A trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát: az ország területe 320 ezer négyzetkilométerről 90 ezerre, lakossága húszmillióról hétmillióra csökkent. Partium és Erdély Romániához, a Délvidék a délszláv államhoz, Felvidék és Kárpátalja Csehszlovákiához került. A szerződés tetemes jóvátételt is az országra rótt, a magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximalizálta.
Ablonczy Balázs „a 20. századi magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének” nevezi a békeszerződést Trianon-legendák című tanulmányában, és kifejti, hogy a közvéleménynek nemcsak a háborús vereséggel, az emberveszteséggel, a menekültek áradatával, a gazdasági összeomlással és Magyarország megcsonkításával kellett szembenéznie, hanem a megszállás tényével és a szellemi teherrel, amit a békeszerződéssel kapcsolatos megaláztatás jelentett.
Gyászfolyamat, amit végig kell járni
Tompa Andrea azt mondta az Én Budapestem videójában, amely a békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára készült, hogy a társadalomnak is végig kellene járnia a gyászfolyamat stációit, akárcsak az embernek, amikor tudomásul veszi, hogy valami elveszett.
A feldolgozásra számos irodalmi mű tett és tesz kísérletet, a családregényekentől a fiktív erdélyi városok, párhuzamos emberi sorsok bemutatásáig. Trianon 105. évfordulóján olyan könyveket ajánlunk, amelyek a békeszerződés lelki hatásaival foglalkoznak.
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Tompa Andrea 2013-as regénye az erdélyi századelőre, a magyarság legfájdalmasabb esztendeibe viszi az olvasót, hogy megírjon egy klinikai pontosságú szerelmet, melynek beteljesedését sem végtag- , sem országcsonkolás nem akadályozhatta meg. Egy öntudatos zsidó lány és egy kissé határozatlan, de hamar a saját lábára álló székely fiú párhuzamos élettörténetét követhetjük az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveitől a trianoni szerződést követő időszakig, az individuumtól a teljes egybeolvadásig.
Az írónő pszichológiai érzékenységgel, de a legkevésbé sem pátoszosan, elfogultságot és értékítéletet mellőzve világít rá a századelő Erdélyének társadalmi és szociális kérdéseire, és mindezt egy általa teremtett csodás archaizáló nyelven teszi:
"Fogták szépen a kést, egy hatalmas országnyi fejszét, s úgy kanyarítottak egy grandiózusat ezen a mi életünkön, s aztán máshová varrták, hová nem tartozik ez a testrész.”
Az írónő legújabb könyve, a Sokszor nem halunk meg szintén a történelem és az egyes emberi sorsok összefonódásira reflektál, és ezúttal 1944-be, Kolozsvárra repít.
Térey János: Káli holtak
A Káli-medence törökök által lemészárolt lakói kikelnek a sírokból, és elözönlik a felkapott vidéket – ez a zombifilm cselekménye, amelyben a Káli holtak főhőse, Csáky Alex szerepet vállal. Közben egy Hamlet-előadás is színpadra kerül, amelynek cselekményét a rendező Kolozsvárra helyezi át, 1918 és 1920 közé.
A főhős a szupertehetséges kőszínházi színész, aki elvállalja a sorozat főszerepét, akit imádnak a rajongók, de ő maga egyáltalán nem tudja, mi is lesz vele. A forgatás, a színházi játék, az interjúk mellett néha a volt feleségével élő kislányával is tölt időt, és ahogy korábbi kritikánkban írtuk, „de úgy igazán nem történik vele semmi, ellenben hiperreflektív, érzékeny, kulturálisan tájékozott”. A fiatalon elhunyt Térey nem csak a Káli-medence átváltozását írja meg egy zombifilm forgatásához kapcsolódva, a főhős gondolatfutamaiban „egészen zseniális, óriás punksággal áll bele a Trianon-kérdésbe vagy a hipszterek által elfoglalt Káli-medence megfejtésébe is.
A könyvből színházi előadás is készült, Dömötör András rendezésében a Katona József Színházban, és a rgegény filmadaptációs jogait is megvásárolták.
Vida Gábor: Senkiháza
Bár a trianoni békeszerződés koránál később, 1936-46 között játszódik, a marosvásárhelyi író Senkiháza című regénye is a bizonytalanságról és az állandó változásoknak kitett emberekről szól, akik képtelenek irányítani a sorsukat, mert ki vannak szolgáltatva a rajtuk keresztül-kasul vágtató történelemnek.
Az állektűr helyszíne egy fiktív kisváros, ahol a közösség tagjai más-más módon birkóznak a hétköznapokkal és a történelem által rájuk rótt szenvedéssel. A cselekmény kezdetén az unalmas városkába különös alak érkezik, Kalagor Máté, oklevél nélküli mérnök, aki szerelmi bánata elől menekül. A messziről jött, bizonytalan identitású idegen fogadtatásán keresztül megismerhetjük a település lakóinak zárt közösségét, és a korabeli Erdély történelmét egy áradó, anekdotikus, a klasszikus történetmesélés legnagyobb hagyományait idéző regényben.
Az elbeszélő saját nézőpontját a „hálátlan utókor” perspektívájának nevezi. Arra utal ezzel, hogy utólag, amikor összeáll a kép, minden máshogy látszik, nem kínálkozik külső perspektíva, ahonnan bölcsen rátekinthetünk a sorsunkra.
„Hálátlan utókornak lenni könnyű, mert nemcsak azt tudjuk, amit az elbeszélt események hősei nem, hanem azt is, mit súgnánk nekik."
