Hosszú évekig a Farsangi lakodalom volt A Magyar Vígopera, amely nemcsak itthon, hanem külföldön is zajos sikert aratott. Holott a kezdet kicsit sem volt döccenőmentes: a librettót Vajda Ernő írta egy pályázatra, és be is zsebelte érte az első díjat. Hamarosan pedig felkérték Poldini Edét a megzenésítésre, ám a folyamat elhúzódott, ráadásul közben kitört az első világháború. Így aztán a szöveg elkészülte után eltelt jó tíz év, mire végre színpadra állíthatták az operát, amely nagy tetszést aratott. Tóth Aladár a Nyugatban az ősbemutató sikerét azzal magyarázta, hogy „Poldini olyan elmésen, annyi őszinte lendülettel oldotta meg problémáit, hogy mindenki talált benne valami elismerésreméltót, míg határozottan gáncsolnivalót senki sem jegyezhetett fel róla”.
Az OPERA Eiffel Műhelyháza februárban Almási-Tóth András művészeti igazgató átdolgozásában és rendezésében mutatja be a Farsangi lakodalmat. A rendező elmondta, hogy az eredeti mű késedelmes bemutatója miatt már annak idején kicsit ódivatú volt a történet, éppen ezért eredetileg az volt a terve, hogy – a zenét meghagyva – a történetet kicsit újraírja, a figurákat újrafogalmazza, hogy a darabot közelebb hozza a jelenhez. Végül csak kicsit kellett finomítani rajta („picit leporolgatni a szöveget, a szituációkat meg a karaktereket is”), mert közbejött a koronavírus-járvány, amely egyfajta többletet pakolt a darabra.
A szüzsé szerint ugyanis kézfogóra készülnek a gazdag, lányos háznál, egy hóvihar viszont elzárja az utakat, így a vőlegény nem érkezik meg az ünnepségre. Helyette viszont betoppannak mások: utazók, akik az ítéletidő miatt kérnek menedéket. Egészen változatos társaságot fúj össze a viharos szél, hiszen érkezik egy grófnő és egy fiatal katonatiszt, egy aranylatexba bújt énekesnő és a táncosai, és persze Kálmán, az ágrólszakadt csurgói diák, akinek hamar megtetszik a család szeme fénye, az eljegyzés gondolatától is irtózó Zsuzsika. A romantikus történetek dramaturgiája alapján a fiatalok az anyai ellenkezés és fondorkodás dacára természetesen fülig szerelmesek lesznek egymásba, de a kényszerű elzártság a társaság belső dinamikáját, egymás közti viszonyrendszerét is felbillenti. Ez tehát az alaptörténet, amelyhez Almási-Tóth András szerint a Covid hozzátett egy nagyon furcsa többletjelentést: „Nem is kellett az alaphelyzeten átírni semmit, mert ez egy olyan jelentésréteggel bővítette a darabot, amit nem is kellett magyarázni. Hiszen arról van szó, hogy a karanténban összezárt emberek között egy hét alatt milyen viszonyok bomlanak fel, milyen viszonyok jönnek létre, hogyan hat pszichésen az emberekre az összezártság – pozitív és negatív oldalról is”.
Maga a darab amúgy rá is játszik a közelmúlt élményeire, hiszen a fényűző ház hatalmas tévéjén nem más, mint Gál Kristóf rendőrségi szóvivő ad hírt az odakint tomboló hóviharról, amitől az emberben azonnal bekapcsolnak a karanténreflexek. A rendező amúgy arra is törekedett, hogy az átdolgozás során a grandiózus, tömeget mozgató vígoperából a kamaradarab felé mozduljanak el, így pedig jobban kirajzolódhatott egy-egy világirodalmi utalás is. „Az az egyharmad, amivel lerövidítettem, leszűkítette a darab horizontját a párkapcsolatokra, egyúttal fel is erősítette azt – van benne egy csehovi, szinte a Három nővért idéző szerelmi szál az ifjú tiszt és a grófnő között, valamint a Rómeó és Júliát is megidéző, a nincstelen szegény fiú és a gazdag lány szerelme, és van benne egy házasság, ami ebben a zárt szituációban kezd szinte felbomlani. Ezek a viszonyok megidéznek zenei és irodalmi múltat is.” Maga az előadás látványvilága is egyfajta kettősséget hordoz, hiszen míg a díszletek (Fügedi Balázs) a mai kort idézik, a jelmezek (Kiss Márk) bátran vegyítik a régit és az újat. A Farsangi lakodalmat kettős szereposztásban láthatjuk, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) Sándor Szabolcs vezényli.
Bemutató: február 19.
