13+1 színházi előadás, amik már élőben várnak minket Budapesten és vidéken 

13+1 színházi előadás, amik már élőben várnak minket Budapesten és vidéken 

Tavaly ősz óta zárva tartanak a színházak és hiába a remek technikai megoldások és a stream színház, nagyon hiányzik már, hogy végre újra együtt lehessünk. Szerencsére pár vidéki és budapesti színház is újranyit, sőt, néhány színház új bemutatókkal is készül. Ezekből hoztunk el egy izgalmas válogatást az évad végére.

Rezek Bori | 2021. május 17. |

1. Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia (rendező: Kocsis Gergely)

-

(A kép a színház honlapjáról származik.)

Hol? Átrium

Mikor? 2021. május 22, 23, 28

Ár: 3000 Ft

Háy János 2003-ban megjelent novellafüzérében a címben megjelenő fiú életéről és mindennapjairól olvashattunk, idén pedig Kocsis Gergely “rokkendrollt, csajokat és fájást” ígérve megrendezi a A bogyósgyümölcskertész fiát az Átrium Bisztrószínpadán. A kertész fiát és az általa bemutatott összes többi szereplőt is a tavalyi Marton László - Hegedűs D. Géza osztályban végzett Kovács Máté alakítja majd. 

2. David Javerbaum: Isteni végjáték

-

(Fotó: Lakatos Péter)

Hol? Átrium

Mikor? 2021. június 3, 4, 5

Ár: 3990-5990 Ft

A tizenháromszoros Emmy-díjas szövegíró, David Javerbaum Broadwayt megjárt one man show-ja most hozzánk is elérkezett, az Átrium színpadán pedig találkozhatunk Istennel, Alföldi Róbert alakításában. A szerző egyébként olyan televíziós és filmes alkotásokat jegyez, mint James Corden Late Late Show-ja, Trevor Noah The Daily Show-ja, de írója volt például a Beavis és Butt-Headnek is. Ebben a stand-up szerű előadásban Isten kielemzi az elmúlt évezredek történéseit, beszél a jelenről és a jövőről, és elhozza az új 10 parancsolatot, amit talán nagyobb sikerrel tudunk majd betartani. Az interaktív előadásban megjelennek klasszikus bibliai motívumok, nem éppen klasszikus formájukban. 

(Alkotók: Alföldi Róbert, Brasch Bence, Ugrai István, Czibor Attila, Remete Marcell, Halma Ágnes, Bali V. Gergő, Lakatos Péter, Mertl Enikő, Gergye Krisztián, Nyulassy Attila, Studniczky László ’Zsatyi’, Zsedényi Balázs és Zsolnai Andrea.)

3. Klaus Mann: Mefisztó (rendező: Urbán András)

-

(A kép a színház honlapjáról származik.)

Hol? Átrium

Mikor? Június elején

Ár: Jegyeket május második felétől válthatnak majd.

Klaus Mann nagysikerű regényéből Mikó Csaba és Kukk Zsófia készített színpadi adaptációt,  Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatójának rendezésében pedig egy “kortárs zenés kabarét” láthatnak majd a nézők június végén. A címszereplőt itt is Alföldi Róbert játssza majd, aki az általa vezetett Nemzeti Színházban, az utolsó bemutatóként már megrendezte Hendrik Höfgen történetét, akkor Stohl Andrással a főszerepben. A hatalom és a művészet viszonyáról talán soha nem készült annyira érvényes alkotás, mint a Mephisto, Alföldi pedig kézenfekvő választás, aki mindig nyíltan, sőt, akár konfrontatív módon is vállalja véleményét a társadalmat érintő fontos ügyekben.

(Játsszák: Alföldi Róbert, Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Péterfy Bori, Tornyi Ildikó.)

4. Tasnádi István: Kartonpapa (rendező: Tasnádi István)

-  

(Fotó: Torják Orsi)

Hol? Szkéné Színház

Mikor? 2021. június 13.

Ár: Hamarosan a színház oldalán.

2018-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban tartották a Kartonpapa ősbemutatóját, Hargitai Iván rendezésében. Most Budapesten, a Szkénében rendezi meg Tasnádi István a Nézőművészeti Kft produkciójaként. A darabban egy hagyományos családi látogatás jelenik meg, a maga szokványos örömeivel és kellemetlenségeivel, a minden családban előforduló furcsa rokonokkal, akikhez nincs mindig türelmünk, kényes témákkal, amiket addig kerülgetünk, amíg csak lehet. Aztán kartonpapa megérkezésével minden jóval abszurdabbá válik, mint amire számíthatnánk egy ilyen látogatástól. 

