A járványhelyzet kezdete óta sok színház és kulturális intézmény próbált meg kreatívabbnál kreatívabb megoldásokkal minél szorosabb kapcsolatban maradni saját közönségével. A sort viszont szinte egyértelműen az Örkény Színház vezeti, amely elsőként indította el saját streamszínház szolgáltatását, és már tavaly márciusban, az első bezárások után egy hónappal meghirdette a Vers Csak Neked című programját, ami akkora sikernek örvendett, hogy tavaly télen meg is ismételték. Az esemény regisztrációhoz kötött és teljesen ingyenes volt, bárki küldhetett meglepetésverset egy szerettének, vagy akár saját magának is. A színészek arra is ügyeltek, hogy ne csak egy arctalan szavalásban merüljön ki a telefonhívás, hiszen tudták, hogy
ebben az izolációban egy versnél csak egy dolog eshet még jobban mindenkinek: egy érdeklődő hang, egy baráti hangvételű beszélgetés.
Ezt az igényt továbbgondolván most márciusban egy újabb programmal jelentkeztek, amihez ezúttal arcok is társultak az ismerős hangok és az irodalom mellé.
A Tea Zoommal is ingyenes program volt, ahol a megadott témákra jelentkezve beosztották az érdeklődőket egy-egy öt fős Zoom-beszélgetésre. Az online vendégségekben egy színész, vagy egy színészpáros lakásán találkozhattunk egy egyórás irodalmi teázásra. A teázás része persze fakultatív volt, az irodalom pedig tágan értelmezendő, úgyhogy az általam megismert három program alapján is azt mondhatom, hogy rendkívül színes, változatos műsort raktak össze a felkért színészek.
(Az Örkény Színház társulata.)
Az elsőt, amin részt vettem, Jim Jarmusch filmje, a Kávé és cigaretta ihlette, de mielőtt belecsaptunk volna a lecsóba, azaz a film két kiválasztott jelenetébe, a két házigazda, Zsigmond Emőke és Borsi-Balogh Máté megkértek minket, hogy mutatkozzunk be mi is, meséljünk kicsit magunkról. Az első pillanattól kezdve egy kifejezetten oldott, bensőséges légkör jött létre köztünk, ami megalapozta a következő 55 percet. Én még a Covid-oltás beadása utáni gyors búcsúzáskor is szóvá tettem a doktornőnek, hogy “de hát még nem is beszélgettünk”, ezért örömmel tapasztaltam, hogy nemcsak nekem fájó a hiánya annak, hogy akár teljesen idegen emberekkel váltsunk pár szót. Szerencsére csupa olyan beszélgetőtárs jött itt össze, akik mind szívesen beszéltek magukról,
kíváncsian figyelték egymást, és vevők voltak a közvetlen hangnemre.
Az egyik jelenetben Iggy Popként és Tom Waitsként láthattuk az Örkény két fiatal színészét, ahogy a feketéjük mellé nagy egyetértésben rágyújtanak, mondván, hogy már úgyis leszoktak, tehát szabad a dohányzás. Aki látta a filmet, az tudja, hogy Jarmusch szkeccsfilmjében szinte semmi sem történik, mégis bele van sűrítve a fél életünk. Nincs benne erős drámai mag, nincs cselekmény, a szereplők közti párbeszédek kiüresedettek, funkciójukat vesztettek. Tehát pont olyanok, mint a valódi életben történő beszélgetéseink nagy része és ezért bármeddig el tudnánk nézni őket. Emberek cigiznek, kávéznak és beszélgetnek a semmiről, ami néha nem mutat túl ezen az alaphelyzeten, néha viszont, amíg fecseg a felszín, addig nagyokat hallgat a mély. A jelenet után pedig mi sem bonyolódtunk nagy filmesztétikai megfejtésekbe, nem elemeztük ki sorról sorra a párbeszéd szövegét, vagy a zenészek életrajzát, helyette szűk körben vallottunk a függőségeinkről és az elengedésükről, mindenki elmesélte, hogy az ő életében mit jelent a cigi és a kávé és, hogy mennyire meghatározóak ezek a szociális kapcsolataink alakulásában. Ha valamikor nagyon hiányoznak akár a small talk-szerű beszélgetések is, akkor az egész biztosan most van.
