Az Operatív Törzs fikciója
Itthonról nézve közel értelmezhetetlen, ami a lakáson kívül történik, különféle elbeszélés-történetek épültek fel és omlottak le az elmúlt napokban. Május 3-ra várta a kormány a tetőzést, de a lakásból nem látszott sajnos, mekkorát is tetőztünk. A világon mindenhol mozgásban vannak a koronavírus számai, Magyarországon becsületesen laposan van tartva.
Úgy laposítottunk, hogy nem is tetőztünk? Ez lenne a legjobb hír, ha a megbízható információ tényleg hozzáférhető lenne.
Az Operatív Törzs valóságát már régóta nem figyelem, mert nincsenek olyan elemek, amelyekbe kapaszkodni tudnék. Bármilyen veszélyhelyzet legkritikusabb pontja az, ha a nép elveszíti a bizalmát a vezetőiben. Hiába hallgatjuk hetek óta Gál Kristóf és Müller Cecília sajtótájékoztatóit, az információk saját elbeszéléssé állnak össze: féltünk, felkészültünk, kézben tartjuk a problémát.
Olyan profin és komolyan csinálják, hogy a pandémiában mi nézőkké váltunk, mint egy maratoni netflixes sorozatban.
Egy olyan valóságot hozott létre a kormány, amiben ők felveszik a harcot a koronavírus ellen (ld. az akcióhősös videó), mi meg szurkolunk nekik, mást nem tehetünk, bár érteni szeretnénk, mi miért történik.
Fotó: Dömölky Dániel
Egyébként a sajtószóvivőt, Gál Kristófot az AlkalMáté előadásában ismertem meg, vagyis az ő élete is fikció számomra. A Katona József Színház igazgatójának, Máté Gábornak van egy osztálya, aminek tagjai minden évben összegyűlnek, hogy a kihúzott osztálytárs életét feldolgozzák. Pár éve a nyolcgyerekes, erősen vallásos, katolikus családba született Gál Kristóf is sorra került, akkor így láttam a fő kérdéseket:
- a katolikus családból hogy vezet az út a színművészetire?
- a főiskolán hogyan lépi át a korábban belenevelt szabályokat Gál Kristóf?
- miért lesz rendőr egy színészből?
- mire tudja használni a rendőr a színművészetin tanultakat?
- milyen buktatói vannak egy 11 éves házasságnak a száraz fenyő kivágásától a féltékenykedésen át a megcsalásig?
A válaszokat nem tudom, de a problémái mindig eszembe jutnak, amikor meglátom Gál Kristóf képét: a mediatizált valóságunkban ezek az intézményt, de leginkább a hatalmat képviselő szakemberek is történetekkel rendelkeznek. Például Gál Kristófot én jobban megértem a színdarab miatt, és lehet, hogy Müller Cecíliának is jót tenne egy ilyen narratív feldolgozás.
Miért fontos a valóság, ha minden fikció?
Egyfelől minden elbeszélt történet, legyen az vallomás, önéletrajz vagy dokumentumfilm, fikció, másfelől miért érdekel minket minden fikcióban a valóság? Az elmúlt egy hétben úgy alakult, hogy a Könyves Magazin napi élő beszélgetőműsorában, az Összekötvében olyan szerzőkkel beszélgettem, akiknek a szövegei sokkal bátrabban ütköztetik a fikciót és az ún. valóságot. A friss Aegon irodalmi díjas és Libri irodalmi díjra jelölt Nádasdy Ádám nagyon személyes hangvételű verseskötete, a Jól láthatóan lógok itt különböző módokon hozza játékba a szerzőt: betegség, halál, elmúlás, őszinteség, Ady, a szerelem Márk-változata.
A szövegek Nádasdy (élettörténetének) jelenléte nélkül is működnek, de azzal együtt még érdekesebbek.
A napló című vers soraira reflektálva a szerző elmondta, az eddig megjelent összes kötete nagyon személyes hangvételű. Igazából ebben látja a versírás célját, alanyi költészetet űz: olyan én-verseket ír, amelyekben a szubjektív valóság körvonalazódik. A költészet helyettesíti számára a naplóírást is.
