Stellan Skarsgård a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon beszélt az Ingmar Bergmannal kapcsolatos emlékeiről, amikor Hitler is szóba került. A svéd színész Joachim Trier filmjét, a Sentimental Value-t reklámozta, amit a rendező inspirált. A most 74 éves Skarsgårdnak még volt alkalma együtt dolgozni Bergmannal, de ebben nem volt sok köszönet.
Skarsgård az újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy személy szerint ő nem kedvelte Bergmant, akivel 1986-ban August Strindberg Álomjáték című darabjának színházi előadásában dolgozott együtt.
Bergman manipulatív volt”
– jelentette ki a színész a Variety beszámolója szerint.
Úgy folytatta: „A háború alatt náci volt és ő volt az egyetlen ember, akit ismertem, aki sírt, amikor Hitler meghalt. Folyton mentségeket keresünk a számára, de az az érzésem, hogy nagyon furcsa nézetei voltak, (azt gondolta,) egyes emberek nem érnek semmit. Ezt lehetett érezni abból, ahogy másokat manipulált. Nem volt egy kedves ember.”
Hozzátette, jó rendező volt, de attól még emberileg egy „seggfej”.
Bergman a filmművészet meghatározó alakja. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint A hetedik pecsét, a Jelenetek egy házasságból vagy a Fanny és Alexander. A rendező 89 éves korában, 2007-ben hunyt el, de már életében is nyíltan vállalta például a Laterna Magica címmel írt önéletrajzi kötetében a nácizmussal szimpatizáló nézeteit, valamint hogy jobboldali svéd családban nőtt fel.
Nem ő az egyetlen
Nem Bergman volt az egyetlen prominens személy, aki támogatta Hitler rezsimjét és ideológiáját – vagy legalábbis nem ítélte el, határolódott el tőle egyértelműen. Knut Hamsun Nobel-díjas norvég író és költő megítélése a mai napig ellentmondásos a náciszimpatizáns nézetei miatt.
Hitler halála után gyászbeszédet jelentetett meg, amiben harcosnak és prófétának nevezte a náci vezért.
A háború végén a feldühödött tömegek a nagyvárosokban elégették a könyveit. A háborúban tanúsított magatartása miatt hazaárulásért akarták perbe fogni. Az ekkor 86 éves író azonban több hónapra pszichiátriára vonult, majd egy szakértői vizsgálat megállapította, hogy nincs szellemi képességei birtokában, így a büntetőeljárást megúszta.
Viszont polgári perben felelősségre vonták és jóvátétel fizetésére kötelezték a németek támogatásáért és a norvég szélsőjobb párttagságáért. Utóbbit tagadta.
Ezra Pound modernista költő pedig a fasizmust és Mussolini Olaszországát támogató nézetei miatt vált az amerikai irodalom egyik legellentmondásossabb alakjává. Az I. világháború miatt az általa csak uzsorának titulált kapitalizmust okoló költő 1924-ban Olaszországba költözött, ahol lelkes híve lett a fasizmusnak. Mussolini mellett nyíltan támogatta Hitlert is.
Ezra Pound útlevélképe 1919-ből - public domain
A II. világháborúban fizetett rádióreklámokban hirdette a fasiszta államot és támadta Amerikát, a fegyveripart, a zsidókat és a briteket, akik miatt elhúzódik a háború.
Támogatta a holokausztot és az eugonika nézeteit. Végül az olasz ellenállás 1945-ben elfogta és átadta az amerikaiaknak. Hónapokat töltött a pisai amerikai fogolytáborban, majd miután megállapították, hogy mentális állapota miatt nem állítható bíróság elé, 12 évre beutalták egy pszichiátriai intézetbe.
Innen befolyásos barátai segítségével jutott ki 1958-ban, és rögtön vissza is költözött Olaszországba, ahol fasiszta karlendítéssel pózolt a fotósok előtt. 1972-ben bekövetkezett haláláig az országban élt.
De Hitler és ideológiájának támogatása egyáltalán nem volt ritka a nyugati országokban. Angliában például számos arisztokrata értett egyet vele, többek közt a trónról lemondott VIII. Edward és neje.
A Windsori hercegi pár Hitlernél tett látogatását számos fotó és filmfelvétel megörökítette - nem véletlenül -, amik aztán kellemetlen perceket okoztak a brit királyi családnak.
A brit arisztokrácia szerepéről Kazuo Ishiguro Napok romjai című regényéből kaphatunk képet. Az önmagát kizárólag a nemesi családok szolgálatának alárendelő komornyik szavai mögött kirajzolódnak a valós tények a kastélyban tartott összejövetelekről és a vendégek természetéről.
Stellan Skarsgård a Remény c. filmben - ADS film, Ingmar Bergman - wikipedia