(Játsszák: Udvaros Dorottya, Scherer Péter, Parti Nóra, Varga Ádám, Mosolygó Sára, Mucsi Zoltán.)

5. Háy János: Elem (rendező: Bérczes László)

-  

(Fotó: Gálos Samu)

Mikor? 2021. június 23.
Ár? Hamarosan a színház oldalán.


Háy János Elem című novellája arra keresi a válaszokat, hogy hogyan érdemes életünk utolsó harmadát érvényesen leélni. Az ebből készülő előadásban egy idős házaspár hétköznapjaiba láthatunk majd bele, őket az Örkény Színház színművésze, Kerekes Éva és a Háy-Bérczes alkotópáros szinte állandó színésze, Mucsi Zoltán alakítják majd. Betekintést nyerünk a mindennapos játszmáikba, párkapcsolati veszekedéseikbe, otthoni zsörtölődéseikbe és velük együtt próbálunk meg közelebb kerülni a szinte tabunak számító időskori létezéshez és a halál tényéhez. Az olvasópróbáról készült felvételt ITT tekintketik meg.

(Játsszák: Kerekes Éva, Mucsi Zoltán, zenél: Rozs Tamás)

6. William Shakespeare: Lear király (rendező: Zsámbéki Gábor)

-  

(Részlet a próbából.)

Mikor? Májusban és júniusban több alkalommal.
Ár? Hamarosan a színház oldalán.

A nagyrészt online próbákkal elkészült Lear királyt végre élőben tudják majd május 29-én bemutatni a Katona József Színház művészei, az SZFE és a FreeSzfe hallgatóival és a Vígszínházból érkezett Hegedűs D. Gézával kiegészülve, aki a címszereplőt fogja alakítani. A decemberi próbák egyikébe ITT tudnak belenézni, az előadáshoz pedig a színház oldalán megjelent ajánlóból hoztunk el egy rövid részletet: 

A 20. század híres Shakespeare-kutatója, R. A. Foakes szerint „a Lear királyt egy ideig még Shakespeare legnagyobb művének fogják tartani, mert egyik tragédiájában sem lehet olyan részletesen hallani a modern világ aggodalmairól és problémáiról, mint ebben.”

(Játsszák: Hegedűs D. Géza, Ónodi Eszter, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Tóth Zsófia e.h., Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás, Tasnádi Bence, Dankó István, Bán János, Ujvári Bors e.h., Szécsi Bence e.h., Gloviczki Bernát e.h., Katona Péter Dániel e.h., Tóth Balázs e.h.)

7. Mohácsi Testvérek: Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! 

-

(Fotó: Mészáros Zsolt)

Hol? szombathelyi Weöres Sándor Színház

Mikor? Májusban és júniusban több alkalommal.

Ár: 3500 Ft

Ion Luca Caragiale román drámaíró 1885-ös Farsang című művéből Mohácsi János és Mohácsi István készítettek átiratot. A darabban egy dupla szerelmi háromszög jelenik meg és felüti a fejét a bosszú és a féltékenység is. A komédia hagyományaihoz híven mindenki összekever mindenkit a farsangi mulatságban, mi pedig jól szórakozunk ezeken az esendő, furcsa figurákon. Ebben az évadban már csak a Szombathelyre látogatók láthatják Mohácsiék vérbő vígjátékát, szeptember 9-én viszont a budapesti közönség is megnézheti majd a Városmajori Szabadtéri Színpadon

(Játsszák: Kocsis Pál, Róbert Gábor, Endrődy Krisztián, Alberti Zsófi, Lábodi Ádám, Antal D. Csaba, Herman Flóra, Balogh János, Vlahovics Edit, Szabó Róbert Endre, Dunai Júlia, Jámbor Nándor, Hajdu Péter István, Hajmási Dávid, zenélnek: Kovács Márton, Móser Ádám.)

8. Samuel Beckett: A játszma vége (rendező: Zsótér Sándor)

-

(Fotó: Mészáros Zsolt)

Hol? szombathelyi Weöres Sándor Színház

Mikor? Májusban és júniusban több alkalommal

Ár: 3500 Ft

Samuel Beckett drámáját januárban mutatták volna be Szombathelyen, most viszont május 14-től végre látható lesz Zsótér Sándor rendezése. A játszma vége igazi abszurd színház, ahol egymásnak kiszolgáltatott anithősök széthulló személyiségét láthatjuk a halál órájában. A szerző minden drámájában nagyon akkurátusan kifejtette a kötelező színpadi instrukciókat, szinte rendezői példányokat készített, így darabjai egyetlen egy színpadképből azonnal felismerhetővé válnak. Rendezőileg nagy kihívás az eredetitől eltérő előadást létrehozni, ezért mindig izgalmas, hogy a színházi alkotók hogyan próbálják meg saját értelmezésüket átszűrni Beckett darabján. A fordítást Zsótér Sándor állandó munkatársai, Ungár Júlia és Ambrus Mária készítették.

