Szemethy Orsolya kapta az idei Petri György-díjat

Szemethy Orsolya A következő megálló: a Boldogság című regénye kapta a 2020-as Petri György-díjat - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.

fk | 2020. december 11. |

A képzőművészként már ismert Szemethy Orsolya sok év óta kéziratban lévő regényét a kurátorok nyelvi teremtő ereje, műfajokat ötvöző eredetisége és nem utolsósorban humora alapján honorálták.

Idén három alkotó került a fináléba: Szemethy Orsolya mellett Locker Dávid Beszédkényszer és Vados Anna Nincs véna című kötettervével. A zsűri döntése nyomán az idei év jelöltjei közül a legjobb verseskötet Vados Anna kézirata lett, amely a jelöltek versenyében a második helyezést érte el.

A Petri György-díj kuratóriumának tagjai 2020-ban Forgách András, Márton László, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs voltak. A kuratóriumnak minden évben tagja az előző évi díjazott is, az idén Gál Hunor.

2010-ben, Petri György (1943-2000) halálának tizedik évfordulóján hozta létre az N&n galéria a Petri György-díjat, amelyet évente a költő születésnapján adnak át. A díjra olyan - elsősorban fiatal - költő, író, dráma- vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete.

(MTI/ Fotó: klubradio.hu)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Dániel András és Herbszt László is jelölt az Andersen-díjra

A HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum Dániel András író-illusztrátort, valamint László Herbszt illusztrátort jelölte a 2022-es Hans Christian Andersen-díjra.

...

Bartók Imre kapta a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat

Majmom, Vergilius című könyvével Bartók Imre író lett a nyolcadik alkalommal átadott Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese

...

A járvány miatt idén online adják át a Merítés-díjakat

A koronavírus-járványra való tekintettel idén a szokásos díjátadó helyett egy online esemény keretében, virtuálisan adják át a Merítés-díjakat.

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.