Ezt senki nem mondta, Ott Anna podcast, könyvajánló, konyvesmagazin.hu

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, melyben írókkal beszélgetünk a szülővé válás buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás összefüggéseiről. A sorozat könyvajánlójába a műsorvezető, Ott Anna választott öt kötetet.

Ott Anna könyvajánlója

Mióta megtudtam, hogy anya leszek, mániákusan olvasni vágytam a témában. Hamar rájöttem, hogy a non-fiction könyvek inkább csak összezavarnak és elbizonytalanítanak, így szépirodalmat kerestem, történetek után sóvárogtam. Így már saját polcai vannak az elmúlt majdnem három évben gyűjtött, olvasott, kijegyzetelt köteteknek, amiket szeretnék veletek hétről hétre megosztani. Igyekszem majd úgy válogatni, hogy a kötetek valamennyire rímeljenek arra, amit az adott héten a meghívott művész vendégemmel az Ezt senki nem mondta! című podcastben is megbeszélünk.

Az első vendégem Tompa Andrea volt, aki örökbefogadó szülő. Gyerekkoromban visszatérő álmom volt, hogy csecsemőt találok a bokorban. Melegséggel, szeretettel és a gondoskodás, védelmezés vágyával töltött el mindig ez az álom. Sokáig szinte a legnagyobb csodaként tekintettem arra, ha valakit elhagytak, aztán mégis egy meleg otthonra talált. Azóta jó pár év eltelt, megismertem örökbefogadó szülőket, dolgoztam gyermekotthonban, megismertem az itthoni rendszer kegyetlen labirintusát, így fakult ki a kép, amit gyerekkoromból hozok magammal a családra találásról. Ha igazán meg akarok érteni egy jelenséget, a benne létező embereket, az irodalomhoz nyúlok. Nekem ez az öt könyv mutatta meg az örökbefogadás, a nevelőszülőség igazi arcát.

Török Sophie: Nem vagy igazi!

török sophie
Nem vagy igazi
Antikvár könyv, 316 oldal
-

Tanner Ilona, álnevén Török Sophie író, költő Babits Mihály felesége volt. Saját gyermekük nem született, de örökbe fogadták testvére kislányát, még csecsemőkorában. Nem vagy igazi című elbeszélése 1939-ben jelent meg a Nyugatban, ebben egy gyermekre vágyó, meddő nő, Margit és béranyának felkért barátnője, Ida vádaskodással, gyanakvással, vívódással teli történetét írta meg. A novellában megjelenik az is, hogy abban a korban hogyan állt a társadalom a meddő nőkhöz és az örökbefogadás kérdéséhez.

Stájn Emma: Kőbölcső

stájn emma
Kőbölcső
Libri, 2021, 168 oldal
-

Kívülállóként kevés elképzelésünk van arról, milyen munkát végeznek a nevelőszülők. A hivatás, amely messziről szemlélve magasztosnak és nemesnek tűnik, valójában rengeteg nehézséget rejt. Traumatizált, lelkileg elgyötört gyermeket nevelni úgy, hogy a helyzete ráadásul átmeneti, rendkívüli erőfeszítést és áldozatot kíván a befogadó családtól. Stájn Emma szociális munkásként szerzett tapasztalatain és saját történetén keresztül láttatja drámai erővel, milyen hatással van egy teljesen hétköznapi családra, ha egy kis tüneménynek látszó, de kétéves korára már érzelmi ronccsá tett gyermeket vesz magához. Hogy mit okoz a folyamatos őrlődés egy olyan kislány elfogadásában, aki képtelen szeretni őket, és ők sem tudják szeretni őt úgy, ahogy „illene”. Hogy mi történik, ha ezt a kétségbeejtő helyzetet még egy tragédia is beárnyékolja a befogadó családban, ami még nehezebb döntések elé állítja a szülőket. Kell-e, lehet-e választani a saját és a nevelt gyermek között, és egyáltalán, meddig lehet elviselni az elviselhetetlent?

Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van - Küzdelmes sorsok, személyes történetek az örökbefogadásról

mártonffy Zsuzsa
Akinek két anyja van
Libri, 2023, 304 oldal
-

Milyen nő az, aki képes lemondani a saját gyerekéről? Milyen, amikor az örökbe adott felnőttként találkozik az anyjával, aki évtizedekkel korábban lemondott róla? Milyen egy nevelőszülőnek örökre elválnia egy kisgyerektől, akit születése pillanatától nevelt? Lehet-e úgy szeretni egy örökbefogadottat, mint a saját vérünket? Mártonffy Zsuzsa könyvében olyan személyes élettörténeteket ismerhetünk meg, amelyek segítenek, hogy az előítéleteinken, a félelmeinken vagy akár a romantikus elképzeléseinken túllépve jobban értsük az örökbefogadás világát. Ezek a személyes vallomások egytől egyig megrendítőek, hiszen a megszólalók – örökbefogadottak, örökbefogadó szülők, örökbeadók, nevelőszülők és szakemberek – a legbelsőbb vívódásaikat osztják meg velünk. Mártonffy Zsuzsa tapintatosan, mégis lényeglátóan mutatja meg, hogy ezek a sorsok küzdelemről és élni akarásról, szeretetről és szeretetlenségről, kilátástalanságról és megnyugvásról, egyszóval az élet legnagyobb kérdéseiről szólnak. A kötetet egy az örökbefogadás jogi és szabályozási hátterét megvilágító, praktikus információkat összegyűjtő fejezet teszi teljessé.

