Videókban elevenednek meg Petri György versei

Videókban elevenednek meg Petri György versei

Húsz évvel ezelőtt halt meg Petri György. A költő emlékére a Radnóti Színház művészei versvideókat készítettek, amelyeket eredetileg a költészet napján tettek közzé. Petri halálának évfordulója alkalmából hallgassatok meg néhány verset az előadásukban.

Könyves Magazin | 2020. július 16. |

Egész nap Petrivel címmel tartott Petri-napot áprilisban a Radnóti Színház. A költészet napján három videóval emlékeztek meg a költőről, aki idén húsz éve halt meg. Ma, az évforduló napján ezeket a felvételeket szeretnénk veletek is megosztani.

Szembenézni a mulandósággal - Húsz éve halt meg Petri György - Könyves magazin

Az 1943-ban született Petrinek alapélménye volt a halál: a világháború alatt született, ministránsfiúként pedig tizenhárom forintért ministrált temetéseken. Az 56-os forradalom alatt a rengeteg temetetlen holttestet látott, így nem csoda, hogy gyermekkorától visszatérő álma volt, hogy látja magát kívülről, kiterítve a havon, holtan. 13 éves kora óta költőnek készült, nagyon hamar publikálási lehetőséghez is jutott.

Petri György Válogatott verseiből Valcz Péter rendezett előadást 2017-ben Kezdhetek folytatódni címmel Pál András és Rozs Tamás szereplésével. A zenés játékot a napokban is játszani fogják a Radnóti Színházban.

Petri György: Hozzád, ki olvasod; Reggeli kévézás

Petri György: Csak a Mari maradt; Ha majd

Petri György: Az ilyen fontos beszélgetések

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szembenézni a mulandósággal – Húsz éve halt meg Petri György

Tragikus szerelmek, alkoholizmus, szamizdat és rendszerváltás – húsz éve halt meg Petri György, az egyik legtöbbet elemzett kortárs költőikon. Nem hitt, de meghatározóak istenes versei, elutasította a váteszt, mégis a korszak közéleti költője lett.

...

Kiadatlan Petri-versek és töredékek is helyet kaptak az új gyűjteményes kötetben

...

"Nem bántam meg semmit" - 15 éve hunyt el Petri György

Olvass!
...

Milyen a háború nyelve? Olvass bele a Donbaszi sárgabarackok című verseskötetbe!

A háború a szavak jelentését is megváltoztatja.

...

Olvass bele Freida McFadden thrillerébe, amiből a The Housemaid című film készült!

Mi az ára valójában egy háztartási alkalmazottnak?

...

Mi történik egy íróval és egy macskával egy eldugott házikóban karácsonykor?

Egy titokzatos macska, egy elvarázsolt házikó és egy nagyvárosi regényíró.

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Milyen változások zajlanak egy nő testében és főként a lelkében egy lombikprogram során? Interjú.

Polc

Mágneses terek – a szlovák Lukaš Cabala könyvéről

...

A rothadó Szovjetuniót már csak a mindent odaadó anyák tartják egyben

...

Skandináv nyáréjszakák, testvérviszály és egy mázsás súlyú titok – Lars Elling: A tóvidék hercegei

...

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

...
Kiemeltek
...

„Ez egy nekem való pali” – Tarr Béla és Krasznahorkai László örök párosa

Hogyan indult Tarr Béla és Krasznahorkai László barátsága, miként alakult a közös alkotói világuk? 

...

„Ma többet hallunk problémás családokról, de mindig rossz volt a helyzet” – interjú Lars Elling norvég íróval

A tóvidék hercegei egy vérbeli skandináv történet – interjú Lars Elling íróval.

...

Ez az oka, hogy sok magyar írót soha nem jelöltek irodalmi Nobel-díjra

Jelöltek már nem létező szerzőt nem létező művét is.