Hogy miről szól Tom Hanks új könyve? Három szálon indul el – de részletet is mutatunk belőle.
- 1947, Lone Butte. Bob Falls épségben tér haza a háborúból, de nem találja a helyét. Egyetlen délutánt tölt el különleges tehetségű ötéves unokaöccsével, Robbyval, akire komoly hatást gyakorol, azután huszonhárom évre eltűnik.
- 1970, Oakland. Robby immár TREV-VORR művésznéven képregényeket rajzol egy aprócska kiadónak. Egy nap levelet kap eltűnt nagybátyjától, és a feltörő emlékek hatása alatt papírra vet egy lángszórós katonáról szóló különös történetet, a Tűzeső legendáját.
- 2020, Hollywood. Bill Johnson, a sikeres producer mindig új ötletek után kutat. Mikor rábukkan egy igencsak furcsa, régi képregényre, egyből tudja, hogy megtalálta a hiányzó láncszemet, amivel teljessé teheti a népszerű ultraszuperhős-univerzumot, és végre vászonra viheti a különc Eve Knight alakját is. A főhősnő szerepét a karrierje csúcsán lévő Wren Lane-re osztja, míg Tűzesőt a nemrég befutott, szeszélyes OKB játssza majd, akinek mindenről megvan a saját elképzelése.
Tom Hanks: Hamarosan a mozikban
Fordította Dési András György
A kamerától a kezdőjelig vezető hosszú út során Bill végiggondolta a helyzet komolyságát – egy színész az 1. forgatási napon a figurájával kapcsolatos új ötlettel áll elő – és azt, hogy milyen hangnemet használva csinálhatja meg a kívánt képet. Tűzeső nem meleg tengerészgyalogos, és nem viselhet napszemüveget.
OKB a forgatások hatalmi játszmái során ezerszer használt eszközhöz folyamodott, és egy lépést sem tett Bill felé, hogy beszélgethessenek. Nem, a kérelmezőnek kellett a díszletében várakozó fejedelem elé járulnia. Az asszisztens és Mario távolabb húzódtak, beálltak egy épület árnyékába a keleti járdán. A színész sisak nélkül állt a Main Street közepén, a szemét a Randolph Engineering pilótaszemüveg takarta, és ott tükröződött benne az egyre közeledő Bill Johnson.
– Halt! – vezényelt OKB. – Jelszó?
– Nem értem a napszemüveget, OK – tért Bill rögtön a tárgyra.
– Csak ötletelek, Bídzsé.
– Túl modern.
– A hitelesség a gyávák menedéke.
– Eltakarja a szemed.
– A szememet a sisak takarja el. A szemüveg titokzatossá tesz.
– Folyton tükröződni fog, nem lesz kép, amin ne kellene CGI-jal javítani.
– Ez nagy film, nem? A költségvetésbe belefér.
– De én már a nagy pillanatra gondolok. Amikor Eve leveri a sisakodat, és mi meglátjuk a sebhelyes koponyádat meg a szemedet:
a Tűzeső lelkére nyíló ablakot.
OKB nem dőlt be.
– A napszemüveggel szupererős lesz a nagy pillanat, tesó. Először lerepül a rohamsisak. Végre! De még ott a napszemüveg. Ezt kapd ki… – OKB odanyúlt, l a s s a n levette a pilótaszemüveget, és felfedte sötét szemét – miközben ijesztően bandzsított.
– Tadamm! Tűzeső XL-5 megérkezett.
– Pont ez a baj. Hogy csak akkor látjuk meg a szemed. A film többi részében meg csak egy napszemüveges fickót látok.
– Így van – helyeselt OKB a rendezőjének.
– Ezt már megbeszéltük. Amikor ide jövünk – Bill felemelte a két kezét, az ujjaival keretet képezett OKB arca elé, hogy megmutassa a KJNKOKB-t –, akkor látnom kell azt a csodás dolgot, amivel születtél, amitől ragyogsz. Ez a szem arról árulkodik, hogy mindent látsz, mindent értesz.
– Igen – akadékoskodott tovább OKB –, de ez egy kijelentés. Miért baj, ha inkább kérdezünk? Ki ez a pasas? Vajon vak? Mindent érzékel? Meleg? Heteró? Gyűlöli a világot? Szerelmes? Mi az a vakarózás, amihez viszketést keresünk?
