A napokban nagy vihart kavart, hogy az Állami Számvevőszék kiadott egy elemzést, amelynek központi állítása szerint a nők felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat okozhat. A Pink Education jelenség Magyarországon?! című szöveg – számos vitatható és kirekesztő állításával – azzal érvel, hogy ha több nő lesz a felsőoktatásban, akkor az a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, a diplomás nők körében szerintük ugyanis a házasságok valószínűsége és a gyerekvállalás esélye csökken.
A kutatás és a hozzá tartozó elemzés kérdésfelvetései és állításai – amelyek azt sugallják, hogy vissza kellene venni a nők tanuláshoz való jogából és a fiúkat kellene előnyben részesíteni a felsőoktatásban – sokakban aggodalmat keltett. A közösségi médiában több író is felháborodásának adott hangot. Nyáry Krisztián Facebook-oldalán például felidézte, amikor 1907-ben Kmety Károly, a jogi egyetem professzora és parlamenti képviselő a magyar történelemben először numerus clausus bevezetését indítványozta az egyetemeken nemi alapon. A diplomát szerző lányokat „női szörnyetegeknek”, a tudást szerző asszonyokat „családot robbantó bombának” nevezte. (Nyáry teljes posztját érdemes elolvasni ITT.)
Tisza Kata egy hosszabb posztban fejtette ki, hogy szerinte mi a baj azzal a szemlélettel, amely szerint gond van a diplomás nőkkel. „Ahol a nők diplomája félelmetes, ott súlyos rendszerszintű elnyomás van, lesz, következik, marad. A diplomás, független, önmagát érző és a rendszert értő nő anomália, aminek mértéke a társadalom elmaradottságának és feudalizmusának tükre. Gondolom, ispán uramék is egyetértenek.”
Mérő Vera az üvegplafon-jelenségre hívta fel a figyelmet posztjában. „Ezúton jelezném az ÁSz-nek, hogy pánikra semmi ok, mert bár a nők talán (négy százalékkal) magasabb arányban kerülnek be a felsőoktatásba, az előnyük ebben nagyjából ki is merül, az üvegplafon hamar emlékezteti őket arra, hol a helyük, és a jellemzően alulfizetett, „elnőiesedett" szakmák (például a pedagógusi) sem bírnak olyan megtartó erővel, ami karrierista szinglihordákat eredményezne. Higgyék el, ha nem szülnek a nők, az nem azért van, mert nem elég, hogy szavazhatnak, még tanulni is engedik őket, hanem azért, mert a megszerzett diplomájukkal nem tudnak annyit keresni, hogy nyugodt lélekkel gyereket vállaljanak, akinek látják, hogy miből fogják majd fizetni a fogszabályzóját.”
A nők oktatáshoz való hozzáféréséről most négy könyvet ajánlunk, amelyek segíthetnek megérteni, hogy hova is vezethet, ha a történelem kerekét visszaforgatva, a nőket biológiai funkciójukra degradáljuk, és csorbítjuk a tanuláshoz való jogukat:
Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje
Ha a női jogok csorbításáról és a gyerekszülés mindenek elé való besorolásáról esik szó, lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe Margaret Atwood disztópiája, A Szolgálólány meséje, amelyben a nőket megfosztják a tanuláshoz, a munkához valamint a tulajdonhoz való joguktól is, hogy szülőgépeket csináljanak belőlük. A történet a jövő Amerikájában, Gileádban játszódik, ahol egy totalitárius rendszer működik, amelyben szigorú, ultrakonzervatív törvények uralkodnak. A nők többsége meddő (a "steril férfinak" még csak a fogalma sem létezik, tilos kimondani ezeket a szavakat), akik viszont termékenyek, azokat átnevelő táborokba gyűjtik, és arra nevelik, hogy egy feladatuk legyen: az uralkodóosztály gyerekeit megszülni. Atwood könyvét megjelenése óta rengetegszer emlegetik, ha a nők elnyomásáról van szó, a regényből készült sorozat óta pedig számos olyan tüntetés volt a világon, amelyen szolgálólánynak öltözött nők tiltakoztak különböző törvények ellen.
Hogy hogyan függ össze a nők és a hatalom kérdése, azt Atwood maga fogalmazta meg A Szolgálólány meséjének bevezetőjében:
„Termékeny nők nélkül az emberek kihalnak. Ezért volt sokáig a csoportos erőszak és a nők, lányok és gyerekek meggyilkolása a népirtásoknak vagy egy népesség leigázásának és kizsákmányolásának a velejárója. Öld meg a csecsemőiket, és helyettesítsd őket a tieiddel, mint a macskák; kényszerítsd a nőket, hogy szüljenek gyermekeket, akiknek a felnevelését nem engedhetik meg maguknak, vagy akiket elveszel tőlük a saját céljaidra, lopd el a gyermekeket – ez széles körben elterjedt, ősöreg motívum. A bolygón minden egyes elnyomó rezsimnek az az alappillére, hogy ki uralja a nőket és a gyermekeket.”