(Játsszák: Major Erik, Nagy-Bakonyi Boglárka, Szerémi Zoltán, Németh Judit)

9. Mike Leigh: Abigail bulija (rendező: Czukor Balázs)

-

(Fotó: Mészáros Zsolt)

Hol? szombathelyi Weöres Sándor Színház

Mikor? Májusban és júniusban több alkalommal

Ár: 3500 Ft

Mike Leigh filmrendező korai színdarabját először Londonban mutatták be, majd nálunk is többször színpadra állították már. Most Czukor Balázs rendezésében Szombathelyen mutatják be az eredeti februári premierdátumhoz képest pár hónapos csúszással, május 21-én. A történet szerint két szomszédos házaspár és egy egyedülálló nő jönnek össze, hogy jobban megismerjék egymást. Amíg a szomszédban Abigail, a kamasz lány bulijának zajai egyre hangosabban szűrődnek át a falon, a felnőttek a small talkot elhagyva egyre kellemetlenebb kérdéseket tesznek fel egymásnak az ismerkedés jegyében. 

(Játsszák: Nagy Cili, Kelemen Zoltán, Herman Flóra, Antal D. Csaba, Bálint Éva.)

10. Harold Pinter: Hazatérés (rendező: Ascher Tamás)

-

Hol? Miskolci Nemzeti Színház

Mikor? 2021. június 26. 19:00

Ár: Hamarosan a színház oldalán.

A Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter drámáját Ascher Tamás értelmezésében láthatják a miskolci nézők június végétől, Hamvai Kornél fordításában. A történet egy Amerikában élő fiú hazalátogatásáról szól, aki feleségével együtt meglátogatja Észak-Londonban élő, munkásosztálybeli családját. A férfiak egymásnak esnek, a családi látogatások idillje elmarad, helyette durva bántásoknak és családi drámáknak lehetünk szem- és fültanúi. 

(Játsszák: Gáspár Tibor, Görög László, Harsányi Attila, Fandl Ferenc, Simon Zoltán, Szirbik Bernadett.)

11. William Shakespeare: Hamlet (rendező: Éry Franciska)

-

(A kép a színház oldaláról származik.)

Hol? Nagyerdei Stadion, Debrecen

Mikor? 2021. május 26. 20:30

Ár: 3000 Ft

A debreceni Csokonai Színház Hamletje, akit Rózsa László alakít, ezúttal egy stadionban próbálja meg a kizökkent időt helyretenni. A szereplők a karanténhelyzetre reflektálva egymástól elszigetelve, egy vitrinszerű térben jelennek meg, a nézők pedig az üvegfal másik oldaláról, kintről, fülhallgatóval figyelik őket. Az előadást már bemutatták tavaly augusztusban, május végén pedig még egy alkalommal biztosan láthatják az érdeklődők. 

(Játsszák: Bakota Árpád, Varga Klári, Rózsa László, Mészáros Ibolya, Kránicz Richárd, Gelányi Bence, Tolnai Hella, Papp István.)

12.  Szabó T. Anna, Kuthy Ágnes, Gimesi Dóra: Holle anyó (rendező: Kuthy Ágnes)

-

(A kép a színház oldaláról származik.)

Hol? Budapest Bábszínház

Mikor? 2021. május 29. 15:00

Ár: 2300-2900 Ft

Gyereknap alkalmából a Budapest Bábszínház is megnyitja kapuit május végén. A szorgalmas és a lusta lány történetét 2017-ben mutatták be a Bábszínházban és azóta is nagy sikerrel fut az előadás, köszönhetően Hoffer Károly csodálatos díszletének és bábjainak, illetve a pálcás és marionett bábtechnikák izgalmas ötvözésének. Színháztechnikailag is nagyon látványos a Holle anyó, a “fent és lent” tér érzékeltetése nem csak a gyerekeket ejti ámulatba. Az előadást 4 éves kor felett ajánlják, a gyerekek pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező, nagykorú kísérővel vehetnek részt az eseményen.

(Játsszák: Pájer Alma Virág, Spiegl Anna, Pallai Mara, Kemény István, Kovács Judit, Beratin Gábor, Bánky Eszter, Kolozsi Angéla.)

13. Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül (rendező: Kuthy Ágnes)

-

(A kép a színház oldaláról származik.)

