Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából nyitotta meg a PIM Költő lenni vagy nem lenni című kiállítását. A kurátorok, dr. Kalla Zsuzsa irodalomtörténész, Prágai Adrienn művészettörténész és dr. Vaderna Gábor irodalomtörténész, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a tárlat a napjainkat meghatározó kérdésekre válaszoljon. Az új kiállítás annyiban eltér a korábbiaktól, hogy
ezúttal nem az életrajz és a kultusz ápolása áll a középpontban.
A kurátorok arra tettek kísérletet, hogy egy-egy csomópontot körüljárva Petőfi más-más arcát mutassák be.
A kiállítás a Károlyi-palota egykori szalonjából indulva hét tematikus termen vezet végig. Az első térben még nem tudunk meg túl sok újdonságot, az óriási felületeken Petőfi életének főbb állomásairól olvashatunk. A terem igazi érdekessége az eddig ismeretlen kéziratok sokasága, amihez egy különleges szekrényt is építettek. Az eredeti szövegeket háromhavonta cserélik, mert a ritka dokumentumokat időnként pihentetni kell. A költő népszerűségét remekül bizonyítja, hogy Petőfi eltűnése után hamar megnyitották a Petőfi-házat, ahol olyan tárgyakat állítottak ki, mint például a költő kedvenc kocsonyás tálkája.
A relikviákról azonban csak feltételezhetjük, hogy Petőfihez tartoztak, míg a kéziratok egészen közel engednek a költő gondolatvilágához.
A kurátorok a hagyományos kultusztól eltávolodva Petőfi szövegvilágára helyezték a hangsúlyt, mindezt a korabeli magyar festészettel párbeszédbe állítva. Munkácsy Mihály, Barabás Miklós vagy Madarász Viktor festményei akár Petőfi-versek illusztrációi is lehetnének. Ez jól példázza, hogy a reformkor íróit és festművészeit hasonló kérdések foglalkoztatták.
A következő terembe lépve láthatjuk Petőfi kecskebőr tárcáját, amire Szendrey Júlia egy meztelen puttót és egy nemzeti zászlót hímzett.
A költő személyes tárgyai mellett Vörösmarty sakk-készlete, Arany János hálósapkája és Szendrey Júlia esküvői csokra is megidézi a magyar romantika korszakát. A kurátorok elmondása szerint a kiállítás önállóságra buzdítja a nézőt. Arra készteti, hogy vesszen el, szabadon barangoljon a termek között, mindenki fedezze fel Petőfi életéből azt, ami a leginkább megragadja a figyelmét. Akármilyen egyszerűen hangzik, első alkalomra adhattak volna kicsivel több kapaszkodót, ugyanakkor azt is elmondták, hogy
a Költő lenni vagy nem lenni kiállítás célja, hogy a néző többször is visszatérjen. Az mindenesetre tény, hogy a látogató elsőre óriási információhalommal találkozik, amiben elég könnyű elveszni.
Az is kétségtelen, hogy Petőfi már életében is felkavarta az irodalom állóvizét. A költő erőteljes kiállásával és markáns jellemvonásaival megragadta kortársai figyelmét. Kérdés azonban, hogy mindez mennyire volt tudatos. A kiállításon dr. Varenda Gáborral beszélgettünk, aki szerint elképzelhető, hogy Petőfi tudatosan használta a korabeli médiát, de az is, hogy egyszerűen csak remekül ráérzett a működésére. „Sokan szerették, és talán még többen utálták, de senki sem hagyta szó nélkül.
Egészen példátlan a magyar irodalomban, hogy egy író ekkora feltűnést keltsen a legkülönbözőbb társadalmi rétegekben” – mondta a kurátor.
A korabeli lapok között jó néhány akadt, amely erős bírálatot fogalmazott meg arra hivatkozva, hogy a költő viselkedése polgárpukkasztó és szembemegy az általánosan elfogadott normákkal. Petőfi például azt gondolta, hogy az új nemzeti hadsereg önkéntes alapon, lelkesedésből szerveződik és olyan nemzetőrökből áll majd, akik hazafiasságból lépnek a hadsereg szolgálatába. Ez a hazafias lendület pedig győzelemre vezeti a hadsereget. Úgy tűnik, Petőfi arról viszont megfeledkezett, hogy a hadsereg akkor működik hatékonyan, ha korszerű és fegyelmezett. Nem hordott egyenruhát és nem jelentette be a szabadság iránti kérelmét sem, ezért Klapka György le akarta csukatni, a költő szerencséje csupán az volt, hogy Kossuth rajta tartotta a szemét. Neki köszönhetően Bem tábornok seregébe került, ahol a hadvezér tolmácsa lett, de itt még nem ér véget a sor. A költő számtalan kommunikációs szabályt is megszegett, és amikor figyelmeztetést kapott a magyar hadsereg főparancsnokától, válaszként gúnyos epigrammát írt feletteséről Nyakravaló címmel, de még ezt sem érezte elégnek. Mindenkivel tudatni akarta a véleményét, ezért publikálta a verset, amivel újabb botrányt robbantott ki.
Dr. Varenda Gáborral arra tettünk gondolatkísérletet, hogy Petőfi vajon ma is képes lenne-e a kultuszteremtésre. A költő pályája egybeesett azzal az időszakkal, amikor a nemzeti kultusz formái és rítusai éppen alakulóban voltak, és azzal is, amikor kialakult a médiakörnyezet - vagyis a nyomtatott sajtó -, ami lehetővé tette a kultuszépítést.
„Nem véletlen, hogy reformkori figurákról készült szobrokkal van tele az ország, és a legtöbb utcát is róluk nevezték el.
Ez egyrészt az ő nagyságukat dicséri, ugyanakkor azt is magyarázza, hogy ezek a formák az ő életükben jöttek létre.”
Arról is csak találgathatunk, hogy milyen élet várt volna Petőfire, ha túléli a szabadságharcot - ahogy például az a költő szintén forradalmár barátjának, Jókai Mórnak sikerült. Az író 1849 után meggazdagodott és betagozódott a polgári társadalomba, és méghozzá olyannyira, hogy villát vásárolt a Svábhegyen és Balatonfüreden, majd kormánypárti képviselő lett, aki a trónörökössel szerkesztett könyvsorozatot.