Betty Friedan: A nőiesség kultusza
Csaknem hatvan év késéssel idén jelent meg magyarul a feminista irodalom mérföldköve, A nőiesség kultusza, az időzítés azonban – mint látjuk – így sem rossz, hiszen a benne foglaltak a mai Magyarországon is elég aktuálisak. A kultikus könyv azt mutatta be, hogy mi történik, ha a nőket csupán a biológiai funkciójukra redukálják és a háztartás vezetésén, valamint a gyereknevelésen kívül nem hagynak teret arra, hogy kibontakoztassák a képességeiket. Friedan a könyvében az 50-es évek háziasszonyainak problémáit vizsgálta meg és rámutatott arra, hogy ha a nők csak az alárendelt, passzív szerepet választhatják, és csak a családjuknak élnek – összhangban a nőiesség kultuszával – akkor nemcsak ők lesznek boldogtalanok, hanem az a társadalom egészében negatív folyamatokat indít el. „A nőiesség kultuszához igazodó élet azt jelenti, hogy visszaforgatjuk a történelem kerekét, leértékeljük az emberi fejlődést” – írta.
Csaknem hatvan év késéssel jelent meg magyarul a feminista irodalom mérföldköve, A nőiesség kultusza, az időzítés azonban így sem rossz, hiszen a benne foglaltak a mai Magyarországon is elég aktuálisak. Betty Friedan újságíró, polgárjogi aktivista dacból kezdte el írni az amerikai nők helyzetéről szóló nagyszabású munkáját, ez a dac pedig addig vezette, amíg el nem indította a feminizmus második hullámát a 60-as években. Friedan, aki a sikerkönyve megjelenése után valódi legenda lett, egy olyan jelenséget vizsgált, amelynek korábban még neve sem volt: azon háztartásbeli nők szorongását és kilátástalanságát kezdte el kutatni, akik csak a férjükért és a gyerekeikért éltek, és akik – hiába minden ellenkező propaganda – nem érezték úgy, hogy az anyaságban kiteljesedtek volna. A probléma gyökerét a nőiesség kultuszában találta meg, amely a nőiességet kizárólag a családanya szereppel kapcsolta össze, és amely nem engedte meg a nőknek, hogy a saját képességeiket kihasználják.
Tovább olvasokSzécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve
Szécsi Noémi kötete azt vizsgálja, hogyan tekintettek a nők testére a 19. század végén és a 20. század elején. A könyv az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma történetén és rendelési naplóin keresztül mutatja be, hogy mit tehettek vagy nem tehettek meg a nők a saját testükkel, és milyen szerepe volt a nők külsejének az életben való érvényesülésben. Szisztematikusan írja le, hogyan viszonyultak a korban a lányok, az anyák és asszonyok testéhez, miként vélekedtek a menstruációról, a szűzkultuszról, a szexualitásról, a szépségről vagy épp az egészségügyi problémákról. Hugonnai Vilma élettörténetén keresztül pedig abba is betekintést nyerünk, hogy mennyire hosszú és keserves folyamat volt, mire nő létére praktizálni engedték. „A 19. század során az emancipáció ellenzői folyton a női testre hivatkoztak: fizikai gyengeségükre, kisebb testi erejükre, vagy a nők által havonta elszenvedett menstruációra, amikor amellett kardoskodtak, hogy nem engedhetik a havonta lebetegedő női nemet a (felsőbb) oktatásba vagy a munka világába.”
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Tompa Andrea 2013-as regényében (kritikánk ITT) az erdélyi századelőre, a magyarság legfájdalmasabb esztendeibe időutazott, hogy megírjon egy klinikai pontosságú szerelmet, amelynek beteljesedését sem végtag- , sem országcsonkolás nem akadályozhatta meg. Egy öntudatos zsidó lány és egy kissé határozatlan, de hamar a saját lábára álló székely fiú párhuzamos élettörténetét követhetjük az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveitől a trianoni szerződést követő időszakig, az individuumtól a teljes egybeolvadásig. A könyv a nők emancipációjának témáját is feldolgozza, ahogy Tompa Andrea a napokban közzétett Facebook-posztjában is írta, egy híres magyar orvos, Genersich Antal 1880-ban publikált "Lehetnek-e a nők orvosok?" című tanulmányából is ihletett merített, amikor a regényt írta.
Az orvosi egyetemre készülő lány így érvel a szüleinek a könyvben:
„Elsősorban a nők agyi térfogata nem kisebb, mint a férfiaké, fogok bele, ez ma már tudományosan be van bizonyítva. Sok tudós agyának súlya kisebb, mint sok nőké, ez le lett mérve, úgyhogy ennek alapján a szellemi akadály el lett hárítva, tehát a női test s agyi működés alkalmas a magasabb fokú tanulásra. Másadsorban a nőket a nemi élet – akkor észreveszem, hogy itt a papa és a mama is egyszerre hunyorog, mint ha össze lettek volna beszélve – éppenséggel csak néhány hétre vonja el az orvosi munkától a nőt, mikor gyermekágyi és szoptatási periódba lép, de sok nő munkavégzése alatt kiadja gyermekét dajkaságba, és hamar munkába tud állani. Hogy nem kell évekre neki a munkából kihullni.”