Hol? Budapest Bábszínház

Mikor? 2021. május 30. 10:30

Ár: 2300-2900 Ft

Phileas Fogg tehetős úriemberként vonaton, gőzhajón, elefántháton, vitorláshajón, járja körbe a világot inasával, az utazás közben pedig izgalmas kalandokba keverednek. A grandiózus történetén keresztül a gyerekek megismerkedhetnek különböző kultúrákkal, földrészekkel és a Föld különböző, lebilincselő tájaival, miközben nyitottságra és elfogadásra is neveli őket Verne meséje. Az előadást 4 éves kor felett ajánlják.

(Játsszák: Teszárek Csaba, Tatai Zsolt, Kovács Judit, Hannus Zoltán, Bánky Eszter, Beratin Gábor, Karádi Borbála, Kemény István, Juhász Ibolya, Rusz Judit, Kovács Katalin, Szolár Tibor.)

+1 Ünnepi Gála Szeged napján – Támogató est a THEALTER Fesztiválért

-

Hol? Szegedi Nemzeti Színház

Mikor? 2021. május 21. 19:30

Ár: 2500- 4500 Ft között

A tavaly 30. alkalommal megrendezésre kerülő, független csapatoknak helyet biztosító THEALTER Fesztivál idén nem kapta meg a működési támogatást. Erről bővebben a fesztivál honlapján olvashatnak. Őket megsegítendő, a Szegedi Nemzeti Színház nagyszabású gálaestet rendez a fesztivál fennmaradásáért. Az egyéni produkciók résztvevőin túl színpadra lépnek a Szegedi Kortárs Balett és a Kövér Béla Bábszínház művészei is, az est szólistái Szilágyi Annamária, Szaszák Zsolt, Rácz Tibor, Ágoston Katalin, Gömöri Krisztián, Réti Attila, Kónya Krisztina, Vajda Júlia, Szélpál Szilveszter és Máthé Beáta. Jegyvásárláskor a nézőknek lehetősége nyílik plusz támogatással is kiegészíteni a gálára vásárolt jegyek árát, ezzel is segítve a nehéz helyzetbe került fesztivál szervezőinek munkáját.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

A Pendragon legendát dolgozza fel a Budapest Bábszínház

Várhatóan ősszel mutatja be a Budapest Bábszínház A Szerb Antal-kód - avagy a Pendragon legenda című előadást, amely az idén 120 éve született Szerb Antal életét és egyik leghíresebb művét dolgozza fel.

...
Nagy

Zavarba ejtő és megkapó személyesség az online színházi térben

A TÁP Színháztól megszokhattuk, hogy formailag és tartalmilag egyaránt különc, provokatív színházi műhely, amelynek tagjai évtizedek óta minden irányba feszegetik azokat a határokat, amit hagyományosan színháznak nevezünk. Az Alatta-felette online előadásai is épp ilyenek és semmivel sem kevésbé zavarba ejtőek attól, hogy Zoomon nézzük őket, sőt talán még intimebbé válik azzal, hogy a kanapénkról figyeljük, ahogy a saját kanapéjukról beszélnek hozzánk. 

...
Nagy

Online és végre offline előadásokat is láthatunk a független színházban

Programajánlónkban a színházi évad végére is találtunk néznivalót.

...
Nagy

Shakespeare összes drámája röviden a Webszínházban

A TRIP arra vállalkozott, hogy Shakespeare összes drámáját újraértelmezve, kortárs magyar írók és költők által átdolgozva viszi színre az online térben. A Shakespeare/37 első három előadását ma este 8 óráig bárki megtekintheti ingyen a Budapesti Tavaszi Fesztivál oldalán.

...
Nagy

Bodó Viktor a színházba vitte a pandémiát

Bodó Viktor tavaly októberben Stuttgartban rendezte meg Luis Buñuel filmjének adaptációját, a magyar közönség pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretei között nézheti meg ma este 20:00 óráig Az öldöklő angyalt.

...
Nagy

Irodalmi teázás az Örkény Színház színészeivel

A Vers Csak Neked elnevezésű kezdeményezés után az Örkény István Színház előrukkolt egy újabb baráti hangvételű programmal, ahol egy rövidke órára még a valódi, offline színháznál is közelebb kerülhetnek a nézők kedvenc színészeikhez. Szubjektív élménybeszámoló a múlt héten véget ért Tea Zoommal című irodalmi programról. 

...
Nagy

10+1 kötelező, amit meg tudsz nézni online színházban

A tanév végéhez közeledve összeszedtünk pár olyan előadást, ami segíthet a most érettségizőknek a felkészülésben, ezért a magyar és a világirodalom kötelező és ajánlott műveiből válogattunk. 

