Manapság sokat aggódunk azon, hogy mennyire keveset olvasnak az emberek. Viszont a 18. században pont az ellenkezője zavarta a társadalmat, ugyanis olyan sokat olvastak, hogy az „olvasási járvány” teljesen felbolygatta az újkori Európát. Ennek pedig az oka az volt, hogy megjelent az a fajta regény, amit ma is ismerünk.
Az emberek annyira szerették ezeket a regényeket, hogy elkezdtek úgy gondolkozni, viselkedni és öltözködni, akárcsak a romantikus hősök. Ennek középpontjában pedig Johann Wolfgang von Goethe 1774-ben megjelent Az ifjú Werther szendevései című könyve állt.
A tragédia, amit mindenki rongyosra olvasott
Az ifjú Werther szenvedései című könyvtől mindenki megőrült: a kötet megjelenése amellett, hogy szinte azonnal a kor egyik legnagyobb bestsellere lett, elindította a Werther-lázat. Öngyilkossági hullám indult, és kitört a teljes pánik. Goethe ekkor még csak 25 éves volt.
A szentimentalista levélregény Werther mindennapjait köveit végig, akinek nincs konkrét célja az életben, egyedül a természetet és a szerelmet kedveli, folyton olvas és művész szeretne lenni. A történet egy viszonzatlan szerelem körül forog, Werther idilli szerelme nem valósul meg, és először a világban, majd saját magában csalódik. A teljes elkeseredettsége pedig oda vezet, hogy a regény végén megöli magát.
A Werther-láz
A könyvet lefordították franciára, angolra, olaszra és oroszra is, sőt rövid időn belül több kiadást is megélt. A fiatalabb generációk példaképként tekintettek a tragikus hősre, fejből tudtak idézni a regényből, sőt, a férfiak még úgy is kezdtek öltözködni, mint Werther.
A főszereplő ruhája, a sárga nadrág és a kék frakk annyira népszerűvé vált, hogy egy idő után be is kellett tiltani.
Akkora volt a felhajtás, hogy megjelentek a különböző szuvenírek, tálak, bögrék, csészék és gombok, amik mind-mind egy jelenetet ábrázoltak a regényből, de elterjedtek azok a regények is, amelyekben megpróbálták lemásolni Goethe sikerét. Állítólag valaki még parfümöt is készített ‘Eau de Werther’, vagyis Werther parfüm névvel. Sőt, még Napóleon is magánál hordhatott egy kötetet az 1798-as egypitomi hadjárat alatt, és összesen hétszer elolvashatta a levélregényt.
Az öngyilkosság kérdése és a változó moralitás
A könyv egy olyan kihívással állította szembe a 18. századi európai társadalmat, amivel előtte nem találkozott. A regény ugyanis úgy meséli el a történetet, hogy csak Werther leveleit olvassuk, nincsen külső elbeszélő, karakter vagy levelezőtárs, aki felülírná a főszereplő gondolatait és értékeit. Amit a főszereplő gondol az egyenlővé válik az igazsággal. A levélregény már ismert műfaj volt ekkor, de az egyoldalúsága miatt
az olvasók könnyen magukénak érezték Werther nézőpontját.
A probléma ott kezdődött, hogy Werther érzéseit is egy az egyben átvették.
A könyv egyik korabeli kritikája volt, hogy a szerző annyira rokonszenvesen írja meg ennek a fiatalnak a szenvedését, hogy az egyben legitimizálja az önpusztítást és az öngyilkosságot is. Úgy gondolták, hogy a regény akkora hatást tud kiváltani, ami a fiatal olvasók életébe is kerülhet.
Végül 1775-ben, egy évvel a megjelenés után, a könyvet betiltották
Németországban, Olaszországban és Hollandiában, és ez így maradt egészen 1825-ig.
A regény két fronton is szembement a korabeli moralitással. Egyfelől ellentmondott annak a vélekedésnek, hogy a házasság jelenti a szerelem kiteljesedését, a másik pedig az öngyilkosságba fulladó radikális önpusztítás volt. Ez a korabeli, javarészt katolikus Európában kiverte a biztosítékot. Hiszen bármennyire is szerette a romantikus stílus a társadalmon kívüli szereplőket, Werther nem egy tragikus hősnek számított, hiszen nem volt narrátor, aki pálcát tört volna a feje fölött: minden, amit tett, elfogadhatónak tűnt.
Nem az első, nem is az utolsó
Az ifjú Werther szenvedései esetében viszont nem is feltétlen a tartalom volt az, ami gerjesztette ezt a pánikot (bár az sem elhanyagolható), hanem hogy milyen könnyen fordul át az irodalom cselekvéssé. Bár kevés tényleges feljegyzés és adat van arról, hogy hány ember vesztette életét a könyv miatt, a médiában akkora volt a felhajtás körülötte, hogy a könyv egyértelműen túlnőtt önmagán.
Már nem is Wertherről volt szó, hanem arról, hogy a társadalom félelmei hogyan jelennek meg a médiában.
Az azóta csak Werther-effektusnak nevezett jelenség pedig ma már úton-útfélen szembejön. Gondoljunk például az erőszakosság és a videójátékok közti vélt vagy valós összefüggésre. De ilyen volt Bret Easton Ellis 1991-es Amerikai Pszichó című könyve is, ami megjelenését követően több sorozatgyilkos olvasmányai között megtalálható volt, sőt, állítólag J.D. Salinger Zabhegyezője motiválta azt az embert, aki végül megölte John Lennont.
(Barnebys / Lithub / Lithub / Frankfuredi)
Fotó: National Gallery of Art, Washington