– Be kell vallanom neked, OK, hogy nem győztél meg – Bill ezt ennyiben hagyta. – A figura sosem volt napszemüveges.
– A forgatókönyvben nem, az tény. De itt mindig az volt – OKB a homlokára bökött. – Miért nem próbáljuk ki?
– Ez a lehetőség eddig fel sem merült.
– Igaz. Az én hibám, BJ.
– Akkor… próbáld ki szemüveg nélkül.
OKB összeszorított szájjal a bakancsát nézte.
– Elmondom, mi a színészi módszerem. – Bill Johnson már alig várta, hogy OKB színészi módszeréről beszélgethessen. – Most attól függetlenül, hogy ösztönösen tetszik… szerintem tényleg jót tenne neki a napszemcsi. Tűz és árny, érted. Mindegy, most ezt tegyük félre. Viszont logikusan… Mi a logika ebben a képben? Mire nézek konkrétan? Van valami oka annak, hogy eljövök Ló Faszba, azon kívül, hogy ijesztő szellem legyek? BJ, a főnök szerint nincs. Wren kis buksijában vagyok valami álomkép. Elképzelt cucc. Vízió. Baszki, uram, itt még csak nem is találkoztak a szerelmesek. Eve Milkshake azt se tudja, hogy nézek ki.
Attól, amennyit tud rólam, szalmakalapban és tornacipőben is lehetnék.
– De Eve azt látja, amit mi látunk. Tűzeső ebben a képen nekünk mutatja meg magát. És a napszemüveg nem logikus.
– Ha azt akarjuk, akkor tökéletesen logikus lesz.
– Nem… nem.
Al távolról figyelt, és a beszélgetők testtartása mindent elmondott neki. Egy felvétellel vannak kész – még a másodikig sem jutottak el –, és tessék, elkezdődött a kétféle akarat csatája. Egy színész nem hajlandó megcsinálni, amit a rendező kér tőle. A rendező nem enged, ragaszkodik egy mondathoz, egy rövidke csendhez, egy jelenthez. Az egész film bajba kerülhet miatta.
– Visszatérek az eredetihez – ígérte. – De később még felhasználhatjuk a mögöttes gondolataimat?
– Majd meglátjuk.
Itt, Lone Butte-ban Al csak nézte, ahogy Bill hosszú léptekkel visszatér a kamera, a video village és a DIT-sátor körzetébe, és egy pillantással jelzi neki, hogy valamilyen megegyezés született Tűzeső napszemüvegét illetően.
Lecsapódott a három kamera csapója, elhangzott a tessék, kezdődhetett az új felvétel. A Main Street túlsó végén OKB úgy állt, mint egy kőbálvány. Nem volt rajta napszemüveg. Frances kis másodpercmutatós stoppere szerint huszonhét másodpercig állt mozdulatlanul, azután az egyenruhája zsebébe nyúlt, előhúzta a napszemüveget és ünnepélyesen az orrára illesztette. Amikor ezzel megvolt, elindult az utcán.
Bill a DIT-sátorban azt mondta, ennyi, és az utasítás végighullámzott a walkie-talkie-kon meg jó pár asszisztens száján.
– Újra fogjuk venni – mondta a rendező, majd megint gyalog indult a színész felé, miközben a háta mögött a Kezdőjelbe! járta végig a maga útját.
OKB várt rá.
– Megkaptad, amit kértél, igaz? Nem volt rajtam szemüveg.
– De aztán visszavetted.
– Jó, de van kábé egy tonna képed rólam úgy, hogy még nincs rajtam.
– De aztán visszavetted.
– Ha nincs szükséged a szemüveges részre, akkor ne használd.
– Muszáj használnom. Ez Tűzeső belépője. Végigmegy az utcán. Most látjuk először tetőtől talpig. Rád közelítünk, hogy jól lássunk. A szemüveg nem működik.
– De ezeket is beküldöd a laborba, nem?
– Digitálisan forgatunk. Nem küldünk semmit a laborba, mindent megőrzünk, amit felvettünk. Nem is az a kérdés, hogy mi megy a laborba, hanem az, hogy mit forgatunk le. A szemüveg nem működik.
– Nekem viszont segít. Hadd kezdjem így, amíg belerázódom, és érted, ráérzek erre az egészre, hogy belekerüljek a helyzetbe. Aztán csinálhattok olyanokat is, amiken nem veszem fel.
