális patriarchális diktatúra összecsapása. Az egyik fő kérdés, hogy June és férje mit tud tenni Kanadából azért, hogy kívülről rombolja az elnyomó rendszert és közben valahogy esélyt teremtsenek Hannah hazahozására. A másik pedig az, hogy Serena mennyi követőre talál hazáján kívül, és hogy vajon ki tudják-e terjeszteni Gileád ideológiájának hatását a határokon kívülre?

-

Az már most látszik, hogy az új epizódok alapvetően követik azt a receptet, amit eddig a sorozattól megszokhattunk: váltakoznak a feszült, kiélezett helyzetek és a megható, emberséges pillanatok. Ami izgalmassá teszi a következő részeket, az főként June beszámíthatatlansága, hiszen az eddig minden helyzetben stabil és józan főszereplő mostanra olyan idegállapotba került, amelyben a cselekedetei maga és a környezete számára is kiszámíthatatlanok. De ugyanilyen érdekes az is, hogy Serena milyen döntéseket hoz vagy nem hoz meg, amikor választania kell Gileád és a szabadsága között. A férfi szereplők között most érdekes szerep jut a két világ között közvetítő Mr. Tuellónak, akinek a nézőpontján keresztül arra is lehetőséget kapunk, hogy komplexebben ítéljük meg Gileádot, illetve Serena figuráját. Valamint érdekes vonulat, hogy June férje, Luke vajon mennyire fog radikalizálódni, amikor arról van szó, hogy ki kell állnia a családja mellett.

Elégethetetlen kiadás készült A Szolgálólány meséjéből

Limitált példányszámban tűzálló kiadást készített a Penguin Random House A Szolgálólány meséjéből. Az elégethetetlen példányokat a cenzúra és a könyvégetések elleni küzdelem szimbólumának szánják és aukcióra fogják bocsájtani.

Tovább olvasok

Hogy miért húz be még mindig minket A Szolgálólány meséje, arról már hosszan elmélkedtünk a negyedik évad után (a podcastet itt találjátok), a fontosabb kérdés most inkább az, hogy miért van szükség arra, hogy ez a történet még folytatódjon. A helyzet az, hogy amerre a világ eseményei jelenleg mennek (lásd. abortusz-törvény szigorítása világszerte, tanulmányok arról, hogy túl sok a nő felsőoktatásban, egyre nagyobb nyomás a szülőképes korú nőkön), azt mutatják, hogy még mindig nincsenek elegen tisztában azzal, hogy milyen ára van a női jogok korlátozásának és hova vezethet, ha egyszer elindul egy ilyen folyamat. Margaret Atwood könyve tehát még mindig érvényes, sőt, úgy tűnik, hogy évről évre érvényesebb lesz. Az ötödik évadnak pedig éppen az a tétje, ami a valóságunknak is: hogy be tud-e szivárogni a gileádi ideológia és hit a szabad világba, azaz, hogy végül beáldozzák-e ott is a nők szabadságát, csak azért, hogy több gyerek szülessen.

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Itt az előzetes A szolgálólány meséjének ötödik évadához!

Elisabeth Moss nemcsak a főszerepet alakítja, hanem a tíz részből ötöt ő is rendezett.

...
Hírek

Elégethetetlen kiadás készült A Szolgálólány meséjéből

Limitált példányszámban tűzálló kiadást készített a Penguin Random House A Szolgálólány meséjéből. Az elégethetetlen példányokat a cenzúra és a könyvégetések elleni küzdelem szimbólumának szánják és aukcióra fogják bocsájtani.

...
Podcast

Miért húz be minket még mindig A Szolgálólány meséje? [podcast]

A Szolgálólány meséjének legújabb, negyedik évadáról és a történet sikerének titkáról beszélgettünk a Könyves Magazin legfrissebb podcastjében. 

...
Zöld

Litkai Gergely: Hogyan kerüljünk ki egy fekete lyukat?

Bill Gates Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát? című könyve hasonló ahhoz az űrhajóhoz, ami rendkívül sok technikai újítással képes elérni azt, hogy csak azután zuhanjon egy fekete lyukba, hogy kikerülte. 

...
Kritika

Werner Herzog első regényében egy japán katona téveszméje epikussá nemesedik

Werner Herzog első regényének hőse a hiábavalóság és a megszállottság hérosza, Onoda Hiroo, aki a második világháború után még 29 évig folytatta a küzdelmet egy szigeten. A Dereng a világ éppúgy szól a narratívák erejéről, mint az idő illúziójáról. Ez a hét könyve.

Szerzőink

...
vl

Balla Gergely: Ezen a nyelven tudok a legmélyebben kapcsolódni önmagamhoz/ a.dal.szöveg

...
Karádi Gergő

“Minek kéne bármin is izgulni?” - MAMMT: Okos, hülye

...
sa

A rómaiak is züllésről panaszkodtak, amikor a tekercseket felváltotta a lapozható könyv

Olvass!
...
Beleolvasó

A videójátékok világa segít elmenekülni a valóság elől

Gabrielle Zevin regénye, a Világépítők egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni

Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje Ryan Gosling főszereplésével. Olvass bele!

...
Beleolvasó

"Látod? Látod? Látod? Bölcső. Macskabölcső!" [Vonnegut100]

Száz éve született Kurt Vonnegut, akinek könyveit kultikus rajongás övezi mind a mai napig. Nincs ez másként az eredetileg 1963-ban megjelent Macskabölcsővel sem, amely olvasók egész generációjában hagyott kitörölhetetlen nyomot. Olvass bele!

...

Az Abigél a háború, a veszteség és a konspiráció regénye is [A Szabó Magda-titok 1.]

...

Tíz példamutató nő, tíz kiváló szakmai életút - Ezeket tanultam a Túl a plafonon beszélgetéseiből

...

Harry Potter vs. Jókai: a kötelezőkről szóló vitát nem lehet ennyire leegyszerűsíteni

...

Miért nem kapnak díjakat a női írók?