Petri György a magyar líra hetvenes-nyolcvanas évekbeli depoetizálásának egyik központi alakja volt (többek között Tandori Dezső, Tolnai Ottó, Kukorelly Endre és Oravecz Imre mellett), aki bár több szálon is kötődött a magyar modernista költészethez, mégis a versbeszéd profanizálásának, a durva megszólalásnak lett emblematikus alakja, emellett a pesszimizmus és kiábrándultság csúcsra járatójaként, és a belső szabadság engesztelhetetlen kulcsfigurájaként él tovább az irodalmi emlékezetben. Petri közéleti költőként is jelentős, intézményrendszereken kívüli, mégis számottevő politikai tevékenysége közismert ‒ elsősorban ez utóbbit hangsúlyozta a hagyatékot 2017 óta gondozó Kertész Intézetben megrendezett könyvbemutató is.
A könyvbemutató
Az intézet programigazgatója, Szabó Tamás bevezetőjében „aktuálisnak és különlegesnek” nevezte a kötetet, mely bemutatja egyrészt a hetvenes-nyolcvanas évek irodalmi életének alakulását, de szerinte ennél is fontosabb, hogy felvázolja ennek a korszaknak a társadalmi és politikai klímáját is. Szabó értelmezése szerint Petri korának „értelmiségi punkja”, „érzékeny és lényegretörő” költő, aki megalkuvás nélkül tudott létezni egy olyan rendszerben, ahol ez ebben a formában szinte lehetetlen volt. Hangsúlyozta, hogy Petri a kommunizmust nemcsak pragmatikus, hanem morális alapon is kritizálta, az ellenzéki szerepvállalásról pedig részletes és pontos képet adott,
olyan felbontású képet, melyben nem látszanak a pixelek.
A bevezető után Ugron Zsolna vette át a szót, és egy szűk félórás kerekasztal-beszélgetésben Demeter Szilárddal és Fenyvesi Ottóval együtt igyekezett megragadni az interjúkötet lényegét. Legelsőként Demeter Szilárd olvasta fel a kötethez írt előszavát, ugyanis elmondása szerint már most „elverték rajta a port” annak egy részlete miatt. Az előszó lényege, hogy Petri „kényelmetlen ember”, aki nem tűri a beskatulyázást, aki igazat mond, akit nem lehet zárójelbe tenni, aki szabad, és aki mindenkit emlékeztet arra, hogy szabadnak kell lenni. Fenyvesi Ottó, az Új Symposion egykori szerkesztője (a folyóiratban Petri is gyakran publikált) a beszélgetés elején arról beszélt, hogy bár csak egyszer találkozott személyesen Petrivel, és igazán ebből a kötetből ismerte meg a költőt, a verseit már korábban is olvasta. Demeter Szilárd pedig elmondta, hogy Petri költészetét Lövétei Lázár Lászlón keresztül ismerte meg, és versnyelve akkor rendkívül izgalmas és izgató volt számára és erdélyi nemzedéktársai számára is. Hangsúlyozta, hogy a kilencvenes évektől már annyira bemerevedtek az irodalmi szekértáborok Magyarországon, hogy nem lehetett (és azóta sem lehet) a ‘70-es, ‘80-as évekre tisztán visszalátni, ezért is fontos ez a kötet, melyből ez az időszak jól rekonstruálható.
