- Háy 2020 nyarán fejezte be a Mamikámat, nyelvileg és kulturálisan is nagyon különbözik előző regényétől, A cégvezetőtől. Nagy kérdés neki, hogy tudja-e mélyíteni, mozgatni a saját horizontját, új területeket feltárni. Előfordulhat, hogy nem sikerül bejárni a még ismeretlen tereket, de akkor sem járhatja újra a járt utakat.
- Átélte a világot, amiben a Mamikám játszódik: ő Vámosmikolán nőtt fel, az édesanyja máig ott él, ez az a része a falunak, ahol a cigányok laknak. Ismeri a beszédet és a gondolkodást is, ami a könyvben megjelenik.
- A parasztok jó viszonyt ápoltak a cigányokkal. A gyerekek együtt játszottak, ha ment egy indiános film, akkor a cigánygyerekek az indiánokkal azonosultak.
- Nem tudja, előítélet-e az, hogy a falusiak különbséget tettek a cigányok és a nem cigányok között, de a cigányok ugyanígy különbséget tettek. Számára onnantól válik előítéletté, ha ő megítéli azt a csoportot. A rosszindulatú előítélettel a szülőfalujában kevésbé találkozott, azt ő a 12. kerületben tanulta meg gimnazistaként.
- Budapestről annyi látszik a két főszereplőből, hogy mindketten mélyszegénységben élnek, de ő látta, hogy kulturálisan ég és föld a különbség. Rég szeretett volna megírni egy ilyen kapcsolatot, ahogy ők egymásra találnak (az egyiküknek az anyai szeretet, a másikuknak a gyerekei hiányoznak), és ehhez olyan közeget keresett, amiben nem lehet “hamukázni”, hanem egyértelmű minden.
- Általánosságban nem tudna olyan szereplőkről írni, akik érzelmileg nem állnak hozzá nagyon közel. Megpróbálja az életük igazságait feltárni. Fontos neki, hogy belőlük beszéljen, ne kívülről. Ha szociográfiát írna, akkor volna egy szemléleti helyzete, hogy ránéz ezekre a helyzetekre. Amikor viszont íróként beszél róluk, akkor mellettük áll.
- A narrátor egy könyvben mindig kirajzolja azt a nyelvi és tudásteret, amiben íróként működni kell. Aki ezt a teret elhagyja, az hibázik (pl. gyerek narrátornál gyakori hiba, hogy többet tud, mint reális lenne). Az irodalom Háy szerint ösztöncentrumú dolog, kell, hogy működjön a belső arányérzék, ízlés az íróban, aki így tudja, hol milyen szó szerepelhet. Ugyanakkor olvasóként is rá kell állni a könyv nyelvére és annak lendületére.
- Arról, hogy mennyire redukált a könyv nyelve, Háy elmondta, hogy számtalan nyelv vesz minket körül. Amin ezek az emberek kifejezik a világot, az nem egy roncsolt nyelv. Közben viszont két különböző dolog, hogy van a valós emberek nyelve, és a könyvben megírt nyelv, ami teremtett, mint minden irodalmi nyelv. Itt az is írói döntés kérdése volt, mennyi diftongus legyen ebben a nyelvben.
- Arról, hogy fehér középosztálybeli férfiként megszólalhat-e mélyszegénységben élő cigánylány hangján, azt mondta, hogy alkotói terepen a politikai felvetés nem érdekes. Hogy ki kinek a hangján szólal meg, készség kérdése, valaki mindig ugyanazon tud. Nem hisz a genderszempontú elképzelésekben, abban a narrációs térben kell mozogni, amiben hitelesen tudjuk a világot képviselni, és az bármi lehet, de nem minden. Ő sem tud megszólalni minden nyelven, és nem tud minden típusú sorsot képviselni.
- Szerinte jó, ha valaki úgy tud erre a könyve nézni, mint ami ráirányítja a figyelmet azokra, akikről fogalmunk sincs, mert a magyar társadalom ösztönösen kidolgozta a kasztrendszert. Nem látunk a kerületünk határain túlra, a szociográfiai irodalom jelenleg gyerekcipőben jár itthon. Viszont a társadalmi vetület egy irodalmi műnek nem célja, hanem velejárója. Ő pedig nem a cigányságot képviseli ebben a könyvben, hanem egy sorsot, ahogy azt más könyveiben is teszi.
- A társadalmi mobilitás szinte teljesen megszűnt Magyarországon, a körülbelül 900 ezer roma és cigány (ki így, ki úgy hívja magát) jelentős része mélyszegénységben él. A mobilizáció eleve lassan működik. Ő maga még a kádári pozitív diszkrimináció terméke, úgy került Budapestre gimnáziumba és felsőoktatásba, ám ahonnan ő indult, az nagyon távol van attól, ahonnan egy mélyszegénységben élő cigány gyerek indul. Háynak is nagyon sok sérelmet kellett eltűrnie, mert nagyon sok készségnek nem volt birtokában, sokszor szembesült a saját ügyefogyottságával a kommunikációban, viselkedésben. Aki nála sokkal mélyebbről indul, annak még sokkal többet kell szorongania, hogy valamire jusson.
- Ezt a réteget egyedül az oktatás éri el, oda kellene önteni a pénzt, főleg, hogy itt nem is lehet húszfős osztályokban tanítani, hanem öt gyerek mellé kéne egy-két tanár. A jómódúak és a jobban kvalifikáltabbak felelőssége, hogy támogassák a többieket, de nem alamizsnával, hanem hogy hozzásegítik őket ahhoz, hogy képesek legyenek előteremteni a saját javaikat, amikből aztán élni tudnak.
A teljes beszélgetést itt tudod meghallgatni:
