Bodó Viktor: Egy őrült naplója
(Fotó: Takács Attila)
Az orosz realista próza és drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja kétségkívül Nyikolaj Vasziljevics Gogol, akinek visszatérő figurája a felesleges kisember, a jelentéktelen, mélyszegénységben élő hivatalnok, aki egész életében munkahelye és szegényes otthona között ingázik. Bár hivatalosan a pétervári elbeszélések közül Az orr és A köpönyeg tartozik csak a kötelező olvasmányok közé, úgy döntöttünk, hogy a Bodó Viktor által rendezett Egy őrült naplója bekerül a válogatásba, ugyanis a fent említett jellegzetességek meglehetősen árnyaltan kirajzolódnak az előadásban. Popriscsin szerepe a magyar színjátszásban sokáig Darvas Iván nevéhez kötődött a legszorosabban, de Keresztes Tamás megrázó erejű játékával abszolút képes a nyomába érni. A színész minden szemforgatásában és apró mimikájában benne van a kirekesztettség, a realitástól való elszakadás és a vágy, hogy több szeretne lenni, mint amit a társadalom előír neki. A monodráma talán a legkönnyebben befogadható stream műfaj, így azoknak is bátran ajánljuk, akik idegenkednek az online színháztól. Keresztes Tamásról régóta tudható, hogy zseniálisan sokoldalú színész, de ebben az előadásban zeneszerzőként és díszlettervezőnek is jobban megismerhetjük. A Színikritikusok 2017-ben neki ítélték a legjobb férfi főszereplő díját, a tatabányai MOST Feszten pedig elnyerte a legjobb monodráma és a legjobb alakítás különdíját is.
Bodó Viktor: A revizor
(Fotó: Dömölky Dániel)
Gogolnál maradva, az orosz drámairodalom egyik legjelentősebb vígjátékából készült előadás is felkerült az áprilisi stream színházak repertoárjába. A 2014-ben bemutatott A revizor a Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója, Bodó Viktor első hazai nagyszínpadi rendezése. A rendező formanyelvi sajátossága, hogy az ember végig kapkodja a fejét a röpködő poénok, az aktualizáló kikacsintások, az eklektikus látványbeli trükkök, a sokszor váratlanul érkező dalok és táncbetétek sokasága miatt. Ez a színpadi sűrűség a felnőtt közönség egy részének valószínűleg túl kaotikus és nehezen követhető, a mai fiatalok inger- és információ-befogadásához viszont nagyon pontosan illeszkedik.
Ascher Tamás-Gáspár Ildikó: József és testvérei
(Fotó: Horváth Judit)
Egy színház részéről mindig bátor vállalkozás, amikor egy olyan irodalmi monstrumhoz nyúlnak hozzá, mint például Thomas Mann négykötetes regénye, a József és testvérei. Az Örkény Színház előadása nagyjából 4 és fél óra hosszú, úgyhogy az otthoni kényelmes kanapéról vagy ágyból nézős megoldás különösen jó ötletnek tűnhet. A nagyjából 1500 oldalas műben egy igen szövevényes családfa és rengeteg szereplő jelenik meg, de az előadás a sokszoros szereptöbbszörözés ellenére is nagyon jól követhető, ami főként Gáspár Ildikó dramaturgiai munkájának köszönhető. Az Örkény nagyszínpados, sokszereplős előadásaiból mindig kiderül, hogy a társulat színészei hihetetlen összjátékra és együttlétezésre képesek, a sok órás mesét pedig most is megannyi humorral, játékossággal és nagyszerű alakításokkal töltik meg a színház művészei.
Horváth Csaba/Forte Társulat: Toldi
(Fotó: Dusa Gábor)
2012-ben Horváth Csaba azt a feladatot adta az akkor negyedéves fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának, hogy csináljanak jeleneteket, koreográfiákat Arany János balladáiból. Arany bámulatos költői képei, az írott sorokban megjelenő erős vizuális elemei sok esetben tényleg színházi megvalósításért kiáltanak, ennek ellenére ritkán jön létre ezekből érvényes színpadi adaptáció. A félév megkoronázásaképp Horváth Csaba megrendezte az osztálynak a Toldit, ami az egyetem falai közül kikerülve hihetetlen ívet futott be később, a Szkéné Színház mai napig repertoáron tartja. A fizikai színház alkotói pont az ilyen erőteljes képekre és szövegekre építkezve tudnak teljesen minimalista eszközökkel is hihetetlenül látványos előadásokat létrehozni. Talán nem éppen Arany Jánossal állnak hadilábon az érettségire készülők, de az biztos, hogy hihetetlen élmény Arany elbeszélő költeményét végighallgatni és végignézni ebben a komplex színpadi feldolgozásban.