Később Ugron Zsolna Petri kivételes autonómiájának gyökereit kereste,
Petri nem ellenzéki volt, hanem szabad, radikálisan beleállt a saját szabadságába,
mondta erre Demeter Szilárd a költő alapállását értelmezve. Fenyvesi Ottó a magyar költészet politikai vonalába, Petőfi és Ady után helyezte el Petrit, akinek költészetében a közéletiség nagyon fontos szerepet kapott, és akit szabadsága és bátorsága miatt a vajdasági Sziveri Jánoshoz és az erdélyi Szőcs Gézához hasonlított. Ugron Zsolna utolsó kérdésében azt feszegette, egy ennyire éleslátó ember, ha élne még, mit szólna ahhoz, ami körülöttünk zajlik. A mesterséges intelligencia, az adataink kiszolgáltatása, az egyéni szabadságunk önkéntes feladása vajon milyen reakciókra késztetné? Fenyvesi szerint egy mai költőnek a kapitalizmus „romboló kreativitását” az értelem felé kell terelni, mert kérdés, hogy lesz-e még emberi arcunk ennek a folyamatnak a végén. Demeter pedig úgy gondolta, hogy Petri, ha most élne, akkor is a saját életét élné, radikálisan szabadon, kérdés, hogy mi (akiket leválasztottak saját valóságunkról, saját életünkről) értenénk-e, mit akar mondani. Ez a kötet talán éppen arra jó ‒ zárta a beszélgetést Ugron Zsolna ‒, hogy példát mutasson, hogyan kell a saját életünket élni minden körülmények között. A bemutató elején és végén is Pál András és Rozs Tamás közös, Kezdhetek folytatódni című Petri-estjéből adott elő részleteket.
Mi minden van még a kötetben?
A Petri György különbözése gazdag kötet, mely több árnyalattal gazdagítja a költő már eleve legendás figuráját, ráadásul a korabeli közéleti, politikai és irodalmi színtér mozgalmas világát is feleleveníti. Az interjúkötet kiadói főleg ez utóbbira helyezik a hangsúlyt, a sajtóanyagban például így fogalmaznak: „a könyv hiteles látlelete a XX. század utolsó harmadának: akik még nem éltek a rendszerváltoztatás előtt, azok ebből a könyvből megismerhetik a Kádár-rendszer egyszerre képmutató, kegyetlen, cinikus és pitiáner világát”. Bár kétségtelen, hogy korrajz is a kötet, mégsem árt kiemelni, hogy vannak más dimenziói is. Sok érdekességet tartogat például azok számára is, akik poétikai, esztétikai kérdések felől olvassák, és elsősorban a költő Petrire kíváncsiak. A kérdező, az azóta már elhunyt Tasi József, nagyon akkurátusan, időrendi sorrendben haladva építi az életinterjút, a gyerekkortól, sőt, a szülők, nagyszülők életétől indul, majd a Medve utcai általános iskolás évek, a Toldy Gimnáziumhoz kötődő esztendők következnek. Az első, korai házasság, a legelső versek, az egyetemi évek, az ellenzéki tevékenység mind szóba kerülnek, és időrendi sorrendben, anekdoták és őszinte vallomások formájában kirajzolódik a részletes élettörténet és ezzel párhuzamosan a költői életmű története is. Tasi ugyanis nemcsak az életéről, hanem az ezzel szétszálazhatatlanul összefonódó költészetéről is kérdezi a költőt, sorra végigveszi az egyes köteteket, azok keletkezését, sőt, fel is olvastat jónéhányat a versek közül, ezek pedig egytől-egyig olvashatók az interjúkötetben is. Baráti és szakmai kapcsolatok, szerelmek történetei (köztük a Petrit egész életében nyugtalanító, öngyilkos Kepes Sára története is), kedvenc olvasmányok, irodalmi hatások kerülnek elő a beszélgetésekben, és Petri magáról is sokat beszél,
saját személyiségét igyekszik megérteni, feltárni a beszélgetések alatt.
Kiderül például, hogy egyrészt tömegiszonya volt, másrészt viszont képtelen volt egyedül maradni 2-3 óránál hosszabb időtartamra, mert a teljes elszigeteltséggel, a magánnyal sem tudott mit kezdeni. Nagyon sok apró, elszórt megállapítást tesz saját magáról, ezek közül az egyik, a kötet címét is adó, és különös, autonóm személyiségét is magyarázó mondata akár az életmű egyik kulcsaként is olvasható: „A különbözés nekem egy rögeszmém.”
