Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja újra egyben

sa | 2022. február 22. |

Ötvenöt év után került ismét egy helyre Jimi Hendrix egyik dedikált dalszöveglapjának két darabja. Az amerikai gitárvirtuóz egy angliai koncertje után írta alá rajongóinak a füzetéből kitépett papírt, írja az MTI.

A később legendássá vált zenész karrierje elején, 1967. február 20-án együttesével, a Jimi Hendrix Experience-szel az angliai Bath-ban játszott, beugróként a koncertjét lemondó Chuck Berry helyett.

Mick Jagger és a szellemíró esete a soha el nem készülő memoárral
Mick Jagger és a szellemíró esete a soha el nem készülő memoárral

Barry Coleman idézte fel a Guardiannek, hogyan lett a Rolling Stones ikonikus frontembere, Mick Jagger szellemírójának a szellemírója. A rövid és megfeszített munkából végül könyv sem lett, viszont a két “borzalmas” hét emlékezetes maradt.

Tovább olvasok

Hendrixtől a fellépés előtt két helyi tinilány autogramot kért, de mivel nem volt náluk üres papír, a gitáros saját füzetéből tépett ki egy lapot, kettészakította azt, és mindkettőre aláírta a nevét. Sőt, a zenekar két másik tagja, Mitch Mitchell dobos és Noel Redding basszusgitáros is kézjegyével látta el a cetliket - írta hétfőn a Guardian.

A lányok csak hazaérve, a koncert után fedezték fel, hogy a papíron Hendrix 51st Wedding Anniversary című dalának kézzel írott szövege található; a szám három héttel később a brit kislemezlistán a Top 10-be jutó Purple Haze című korong B oldalán jelent meg.

A két ifjú rajongó élete nem sokra rá különböző irányba indult, több mint öt évtizeden át csak elvétve tudtak egymásról. Egyikük tavaly a múltból megőrzött lappal felkereste a lancashire-i Tracks Limited boltot, ahol híres rock'n'roll sztárok emléktárgyaival kereskednek, és eladásra ajánlotta. A boltban azt tanácsolták a hölgynek, kutassa fel régi barátnőjét a papír másik feléért. A misszió sikerrel járt, mindkét darab épségben megmaradt, és a névtelenségbe burkolózó eladók megváltak a kézirattól, amely így együtt immár ötszámjegyű összeget ér.

"Hendrixnek nagyon kevés kézirata maradt fenn, még kevesebb olyan, amelyet ő és az Experience másik két tagja is aláírt"

mondta Paul Wane, a Tracks tulajdonosa.

A gitáros 1966-ban alapította a Jimi Hendrix Experience-t, amely eleinte Angliában lett népszerű, olyan sikerszámokkal, mint az All Along the Watchtower, a Voodoo Chile vagy a Purple Haze. A trió Redding 1969-es kilépése után oszlott fel.

A múlt hónapban per indult Manhattenben, miután kiderült, Hendrix egykori zenésztársainak örökösei fontmilliókat követelnek a Hendrix hagyatékát kezelő alapítványtól és a Sony Musictól ki nem fizetett jogdíjak évtizedes elmaradása címen. Hendrix 1970-ben, 27 évesen halt meg, Redding 2003-ban, Mitchell öt évvel később hunyt el.

Az egykori ritmusszekció örököseit képviselő ügyvédek szerint Redding és Mitchell egyaránt relatív szegénységben halt meg, holott szerintük jogosultak lettek volna a munkájuk, fellépéseik és alapító tagságuk okán nekik járó pénzekre. A Hendrix-hagyaték gondozói annak kinyilvánítását kérik a bíróságtól, hogy nem tartoznak semmivel a dobos és a basszusgitáros örököseinek.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A karantén teljesen új jelentésréteggel bővítette a Farsangi lakodalmat

Közel száz éve, egészen pontosan 1924 decemberében mutatták be Poldini Ede Farsangi lakodalom című darabját, amely több mint 60 év után tér vissza az Opera repertoárjára. A koronavírus-járvány akaratlanul is újabb jelentésréteggel bővítette a darabot.

...

Dobozba zárt szerelem kilenc magas C-vel

Az operairodalom egyik legbravúrosabb tenoráriáját felvonultató darabja, Gaetano Donizetti  Az ezred lánya című vígoperája nyitja januárban a Magyar Állami Operaház 2022-re tervezett bemutatóinak sorát. A főpróbát megelőzően beszélgettünk a rendező Polgár Csabával és Izsák Lili díszlet- és jelmeztervezővel.

...

Peter Dinklage érkezik Cyrano szerepében egy musicalben

Edmond Rostand 1897-es Cyrano de Bergerac című drámájából Erica Schmidt írt musicalt, majd a musicalből szintén Schmidt írta meg a forgatókönyvet.

SZÓRAKOZÁS
...

Ezekkel a krimikkel oldják meg a gyilkosságot a Tőrbe ejtve harmadik részében

„Uramisten, ez gyakorlatilag egy összefoglaló arról, hogy kövessék el ezt a bűntényt!" 

...

Johnny Depp belevág A Mester és Margarita megfilmesítésébe

Vajon melyik szerepben gondolkodik?

...

Örkény egy percben: egy elegáns férfi az elmegyógyintézetbe megy kalapot vásárolni

Újabb Örkény egyperces animáció! 

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Ezeket a nőket utoléri a múlt – Dora Čechova: Nők, akiknek férfi kell

Ezeket a nőket utoléri a múlt – Dora Čechova: Nők, akiknek férfi kell

Mi a teendő, ha az életünk nem úgy alakult, ahogy elképzeltük? 

Kiemeltek
...

A regény, amely megváltoztatja, ahogyan egy festményre tekintesz – interjú Thomas Schlesser francia íróval

„Az olvasók érzik, hogy ez a könyv több, mint bevezetés a művészettörténetbe.”

...

Cecilie Enger norvég író: A demokráciánk és a mentális egészségünk is nagy veszélyben van

A norvég írót gyermektelenségről, az élet elpazarlásáról és jövőbeli terveiről is kérdeztük. Interjú.

...

Egy kisváros, ami még az öngyilkosokból is hasznot húz és meglincseli a hősét

Kritika Gerard Donovan regényéről.

...

Jehan Paumero: Azt hittem, a hazám Franciaország, az otthonom Magyarország

...

Vida Vera: Ne csak főzni tanuljunk meg, legyen közvetlen kapcsolatunk a természettel!

...

Kollár Betti a Kosársuliról: Mindig merítek a saját életemből

Olvass!
...

Kalózok, sárkányok és boszorkányok egy helyen? Olvass bele Naomi Novik friss BookTok-könyvébe!

Ebben a kötetben minden megvan, amit a BookTok szeret: természetfeletti lények, izgalmas sorsok, mesebeli tájak.

...

Mi a tökéletes ajándék? Olvass bele Nils Holgersson megteremtőjének karácsonyi történeteibe!

Selma Lagerlöf nem mellesleg az első női író, aki Nobel-díjat kapott. 

...

Olvass bele 2025 legjobb könyveibe!

Részletek az év legjobb könyveiből!