Mácsai Pál: Anyám tyúkja I. - a magyar irodalom kötelező versei
(Plakát: Nagy Gergő)
Azoknak, akik nem szerelmesei helyből a magyar lírának, nem is biztos, hogy első hallásra izgalmasnak tűnhet, hogy színészek kiállnak és 150 percben verset szavalnak egy falusi ház tornácán. Pedig olyan vérfrissítésen ment át a versmondás műfaja az Örkény Színház színészei előadásában, hogy nem lepődnénk meg, ha lenne harmadik és negyedik része is ennek a sorozatnak. A színészek lenyűgöző érzékenységgel figyelik egymást szavalás közben, a versek pedig olyan frappáns módon vannak helyenként egymás után illesztve, mintha egymásra reflektálnának, egymásnak felelgetnének. Mintha lehetőségünk lenne arra, hogy meghallgassuk, hogy mit gondol Petriről Csokonai. A mindenki által jól ismert, memoriterként megtanulandó kötelező versek mellett pedig rácsodálkozhatunk arra is, hogy micsoda kincseket rejt még a magyar irodalom számunkra. A teljes verslistát ide kattintva találják meg.
Tarnóczi Jakab: Amit akartok (Vízkereszt)
(Fotó: Komka Péter)
Tarnóczi Jakab 2019-ben végzett zenés színházi rendezőként (ugyanebben az évben pedig megkapta a Színikritikusoktól A legígéretesebb pályakezdő díját) és elég hamar ismertté vált arról, hogy nagyon jó ízléssel porolja le a nagy klasszikusokat és remek ritmusérzékkel és kifinomult rendezői és esztétikai megoldásokkal gondolja őket újra. A rendező ezzel nagyon fontos színházi nevelési munkát is végez, hiszen korából adódóan sokkal folyékonyabban és gördülékenyebben beszéli a fiatalok nyelvét és ezzel egyidőben új színházi irányokat és formákat képes megmutatni a kőszínházak, vagy a vidéki színházak idősebb nézőinek is. Tarnóczi negyedszer rendezett a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban és ezúttal a Szkéné befogadta előadását a Vízkeresztet, vagyis az Amit akartok című előadását, saját repertoárjába is. A shakespeare-i vígjátékok hagyománya szerint megmaradtak a komikus figurák és a szövevényes szerelmi szálak. Tarnóczi nem rugaszkodik el markánsan az eredeti műtől, de Nádasdy Ádám fordítását használva mégiscsak kirajzolódik egy kortárs társadalom képe.
Szenteczki Zita: Édes Anna
(Fotó: Horváth Judit)
Az Édes Anna cselekményéről és pszichológiai hátteréről írtunk és beszélgettünk nemrégiben, úgyhogy inkább elhoztuk Kosztolányiné Harmos Ilona visszaemlékezését arról, hogy hogyan született meg férje fejében a történet magja.
“Egy téli vasárnap délután a szobája díványán heverésztem, ő pedig az íróasztalnál ült, cigarettázott és dolgozott. “Most mindjárt azt fogja mondani, Manyikám, adj egy kis sötét kávét” – gondoltam magamban, pedig álmos vagyok, semmi kedvem fölkelni, kávét készíteni. Vasárnap délután van, a lány nincs idehaza, mégis nekem kell megcsinálnom azt a kávét, s ki tudja, még hányszor ma délután. Ábrándozni kezdtem. Arra gondoltam, milyen jó volna egy cselédlányra szert tenni, aki sohase megy el vasárnap délután, s ki, mint valami gép, egyéni életének és kívánalmainak legkisebb jele nélkül, mindig, mindent tökéletesen elvégez…”
Ma már a precíz és megbízható bejárónőt, takarítót illik nagy becsben tartani és, ha bevált, soha el nem ereszteni. Gondolnánk elsőre. De a cselédtartásnak a mai napig jelen van egy olyan formája, amiről nem szeretnénk tudomást venni, erről szól például Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmje és erről, vagy még inkább az emberi elnyomás nehezebben észrevehető, mosolygós, álszent természetű állandóságáról szól az Örkény Színház Édes Annája is. Szenteczki Zitánál a szereplők szinte mind színesek, harsányak és jócskán elrajzoltak, ellensúlyozva az előadás statikusságát és Zsigmond Emőke finom játékat, aki szótlanságával és sokszor fókusz nélküli tekintetével úgy tesz, mint aki szinte nincs is ott. Mint aki láthatatlan, ahogy azt el is várják tőle. Pedig nézőként le sem bírjuk róla venni a szemünk.