10 érdekesség a friss Aegon-díjas Nádasdy Ádámról - Könyves magazin
Jól láthatóan lógok itt című verseskötetével Nádasdy Ádám nyerte el a 2020-as Aegon-díjat, mi pedig összeszedtünk tíz érdekességet, amiket talán nem tudtatok róla: A zeneiség családi vonalon is nagyon erősen jelen volt és van az életében: édesapja Nádasdy Kálmán, háromszoros Kossuth-díjas magyar opera-, színházi és filmrendező, színészpedagógus, színházigazgató és műfordító volt, édesanyja pedig Birkás Lilian operaénekesnő.
A Netflixen két sorozatot néztem meg, mindkettő arra az előfeltevésre húzta fel sikerét, hogy a valóság kegyetlenebb, hihetetlenebb és átélhetőbb minden elképzelhető fikciónál, viszont azáltal, ahogyan elmesélik az alkotók a Tiger King vagy az Unorthodox történetét, maguk is fikcionalizálnak.
A Tiger Kingre nem találok szavakat már két hete: emberek nemcsak bizniszt építenek a tigrismániára, hanem olyan őszinte gyűlölettel harcolnak egymás ellen, amire tényleg nincs magyarázat. Az amerikai white trash legjobb pillanataiból készült dokumentumfilm-sorozatnál szórakoztatóbbat és elkeserítőbbet még nem láttam. Folyamatosan csekkolni kellett, hogy igaz-e, amit a sorozat állít, vagyis az állítólagos valóságnak nem hittem. Félek, hogy egyszer elkészül ennek a nagyjátékfilm-verziója, pedig itt már nem maradt az elbeszélhetőségnek semmilyen lehetősége.
Az Unortodox írója szerint mindenki kíváncsi a lázadókra - Könyves magazin
A külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban, és mindössze tizenhét éves volt, amikor férjhez kellett mennie. A diszkfuncionális kapcsolat minden értelemben megbénította, Deborah viszont úgy döntött, hogy maga mögött hagy mindent és szabad embernek neveli a fiát.
A Netflix másik nagy dobása, az Unorthodox arra épített, hogy Deborah Feldman megtörtént meneküléstörténetéből készített négyrészes sorozatot. Amíg a Tiger Kingnél minden fordulat megdöbbentett, addig az Unorthodoxnál könnyen látható volt, milyen út áll Esty előtt.
Saját történetét nem tudta máshonnan, mint a megmenekülés felől elmesélni - szerencsére, teszem hozzá,
és azt hiszem, pont ez lett a minisorozat gyengéje is: nem kellett igazán szurkolnom, hogy a haszid zsidó családjától tényleg képes legyen elmenekülni (A tanult lány című könyv ebből a szempontból sokkal erősebb és fordulatosabb identitáskeresést ábrázolt). A most megjelent regény remélhetőleg árnyalja ezt az elbeszélést.
Saját elbeszélésükből teremtett nők
Ha Esty a vallási hagyományban vesztette el a levegőt maga körül, akkor Babarczy Esztert a test- és énhatárai fojtogatták. Amikor összerakta a könyv első felét, Babarczy még nem tudta, hogy ennyire önéletrajzi lesz A mérgezett nő című első szépirodalmi könyve. Az interjúban azt mondta, hogy
"bennem az volt, hogy elmegyek a falig és beverem a fejem és meglátom, hogy mi történik".
A novellákból egy töredezett regényt kapunk, egy olyan női elbeszélővel, akit megsokszoroztak azok az idők, helyek és állapotok, amelyekből éppen elmeséli történetét. Mintha egy nő történetét nem lehetne egyetlen narratívaként elmesélni, hanem csak sok nekifutásra, a folyamatos dekonstrukció állapotából.
Babarczy Eszter: Aki nem ismeri a határait, az nem tud igazából védekezni sem - Könyves magazin
„Ahogy visszanézek, valahol negyven és ötven között mégis nő lettem a végén. Hosszas ellenkezésem elsimult, a kitartó vágy, hogy nem lehetnék-e más, nem éppen férfi, de nem nő, mínusz-nő, elillant." Milyen ez a mínusz-nő? Ezt a mai genderfluid diskurzussal átitatott környezetben sokkal könnyebb megérteni, mint amikor leírtam, ez egy régebbi novella.
