Tragikus szerelmek, alkoholizmus, szamizdat és rendszerváltás – ma lenne 70 éves Petri György, az egyik legtöbbet elemzett kortárs költőikon. Nem hitt, de meghatározóak istenes versei, elutasította a váteszt, mégis a korszak közéleti költője lett.
„Petri Györgyön világéletében látszott, hogy Petri György halandó, ám olyan régóta olyan közel állt a halálhoz, hogy szinte megszoktuk már." – írta Esterházy a költő halálának évében. Az 1943-ban született Petrinek alapélménye volt a halál: a világháború alatt született, ministránsfiúként pedig tizenhárom forintért ministrált temetéseken. Az 56-os forradalom alatt a rengeteg temetetlen holttestet látva nem csoda, hogy Petri gyermekkorától visszatérő álma az volt, hogy látja magát kívülről, kiterítve a havon, holtan.
13 éves kora óta költőnek készült, nagyon hamar publikálási lehetőséghez is jutott. Kezdetben – mint a korszakban elég sokan – József Attilát követte, majd megtagadta ezt a hagyományt, évekig fel is hagyott a versírással. József Attila verseivel viszont később is párbeszédet kezdeményezett, például az Álljon meg a menet! című versében (1993).
„Az ember végül homokos"
– – sorvégen, rímkényszerben, de nem okvetlenül.
Én például buta
fejemmel nem biccentek. Ezeknek?
Igaz, nem is remélek, fejszesuhanás,
ebben egyezünk.
Petri költészetére és szerelmi lírájára nagyon korán árnyat vet a halál. A magyar irodalom egyik legkülönlegesebb szerelmes verse a Sári, ne vigyorogj rajtam, melyben elhagyott szerelmét szólítja meg, aki még aznap öngyilkos lett.
(Csak az lehetett rajtad,
az a kék bugyi,
mert az az az este volt, amikor
rád zártam az ajtót,
hogy magadra nyithasd a gázcsapot,
és alig hiszem, hogy a boncmesterek
tiszteletére nadrágot váltottál volna.)Deguszta egy bugyi volt.
2000-ben erről így vallott: „ (...)a fiatalságra jellemző ideologikus hülyeség, hogy mindenkinek joga van rendelkezni a sorsáról, énnekem jogom van őt elhagyni, ha ő azt mondja erre, hogy öngyilkos lesz, akkor én azt mondom: „kérlek, parancsolj". (...) Ilyen baromságot az ember csak egyszer csinál az életében." A halál az íróban kristályosodott, Kepes Sára pedig rengeteg vers ihletője lett. Később, első kötete, a nagy sikert aratott Magyarázatok M. számára megjelenése után Petri is megpróbált öngyilkos lenni. Ekkor Mosonyi Alíz, az első felesége mentette meg.
„Bevettem valami harminc Tardilt, az egy elég ocsmány barbiturát készítmény, és erre diópálinkát ittam, egy litert. (...)Aztán már úgy ébredtem fel, hogy le voltam szíjazva, és ment a transzfúzió."
„– Hogy van a barátod?
Mondom: – Melyik?
– A költő!
Mondom: – Iszik.
– Ahhoz pénz köll – mondta, adott egy százast."
Így beszélgetett az Élet és Irodalom szerkesztőségében Eörsi István és Nagy László. 1977-ben Petri Móricz-ösztöndíjat kapott, ám mivel aláírta a Charta '77-et, azonnal megvonták tőle az állami ösztöndíjat, az akkor rengeteg pénznek számító havi 3000 forintot. Író barátai viszont minden hónapban összedobták neki a pénzt. Nagy László nem akart csatlakozni az illegális gyűjtőakcióhoz, ám az ivó költőnek szívesen adott pénzt. Az összeget eljuttatták Mayához, Petri akkori társához és szerelméhez. Az író sosem kérdezte, honnan van pénz.
1981-től Petri a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője lett, amely a nyolcvanas évek folyamán a legtekintélyesebb szamizdat orgánummá vált. A legszigorúbb cenzúra akkor érte el, mikor 1984-ben New Yorkban megjelent kötetében (Hólabda a kézben) publikálta Leonyid Iljics Brezsnyev halálára írt versét. 1988-ig versei kizárólag szamizdatban és külföldön jelenhettek meg.
Felfordult a ferdeajkú vén trotty,
az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni.
Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr,
Kelet-Európa csődtömeggondnokai,latolgatják, hogy lesz-e borravaló.
Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal.
Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt.Mindenesetre: halott.
Nem veszi elő többé
a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.
Petri lírájában a szókimondás, a tudatosan használt trágárság, a pátosz és az irónia együtt van jelen. Ez a legszebben talán Petri egyik leghíresebb versében, a Hogy elérjek a napsütötte sávig pokoljárásában mutatkozik meg.
