Margaret Atwood szerint a kényszerszülés felér a rabszolgasággal

Az utóbbi napokban nagy vitákat kavart, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság egy kiszivárgott tervezet szerint az abortuszszabályok szigorítására készül. Az irat szerint egy 1973-as döntést (a híres Roe kontra Wade ítéletet) bírálnának felül, amely jogot adott az amerikai nőknek az abortuszhoz a terhesség első három hónapjában. Ha a tervezet ebben a formában életbe lép, akkor az abortusz szövetségi szinten többé nem lesz legális, az egyes tagállamok döntenek majd erről, amely nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a konzervatív vezetésű államokban szigorodni fognak a szabályok.

Az ügy kapcsán előtérbe kerültek Margaret Atwood meglátásai, aki A Szolgálólány meséjében már elég komplexen felvázolta, hogy hova vezethet a nők jogainak csorbítása, és az, ha arra kényszerítik őket, hogy akaratukon kívül gyerekeket hordjanak ki. A Deadline az író legfrissebb, Burning Questions (Égető kérdések) című esszékötetéből idézte az ezzel a témával foglalkozó részeket. Ebben Atwood arról írt, hogy azok a nők, akik nem dönthetnek maguk arról, hogy szüljenek-e vagy sem, rabszolgasorba kerülnek, mert az állam tulajdonjogot követel a testük felett. Az esszében Atwood a férfiak sorkatonaságához hasonlította a kényszerszülést. Szerinte mindkét esetben az állam veszi át az irányítást az egyén élete felett, a különbség csak az, hogy míg a hadseregben adnak ételt, ruhát és szállást, addig azoknak a nőknek, akiknek akaratukon kívül meg kell szülniük a gyereküket, senki sem fizeti a terhesgondozás, a szülés és a gyereknevelés költségeit. Atwood hangsúlyozta az írásban, hogy ha egy nő a saját döntéséből vállal gyereket, az teljesen más téma, hiszen a gyerek ajándék, amelyet maga az élet ad. De az ajándék csak akkor ajándék, ha szabadon érkezik és szabadon fogadják. Ha azonban az ajándékot nem lehet visszautasítani, az már a zsarnokság egyik jele. Ha egy nő nem szeretne gyereket szülni, akkor az nem ajándék, hanem erőszak, hiszen az akarata ellen történik meg vele.

Miért húz be minket még mindig A Szolgálólány meséje? [podcast]

A Szolgálólány meséjének legújabb, negyedik évadáról és a történet sikerének titkáról beszélgettünk a Könyves Magazin legfrissebb podcastjében. 

Tovább olvasok

Margaret Atwood könyvének piros ruhás szolgálólányai, akiket Gileádban a férfiak rabszolgaságban tartanak és arra kényszerítenek, hogy essenek teherbe ahányszor csak bírnak, az utóbbi években a női jogokért való harc szimbólumaivá váltak. Mostanában is több olyan tüntetés volt, ahol nők ilyen ruhákban protestáltak. Atwood szerint ahogy a nőket senki sem kényszerítheti abortuszra, ugyanúgy nem kéne őket szülésre sem kényszeríteni.

MARGARET ATWOOD

A Szolgálólány meséje

Fordította: Mohácsi Enikő, Jelenkor Kiadó, 2017, 480 oldal

Megveszem

Atwood ezeket a gondolatokat egyébként már A Szolgálólány meséjének bevezetőjében is megfogalmazta:

„Termékeny nők nélkül az emberek kihalnak. Ezért volt sokáig a csoportos erőszak és a nők, lányok és gyerekek meggyilkolása a népirtásoknak vagy egy népesség leigázásának és kizsákmányolásának a velejárója. Öld meg a csecsemőiket, és helyettesítsd őket a tieiddel, mint a macskák; kényszerítsd a nőket, hogy szüljenek gyermekeket, akiknek a felnevelését nem engedhetik meg maguknak, vagy akiket elveszel tőlük a saját céljaidra, lopd el a gyermekeket – ez széles körben elterjedt, ősöreg motívum. A bolygón minden egyes elnyomó rezsimnek az az alappillére, hogy ki uralja a nőket és a gyermekeket.”