Bill Johnson már késésben volt a saját, tervezett időbeosztásához képest. Nem hiába félt előre: a forgatás legelső napja kicsúszott a kezéből, mert OKB nulláról teremt.
Mihez kezdjen?
Al pontosan tudta, hogy a főnöke mihez fog kezdeni. Eldob pár felvételt.
A következő próbálkozás során OKB az elejétől a végéig napszemüveget hordott. A 4.-en nem volt rajta, és nem is vette fel. Ez volt az, amit Bill Johnson rögtön akart, amit megálmodott, amit megírt, amire szüksége volt ahhoz, hogy tovább mehessenek. De mielőtt az összes csatornán elhangzott volna, hogy átállunk!, OKB még egy lehetőséget kért, mert épp egy elképzelésen dolgozott magában, ami szerinte nagyon is jó út lehetne. Szóval, vissza a kezdőjelbe.
Al és Bill megint összenézett. Al: Miért húzzuk az időt még egy felvétellel, főnök? Bill: Hosszú pórázra engedem, hogy felköthesse rá magát. Al: Nem veted be a mély hangot és a fagyos tekintetet? Bill: A nyugodt, türelmes stílussal próbálkozom. Igazából már megvan, ami kell. Al a csuklójára mutatott, habár nem hordott karórát, mert az iPhone-ján nézte meg, hogy mennyi az idő. Bill bólintott: Igen, tudom…
Az 5. felvételen OKB cikcakkban haladt az utca két széle között, amitől a focus pullerek kétségbeestek,
mert őket nem figyelmeztették előre, és nem is próbáltak.
A 6. felvételen újabb cikcakk következett, de úgy, hogy a szakemberek már felkészültek rá.
A 7.-en OKB nem vette fel a napszemüveget, de egy kis táncot lejtett az után, úgy sasszézott, mintha a lángszórót cipelő kísérteties tengerészgyalogos gondtalan nyolcéves volna…
A 8.-on OKB úgy futott végig az utcán, mintha megostromolná Lone Butte-ot.
A 9.-en OKB nem volt hajlandó sisakot venni, a fémkobak Mario gyámoltalan kezében maradt, ő pedig csak vonult, vonult végig az utcán, míg végül: ENNYI!
Bill golfkocsival indult, hogy ezt megbeszéljék. Ki se szállt belőle.
– Ez nem jó – közölte. – Rajtad kell lennie.
– Csak megmutattam, hogy így is lehet. Ha nem tetszik, ez ne menjen a laborba.
– Nem erről van szó. Nincsenek fenn a fejeden az égésnyomok meg az égett fejbőr.
– Rá tudjátok tenni. CGI-jal. Utólag – mondta OKB. – Utómunka közben meg lehet csinálni, nem?
– Igen, de nem. Ez költségvetési kérdés. Rajtad kell lennie a sisaknak. A nagy pillanatra pedig meglesz a sminked. Most viszont nem láthatjuk a fejed Tűzeső sebhelyei nélkül.
– Még egy utolsó? Csak még egy, és megnyugszom. Egy felvétel OKB kedvéért.
– Legyen. – Bill megfordult a golfkocsival, és búgó motorral visszasietett a DIT-sátorba. Még egy felvétel, hogy örüljön a színész, és aztán átállnak.
Erre ment el a délelőtti fény, az első forgatási nap három órája, a stáb ideje és Bill Johnson energiájának nagy része.
Felvétel lesz.
Hang forog.
Kamera kész.
Tessék. TESSÉK! FELVÉTEL, FELVÉTEL!
OKB sisakkal a fején, merev mozdulatokkal menetelt végig a Main Streeten, olyan díszlépést vágott ki, mintha náci rohamosztagos lett volna, és csinálta, míg a DIT-sátorból fel nem harsant az ENNYI!
– Átállunk – jelentette be Yogi a walkie-talkie-n.
– Nyolc felesleges felvétel – mondta magában Al.
Így telt el az 1/53. forgatási nap. Ahányszor munkához láttak, Tűzeső ragaszkodott a szükséges, megírt jelenet őrült változataihoz. Tizenkét munkaóra során kiváló snitteket csináltak Eve-ről, de csak néhány másodpercnyi hasznos anyag született Tűzesőről. Bill Johnson nem kapta meg, amit akart, amire szüksége volt.