Bagossy László: Tartuffe
(A kép a színház oldaláról származik.)
Ha valamit nem lehet színházban megnézni anélkül, hogy legalább öt különböző gimnáziumi osztály ne üljön mindig a nézőtéren, az a Bagossy László által rendezett Tartuffe az Örkényben. És ez kifejezetten üdítő, mert sosem enervált, unatkozó diákokkal találkozik itt az ember, akik az első felvonás közben már azt tervezgetik, hogy hogyan kéne szünetben meglógni, hanem rácsodálkozó tekinteteket és harsányan nevető fiatalokat láthatunk, akik ott és akkor biztosan megszeretik Molière klasszikusát. A Parti Nagy Lajos-féle átirat eleven, kiszólásokkal és humorral teli, a színészeknek tökéletesen illeszkedik a szájára minden mondat. A tipikus molière-i szerepkörök jól megérthetők belőle, például a Csuja Imre által megformált mindent mérlegelő rezonőr, vagy a cserfes, de lényeglátó komorna, akit Kerekes Éva alakít. Az előadás végén pedig a rex ex machina megjelenése valódi súllyal ruházza fel a mindaddig könnyed, szórakoztató történetet, ami jól mutatja, hogy a komédiák milyen komoly kritikával tudják illetni a regnáló hatalmakat.
Mácsai Pál: nőNYUGAT
(Fotó: Puskel Zsolt)
2008-ban, a Nyugat folyóirat 100. évfordulójának alkalmából színházi est készült az Örkényben. A társulaton belül többekben is megfogalmazódott akkor a hiányérzet, hogy egyetlen nő sem szerepelt ebben az előadásban, ezért Mácsai Pál felkérte Bíró Krisztát, hogy együtt orvosolják ezt a problémát. Ebből született meg a nőNYUGAT, ami aztán hét évig volt repertoáron. Öt nő, akik a Nyugat folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, szeretőként vagy barátként voltak jelen. Velünk szemben ülnek, egy ikonikussá vált piros padon és mesélnek nekünk szerelmeikről, sikereikről, kudarcaikról, azokról a férfiakról, akikről azt hittük, hogy mindent tudunk, magukról és egymásról.
Hargitai Iván: A Mester és Margarita
(A kép a színház oldaláról származik.)
Mihail Bulgakov regénye a világirodalom egyik legkiemelkedőbb és legsokrétűbb alkotása, aminek rengeteg filozófiai, társadalmi, vallási, politikai és művészetelméleti kérdést vet fel, az értelmezési lehetőségek tárháza pedig kifogyhatatlan. Az ilyen nagyregényeknél felmerül a kérdés, hogy mennyire adaptálhatóak színpadra, de Hargitai Iván szerint Bulgakov egy ízig-vérig színházi ember volt, akinek a regényében is tetten érhető a drámai véna.
Schilling Árpád/Krétakör: Siráj és Liliom
(A kép a Magyar Narancsban jelent meg.)
Végül pedig a Krétakör két emblematikus előadását ajánljuk, amik az egykori társulat jóvoltából bárki számára elérhetőek maradtak Youtubeon és Vimeon. A mai független és kőszínházi szcéna megkerülhetetlenül fontos és meghatározó színészeit láthatjuk majdnem húsz év távlatából, a Krétakör előadásai pedig a mai napig viszonyítási pontot jelentenek, ha Sirályt, vagy Liliomot nézünk a magyar színházakban. Trepljovként és Liliomként Nagy Zsoltot, Nyinaként és Julikaként pedig Láng Annamáriát láthatjuk. Mindkét előadás elvitathatatlanul fontos helyet tölt be a kortárs magyar színháztörténetben, ezért az irodalom és a dráma tagozatos diákoknak feltétlenül ajánljuk.
Krétakör: Siráj:
https://www.youtube.com/watch?v=VIy9oEpl4hs
Krétakör: Liliom:
