Az egy éve tartó járványhelyzetre szinte minden színházi műhely és művészeti intézmény reagált már valahogy. Valaki szerint online, valódi közönség és azonnali visszajelzés nélkül nincs értelme semminek, valaki kifejezetten a karantén helyzetet tematizáló új drámákkal jelent meg és hozott létre teljesen új alkotásokat, mások pedig visszanyúltak a világirodalom idevágó műveihez.
Bodó Viktor a filmművészet egyik klasszikusát, Luis Buñuel 1962-es filmjét, Az öldöklő angyalt dolgozta át színpadra. A színházban készült filmes adaptációkról egyébként maga a rendező mondta el, hogy gyakran csak valamiféle utánérzés tud létrejönni, ami egyébként valóban sokszor felveti a kérdést, hogy van-e szükségünk ezekre?
A Schauspiel Stuttgart társulata és Bodó Viktor magyar alkotótársai megvalósításában viszont egy teljesen önálló, érvényes előadás született.
A két alkotó, Buñuel és Bodó munkássága egyébként sokban hasonlítanak egymásra. Mindketten folyamatosan játszanak a reális és a szürreális jegyek és szekvenciák egymásba játszásával, és azzal, hogy a kettő valójában hol találkozik és hol válik el egymástól mind művészileg, mind a saját életünkben. Mindkét rendező előszeretettel dolgozik több jelentésű szimbólumokkal, álomszerű képekkel és az őrület dimenzióival.
Míg a filmben egy operaelőadás után egy arisztokrata társaság gyűlik össze a Nobile házaspárnál vacsorára, addig Bodó Viktornál a járványügyi válsághelyzet miatt jönnek össze a társadalom döntéshozói egy kerek asztalt körbeülve. Videón bekapcsolódnak a valós világunk nagyhatalmú vezetői is, így mindenki a kiskosztümjéhez, öltönyéhez és a krízishelyzethez illő komolysággal viselkedik, egészen addig, amíg valami össze nem zavarja a rendszert.
Ahogy a filmben, úgy itt sem tudjuk, hogy pontosan miért nem tudják elhagyni azt a teret, ahol összegyűltek egy hirtelen bekövetkező áramszünet, és az abból adódó láthatatlan erő miatt, ami fogva tartja őket. Az egész előadás pontosan rímel a mi egy éve tartó bezártságunkra: az első meglepődés után a helyzet tagadása és a racionális válaszok keresése, majd a tehetetlenségből adódó düh, a belső szétesés és a szorongás eleinte humoros, majd sokkal kevésbé humoros fázisai, később a bűnbak keresése és végül a helyzet feldolgozhatatlanságából eredő agresszió is megjelenik.
Az előadás elején még frissen fertőtlenített mikrofonokat, steril irodai székeket, konferenciára érkező fontos embereket és a világi hatalom képviselőit láthatjuk, a végére viszont az egyre szürreálisabb képeket szakrális és vallási szimbólumok tarkítják, amiben mindenki elveszíti kultúremberi, vagy egészen egyszerűen csak emberi mivoltát.
Az előadásnak nem csak tartalmi, de formai érdekessége is, hogy a járványhelyzetnek megfelelő szabályok szerint jött létre, így a színészek egyetlen egy alkalomtól eltekintve sosem érnek egymáshoz, mindig megtartják a másfél méteres távolságot. Azt, hogy mikor, hol és miért szegik meg ezt a szabályt, azt természetesen nem áruljuk el, az előadást ma este 8 óráig bárki megtekintheti ingyenesen itt.
Színpadterv: Izsák Lili
Jelmez: Nagy Fruzsina
Zene: Klaus Von Heydenaber
Sound design: Keresztes Gábor
Videó design: Varga Vince
Fény design: Jörg Schuchardt
Dramaturg: Veress Anna, Ingoh Brux
Társfordító: Rétháti Sandra
Társkoreográfus: Daura Hernández García
Szereplők: Biedermann Gábor, Therese Dörr, Sylvana Krappatsch, Anne-Marie Lux, Reinhard Mahlberg, Amina Merai, Peer Oscar Musinowski, Valentin Richter, Celina Rongen, Christiane Roẞbach, Michael Stiller, Klaus Von Heydenaber