Babarczy nyomot akar hagyni a Briliáns barátnőm 60-as éveiben titokban otthonról lelépő nőjével szemben, akinek egyetlen célja, hogy nyoma se maradjon. Kár, hogy a barátnője elkezdi írni a négykötetes regényfolyamot, hogy ne csak nyomot adjon barátnőjének, hanem örökkévalónak írja meg, kitörölhetetlennek. Az elmúlt hetekben csúsztam csak rá Elena Ferrante regényeire, és amikor a Park Kiadó Ferrante-mániás főszerkesztőjével, Tönkő Verával beszélgettem, akkor felmerült egy tök érdekes kérdés: mennyire lehet autofikciónak vagy életrajznak olvasni Ferrante regényeit, ha a szerző maga is fikció? Azaz egy álnév, amit a regény tölt meg tartalommal, miatta kezdünk el látni egy személyt és élettörténetet.
A család mint fikció
Az Unorthodox, A mérgezett nő, a Briliáns barátnőm és Nádasdy is határozottabban vagy árnyaltabban foglalkozik a család kérdésével, amit elsőre egy nagyon valóságos dolognak látok, hiszen vannak családtagok körülöttem is. Viszont a családnál komolyabb fikciót elképzelni sem tudok, hiszen mi hozza létre? Társadalmi, vallási és jogi szabályok, hagyományok, valamint a családtagok elbeszélései, hogy ők mit gondolnak a saját konkrét családjukról. És innentől már nem a tények, hanem az elbeszélések ütköznek.
Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét Aegon irodalmi díjra és Libri irodalmi díjra jelölték, sokat foglalkoztunk már vele, mert izgalmasnak tartjuk. Például azért, mert a regénybeli valóság eléggé emlékezteti az olvasót Barnás életére, szándékos kapaszkodókat rejt el a szövegben. Annak ellenére felkínálja ezt az olvasatot, hogy a regény főszereplője Paulich Sebestyén - aki látszólag tartja a távolságot a szerzőtől. Barnás regénye nem azért érdekes, mert valószínűleg sokféle megtörtént eseményt vagy közeli ismerősét építette be valamilyen formában, hanem azért, mert így jut el az irodalomhoz, vagyis a fikcióhoz. A regényben azt írja, hogy
“Ki tudja, meddig élek még, és ebben a korban már nem tagadhatom el magam elől a saját valóságom fikcióját, gondoltam, mely fikcióba a családom történetének fikciója is beletartozott. Ahogy telt az idő, egyre fontosabbá vált számomra a szöveg. A könyv írása alatt éreztem először életemben, hogy ki és mi vagyok, hogy miért olyan a természetem, amilyen.”
Békeidő / Treasure City from Látókép-Production on Vimeo.
A Barnás által felvázolt tizenegy testvér, és az abból kiszámolható ötvenfős család elég nagynak mondható. A család minden egyes tagja mást gondol a másikról, így mindenki mást gondol a családról is. Nincs egy család, hanem nagyon sokféle van, amire nemcsak az Életünk végéig jó bizonyíték, hanem Hajdu Szabolcs Vimeón bemutatott Békeidő című filmje is, ami olyan, mintha az Éjszaka a földönt és a Jelenetek egy házasságbólt összevágnánk, röviden nagyszerű és sokkoló. A Békeidő sok szálon futtatva tesz kísérletet arra, hogy a fikció eszközeivel nagyon valóságos problémákat és kérdéseket érintsen, ráadásul egy ponton szándékosan elmossa a határt valóság és fikció között, miután megmutatja az egyik előadásukat, majd azt követően az öltözőben történteket.
Az elmúlt hetek a fentiek szellemében a valóság és fikció közötti folyamatos mozgásokról szóltak, és bár semmi nagy dologra nem jöttem rá, de arra mindenképp, amit Esterházy Péter Harmonia Caelestis könyvéről beszélgetve kimondtam: nekem teljesen mindegy, mi igaz és mi nem, mert soha nem lehet eldönteni, de az mindennél fontosabb, hogy a szöveg igaznak mutassa magát, ne hazudjon, ne leplezze le saját fikcióját.
