Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre

Petőfi kultusza elfedi, mennyire szabad és kísérletező költő volt
Petőfi születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállítását is újragondolták. A januárban megnyílt, Költő lenni vagy nem lenni állandó kiállítás megnyitójáról már írtunk, most pedig a tárlat irodalomtörténész-kurátorával, Vaderna Gáborral beszélgettünk Petőfi szövegeiről, a költő humoráról, és arról, mit érdemes még olvasni tőle a mindenki által ismert kötelezőkön túl.

Petőfi példátlanul jó érzékkel kezelte a korabeli médiát
Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából nyitotta meg a PIM Költő lenni vagy nem lenni című kiállítását. A kurátorok célja az volt, hogy a költő tankönyvekből ismert, fekete-fehér portréja életre keljen a látogatók előtt, és az eddig ismeretlen arca rajzolódjon ki előttük.

Értelmileg akadályozott gyerekeknek készült könnyen érthető kiadvány a János vitézből
A készítők szándéka szerint a későbbiekben a János vitéz további énekeit is szeretnék akadálymentesített formában elkészíteni, valamint más szépirodalmi szövegek fordítását is tervezik.

Hogyan olvassanak az egész világon magyar irodalmat? - Beszélgetés Pál Dániel Leventével
Mi a magyar irodalom helyzete külföldön? Hogyan lehet fordítástámogatással vagy kommunikációval változtatni ezen? A kérdéseinkre Pál Dániel Levente, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai igazgatója válaszol.

Petőfi eredeti verseit, leveleit is elérhetővé teszi online a Petőfi Irodalmi Múzeum
Petőfi eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit, a hozzá köthető relikviákat és műalkotásokat, valamint egy konferenciakötetet is elérhetővé tesz a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a magyar kultúra napja alkalmából.

Ősszel nyit újra a Petőfi Irodalmi Múzeum
Átépítik a közösségi tereket és megújul a Petőfi-tárlat is.

Megvásárolta Tandori Dezső hagyatékát a PIM
A Petőfi Irodalmi Múzeum megvásárolta december 20-án Tandori Dezső hagyatékát.

Demeter Szilárd szerint mi még mindig csak eljátsszuk az írót
A kortárs magyar irodalom jelentős része mintha-irodalom - írta a Mandineren megjelent vitairatában Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója, válaszul azokra a heves reakciókra, amelyek korábbi, a kortárs irodalom nagy részének kikukázásáról szóló kijelentésére érkeztek.
Demeter Szilárd a magyar irodalom 80%-át kikukázná
Interjút készített a Telex Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójával, aki többek közt arról beszélt, hogy a magyar irodalom 80%-át kikukázná, hogy gyűlöli a színházat, és hogy a magyar filmeket sem szereti.