...
Nagy

Az évtized legfontosabb színházi előadásai

Az évtized legnépszerűbb és legemlékezetesebb könyvei után most összeszedtük az évtized legemblematikusabb színházi előadásait is. Ezek voltak a kedvenceink a 2010-es években bemutatott darabok közül.

...
Nagy

Az évtized színházi embere: Pintér Béla

Pintér Béla munkája hatásában és népszerűségében is kőszínházakkal vetekszik, a 2010-es évtizedben ért a csúcsra, bemutatjuk.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Hírek
...
Zöld

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat!

...
Hírek

A pestis éjszakáitól Budapest történelmi titkaiig [Könyvesblokk]

...
Hírek

Murakami egy japán kísértettörténettel melegített a Nobel-bejelentésre

...
Gyerekirodalom

Könyv vagy Fortnite – kell-e egyáltalán a „vagy”?

...
Beleolvasó

Luiz Schwarcznak a bipoláris depresszióval és a családja történetével is meg kellett küzdenie

...
Hírek

Steinbeck kutyarágta kézirata is kalapács alá kerül

...
Beleolvasó

És te mit tennél, ha éjszaka beállítana hozzád a bátyád egy zsák pénzzel és egy hullával?

...
Beleolvasó

Szöllősi Mátyás szerint Roderik Six világa lágy, nedves, szürke purgatórium

...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

...
Kritika

A háborúból nincs visszatérés, ez az élet

A Mindenki másképp gyászol a hét könyve, amiben a háború nem esemény, hanem a létezés egyfajta állapota. A haditudósítás nem munka, hanem szembenézés a Gonosszal. Jászberényi Sándor a kegyetlenségben a sebezhetőséget, a kiszolgáltatottságban az ellenállást ábrázolja. 

Szerzőink

...
Sándor Anna

John Scalzi: Miért akarna bármi az emberhez hasonlóvá válni?

...
Litkai Gergely

Ürge-Vorsatz Diána: Tévút, ahogy a nagy cégek áttolják a felelősséget a fogyasztókra / Mi van, ha megmentjük a világot?

...
Valuska László

Benedek Ágota felboncolt teste és az irodalmi striciskedés

Még több olvasnivaló
...
Nagy

John Scalzi: Miért akarna bármi az emberhez hasonlóvá válni?

Miért vesz valaki templomot magának? Segít-e az alkotói válságban a zenélés? Hogyan reagálnának az emberek, ha tényleg megjelenne az igazi mesterséges intelligencia? John Scalzival, a Könyvfesztivál díszvendégével beszélgettünk. Interjú.

...
Nagy

Bognár Péter: Nyílt sisakkal

Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen, ez a záró rész.

...
Kritika

Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját

A Füveskert merész vágásokkal élő, lírai hangú, látomásos prózakötet. Andrei Dósa ágbogas pop- és magaskulturális hivatkozáshálózattal dolgozik, és utat vesztett szereplőinek beállástörténetein keresztül voltaképp a művészi indulást meséli el. Ez a hét könyve.

...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

Mi köze lehet a hüvelykujjunknak a sci-fihez és a fiatal generációhoz, milyen a rém kellemetlen laudáció, és mit jelent spekulatív irodalmi nagykövetnek lenni? A Könyvfesztivál megnyitóján jártunk.

...
Kritika

Miért gyilkolnak a gazdagok, ha a pénz és a hatalom már nem elég motiváció?

Jeneva Rose thrillerjében a város leggazdagabb feleségei olyan döntésre szánják el magukat, ami örökre összeköti őket.

...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Könyv vagy Fortnite – kell-e egyáltalán a „vagy”?

Az alfa generáció tagjai olyan világban élnek, ahol a vizualitás minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap. Vajon a könyvek és azok vizualitása mit tud adni ennek a korosztálynak?

...
Gyerekirodalom

Hétlábú paripák és jó boszorkányok bújnak elő Zalka Csenge Virág mesekönyvéből

Olvass bele Zalka Csenge Virág csodálatos meseválogatásába!

...
Gyerekirodalom

Kelta kincsvadászattal folytatódhatnak Mikó Csaba balatoni kalandjai

Egy hajó megmentése, valójában egy igazi nyomozás áll Mikó Csaba balatoni kalandregényének középpontjában. A Lukrécia megmentése új könyv, szerzője ugyanakkor már jó húsz éve papírra vetette. De milyen kötődése van az írónak a Balatonhoz, és hogyan tér vissza Gergő és Zsófi a folytatásban? Mikó Csabát kérdeztük.