Rachael English: Papírkarkötő

rachael english
Papírkarkötő
Ford. , Next21, 2022, 463 oldal
-

Katie Carroll csaknem ötven éven át eldugva tartott egy dobozt a szekrényében. Az 1970-es évekből való, amikor Katie ápolónőként dolgozott Írország nyugati részében, egy leányanya-otthonban. A doboz egy jegyzetfüzetet rejt, a csecsemők és anyák adataival, akik annak idején az intézmény lakói voltak. A dobozban ott lapul még sok-sok papírkarkötő, amelyeken a csecsemők személyazonosságát rögzítették. Férje halála után Katie elhatározásra jut. A birtokában levő információk révén az örökbefogadottak megkereshetik vér szerinti anyjukat, ezért Katie feltesz egy üzenetet egy internetes fórumra. Sorra érkeznek a válaszok, és miközben Katie egymás után adja vissza a papírkarkötőket eredeti tulajdonosaiknak, fájdalmas és örömteli pillanatoknak egyaránt tanúja lesz. De vajon készen áll-e arra, hogy saját életének titkairól is lehulljon a lepel?

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

tompa andrea
Sokszor nem halunk meg
Jelenkor, 2023, 588 oldal
-

Mit jelent a család, a gyökerek, köt-e a vér? Mi a hit, a ragaszkodás, a család? Mire elég a szeretet? Le kell-e mondanunk az álmainkról? Nevén tudjuk-e nevezni a borzalmakat? Mihez kezdünk az emlékekkel és a súlyos titkokkal, melyek évekig, akár tudat alatt is munkálnak bennünk – és ha felszínre kerülnek, hiszen olyan a természetük, akkor hogyan birkózunk meg velük? Ilyen és hasonló kérdéseket feszeget a Sokszor nem halunk meg. A könyvben a titok azzal indul, hogy a csecsemő Tildát zsidó orvos anyja a II. világháborúban a cselédje, Erzsi gondjaira bízza Kolozsváron. A gyermektelen nő és férje hamar megszeretik a kislányt, ők is nevelik fel. Tilda azonban eszmélésétől fogva furcsának érzi magát, aminek az okát sokáig nem tudja, és végül a színészetben találja meg azt, amiben feloldódhat. A regény 2023 harmadik legjobb könyve volt toplistánkon, kritikánkat itt, interjúnkat pedig itt találod róla.

Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! A sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító.

Támogatott tartalom

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Zöld

3 friss könyv azoknak, akik várják a tavaszt

Hogyan készítsünk komposztot? Mit jelent a permakultúra? Mennyire lehet eredményes a gyógynövényekkel való betegségmegelőzés? 3 frissen megjelent kötetet ajánlunk tavaszváróknak és a természet szerelmeseinek.

...
Hírek

García Márquez utolsó könyve a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul

Már csak egy hetet kell várni a kolumbiai író rajongóinak, ugyanis március 6-án jelenik meg a Találkozunk augusztusban című kötet Scholz László fordításában. A Magvetőnél megjelenő, eddig még nem publikált kisregény García Márquez utolsó, befejezetlen műve.

...
Hírek

Egy fiktív identitás, egy szélhámos ügyvéd és egy gyerekekre vadászó őrült [Könyvesblokk]

A hétkezdő Könyvesblokkba ezúttal a hamarosan megjelenő krimik közül válogattunk. Ashley Elston nagy sikerű kötetében egy nő új személyazonosságot kap egy nyomozáshoz, Steve Cavanagh Eddie Flynn-sorozatának legújabb részében a New York-i alvilágba merülhetünk egy elrabolt lányt keresve, míg Jess Lourey könyvében furcsa dolgok kezdenek történni egy kisvárosban a fiúkkal.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

...

Darvasi László: A neandervölgyi beszélni nem, de sírni tudott - Könyves Podcast

...

Pálos Hanna: Beképzeltség nélkül tudom, ki az a lány, akit Halász Rita a Mély levegőben megírt

...

Ha minden mágikus és fantasztikus, épp a lényeg veszik el Tolkienból [A hatalom gyűrűi-kibeszélő II/2.]

Kiemeltek
...
Nagy

A Mona tekintete arról mesél, hogy a művészet mindig az élet szolgálatában áll

Francia könyvsiker művészetről, egy nagypapa és unokája kapcsolatáról, valamint életleckékről.

...
Nagy

Nyáry Luca: Sally Rooney minden regényében van egy meleg pulcsiba burkolózó, nyafogó nő

Egy különleges beszélgetés keretében, Nyáry Krisztiánnal, Nyáry Lucával és Nyáry Lizával mutatták be Sally Rooney új kötetét. Az Intermezzóról Szűcs Péter kérdezte a vendégeket.

...
Podcast

Gyurkó Szilvia: Csak ha rendben vagy, akkor tudsz segíteni a családodnak és más gyerekeknek

Az Ezt senki nem mondta! podcastban ezúttal Gyurkó Szilvia mesélt munkafüggőségről, hivatástudat és gyerekvállalás viszonyáról, és a jó jelenlétről is.

KERÜLJ KÉPBE ÉS OLVASS!
...
Gyerekirodalom

Mi lesz, ha kevered Tolkient a magyar népmesékkel?

...
Gyerekirodalom

Ausztrál őslakos gyerekekkel foglalkozó szervezet nyerte a gyerekirodalmi Nobelt

...
Gyerekirodalom

Burgenlandi gyerekkönyvíró és kanadai illusztrátor kapja idén az Andersen-díjat

...
Gyerekirodalom

Ronja, a rabló vadóc lánya eredetileg Astrid Lindgren tollán kelt életre

...
Gyerekirodalom

A First Lady a Fehér Ház macskájáról ír gyerekkönyvet

...
Gyerekirodalom

Orczy Mimi ezúttal Párizsban nyomoz egy eltűnt műkincs után – Olvass bele!