A pokoljárás valódi volt: 1989 októberében egy többnapos program keretében magyar írók léptek fel egy Rajna-vidéki német kisvárosban. Petri már nagyon rossz állapotban érkezett meg, amit súlyosbított a szállodában elfogyasztott rengeteg vodka is. Kezdődő tüdőgyulladásra gyanakodtak, de hamarosan kiderült, hogy egészen másról van szó. Éjszaka már hallucinált. A fellépésre valahogyan összeszedte magát, de másnap már a közvetlen életveszély vagy a teljes szellemi összeroppanás jelei mutatkoztak. Petrit a bonni klinikára szállították. Kérdéses volt, tud-e még valaha is verset írni. A harmadik napon átadta barátjának a Hogy elérjek a napsütötte sávig kéziratát.
Szokványos nyári éjszakának indult.
Sétáltam kocsmáról kocsmára.
Talán éppen a Nylonban ittam,
a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál
(vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom,
lehet, hogy a Boráros téren.
Ezek a séták mindig
reggelig vagy épp két napig tartottak,
és akárhová vezettek.
Mindenesetre, valahol ültem, ittam.
(Akkor még akármit - kostolódó ifjúság.)
Még nem olvastam a kocsmákban,
nem, nem, még nem temetkeztem
könyvbe-újságba, nem fixíroztam az asztal lapját.
Még nem idegesített fel, ha szóltak hozzám.
Petri saját bevallása szerint 15 éves kora óta volt alkoholista. Gimnáziumban leginkább cseresznyepálinkázott, aztán később áttért a borra. „Lehetett egy Gamza nevű bulgár vörösbort kapni, és abból hét deci tizenegy forint volt. Nem kerestünk sokat. (...) Egy nap úgy telt el, mondjuk amikor a Ráday utcában laktunk Alízzal, hogy megittam tíz korsó sört, három üveg vörösbort, és aztán egy üveg vodkát." Később, az ellenzéki időkben Nagy Bálint építésszel is vodkát ittak. „A Bálinttal annyi vodkát ittunk meg, hogy a Bálint egy ilyen világítóablakot csinált, vodkásüvegből. Egy rombusz formájú ablak, és azt szépen betöltötte vodkásüvegekkel. Nagyon szép látvány."
Eörsi István szerint Petri különleges ivó volt. „Először is: nagyon sok ivót ismerek, magam is az vagyok, bár én nem rúgok be. Ismerek berúgósakat, Petri is berúgott végül. Mind agresszívek. Petri soha nem volt agresszív. Petrivel, amíg össze nem esett, Hegelről lehetett beszélni. Korrekt mondatokban, egyre halkabb és egyre kásásabb hangon, de jól megfogalmazott mondatokban beszélt." Spirónak hasonló tapasztalatai voltak Petrivel:
„Azt figyeltem meg, ez volt a megalapozott tapasztalatom, hogy ameddig észnél volt, addig nagyon észnél volt. Egészen addig, amíg el nem vágódott, ha sokat ivott, de akkor meg nem lehetett magánál. Meg kellett várni, amíg újra magához tér, és attól kezdve megint észnél volt, de teljesen. Ilyet én előtte sem, azóta sem láttam."
Viszont tudtad,
hogy én szesz nélkül nem tudok huzamosabban figyelni, illetve
kizárólag arra, hogy valamit kellene innom.
Petri a politikai és közéleti témájú költészete mellett konkrét politikai szerepet is vállalt: 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, de még azon év őszén kilépett a pártból. 1996-ban az országgyűlésben Torgyán József szólalt föl a parlamentben elfogadhatatlannak tartva Petri György és Esterházy Péter író Kossuth-díját. Petrit az Apokrif című verse miatt támadta.
Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább – – –
– – – „Megint Isten?"
– – – „Megint Isten?" – – – „Az hát, megint."
Petrinél a magyar irodalomban talán csak Ady írt több istenes verset, holott önmagát „vallásilag unmuzikálisnak" tartotta. A vátesz-szereppel és a küldetéstudattal is egy istenes versében számol le, szándékoltan lefokozva saját magát (Horgodra tűztél, Uram...).
„Burjánzik a természet – mint a rák" – írta Petri Solt Ottiliát búcsúztatva. Egy évre rá,1998-ban bizonyosodott be, hogy Petrinek gégerákja van. Rendkívüli méltósággal viselte betegségét. Utolsó kötete, az Amíg lehet 1999-ben jelent meg. „Én azt hiszem, hogy nagyon igyekeztem arra trenírozni magam, hogy szembenézzek a saját mulandóságommal" – mondta halála évében, 2000-ben.
„Mikor nem írok verset: nem vagyok. / Illetve úgy, mint hulla körme és haja, / valami nő tovább, de nincsen valaki, / nincs centrum, én, nincs »szervező közép«. / A versen kívül nincsen életem: / a vers vagyok. Tehát elég ritkán vagyok, / s elég ritkás, fogyatkozott e létezés" (Vagyok, mit érdekelne). (Magvető, 2003)
Szerző: Apró Annamária