(Iggy Pop és Tom Waits a Kávé és cigaretta című filmben.)
A következő program címe szintén sokat sejtetett. A Húsleves az irodalomban, miszerint tányérhús elnevezésről sokaknak rögtön beugrott Krúdy, Hrabal, de természetesen majdnem mindenki megemlítette a saját nagymamáját is. Znamenák István a zöld csempés konyhájában várt minket, ahol rögtön azzal a körkérdéssel kezdtünk, hogy kinek mit jelent az evés. A piacon válogatástól, a főzés meditatív hatásán át, a természettel való találkozásig mindenféle terítékre került, majd Znamenák felcsapott könyvügynöknek és innen-onnan jobbnál jobb recepteket és leírásokat olvasott fel nekünk. Lénárd Sándortól megtudhattuk, hogy a franciák mindig cserépedényben készítik a maguk húslevesét, Magyar Elek pontos segédletet készített arról, hogy a megterített úri asztalnál hová kell kerülnie a sajtos stanglinak, Bächer Iván pedig arról értekezett, hogy a jó vendég nem késik, nem siet, nem terjeszt tanokat, a jó vendég mindenek előtt jön. Az egyik legfigyelemfelkeltőbb olvasmányrészlet Vaclav Malovicky Svejk útleíró szakácskönyve című könyvéből származott, ahol Hašek hőse arról is beszámol, hogy nemcsak Kínában, de a Monarchiában is ettek az emberek kutyát. Az egyórás beszélgetés végén persze megérkezett Szindbád is és a kappanháj története.
(Latinovits Zoltán a Szindbád című filmben.)
A harmadik program a “Tükörfalán a beszédnek” - Dalszövegek és költészet volt, ahol Hámori Gabriellával beszélgettünk az irodalom muzikalitásáról, a némafilmek és a zene meglepő kapcsolatáról és a dalszövegekhez fűződő intim viszonyunkról. Hámori kifejezetten sok és sokféle szöveggel készült, így együtt gyönyörködhettünk Shelley rendkívül dallamos Óda a nyugati szélhez című versében, és együtt kúszott fel a szemöldökünk Szép Ernő Kuplé a gyermekek nemi felvilágosításáról című műdalán is. Megállapítottuk, hogy Erdős Virág verseit és dalszövegeit még sokkal több emberhez kellene eljuttatni, és hogy milyen szomorú, hogy nincs sokkal több olyan zseniális női dalszövegíró, mint Palya Bea, Jónás Vera vagy Harcsa Veronika. Befejezésképp megkaptuk még az Örkény Színház egyik előadásának prológusát, amelyben Závada Péter kiváló arányérzékkel, humorral és nyelvi leleménnyel indítja be a Kertész utcai Shaxpeare-mosó őrült forgatagát.
(Előadásfotó a Kertész utcai Shaxpeare-mosóból. Fotó: Jókúti György)
A programokon nagyon különböző korú és érdeklődésű emberekkel ismerkedhettem meg (róluk és az előadásról nem készítettünk képeket a résztvevőkre való tekintettel). Volt köztük általános iskolai tanár, gyógypedagógus, pszichológus, rendőr és gimnáziumi tanuló is. Voltak arcok, akiket egy évvel ezelőtt még sokat láttam budapesti színházak nézőterein és voltak, akik vidékről érkeztek a Zoom-szobákba. Ők minden esetben megemlítették, hogy a járványhelyzet talán egyetlen valódi pozitívuma éppen ez, hogy így végre ők is kaphattak egy kis szeletet az Örkény Színházból az online programokon keresztül. Ezek a tanulságok pedig egészen biztosan el fogják gondolkodtatni a színházakat, hogy az újranyitás után vajon hogyan tudnának a lehető legszorosabb kapcsolatban maradni az új közönségrétegekkel is.
