Szeptember 25-én este a skandináv krimik királya, Jo Nesbo telt ház előtt mutatta be új könyvét a Marczibányi Téri Kulturális Központban, az íróval Csepelyi Adrienn beszélgetett. A Vérségi kötelék (itt beleolvashatsz) egy korábbi regény, A birodalom folytatása, de a laza hangulatú bemutatón az új kötet mellett sok más is szóba került az írói módszerektől kezdve az erőszakos jeleneteken át a gitározásig.
Jo Nesbo és a testvéri szeretet
Az új krimiről Nesbo elmondta, hogy eredetileg nem kétrészesre tervezte a történetet, csupán a testvérek témája foglalkoztatta. Neki is két fivére volt, akikkel szoros kapcsolatban állt (egyikük már nem él), így csak idő kérdése volt, hogy mikor ír róla: a hűségről, a versengésről, hogy egyszerre szeretni és gyűlölni is képesek vagyunk valakit. És az attól való félelmet, hogy bármikor elveszíthetjük őket. Őt például nagyon idegesítette, amikor az egy évvel fiatalabb öccse sorra elkövette ugyanazokat a hibákat, amiket ő is.
A birodalom és a Vérségi kötelék főszereplői a céljaik érdekében mindenre képes testvérpár, Carl és Roy Opgard. Teljes ellentétei egymásnak, mégis ott van az egymás iránti lojalitás, ami csak szorosabbá válik, miután meghalnak a szüleik.
Amellett, hogy bűncselekményeket követnek el, arra is képesek, hogy gondoskodjanak egymásról.
Talán ennél is gyakrabban foglalkoztatják Nesbőt a terhelt apa-fiú kapcsolatok, pont azért, mert az övé nem ilyen volt. „Érdekel, hogy milyen az, ha valaki nélkülözi ezt a jó viszonyt”, majd elmesélte, hogy látott az ismerősei körében olyan tragédiába torkolló esetet, amikor egy férfi nem tudott megbirkózni azzal, hogy nem felel meg az apjának.
Az emberek megfigyelését egyébként otthonról hozza, ahol nagy hagyománya volt a történetmesélésnek, de figyeli a barátait, ismerőseit is. Ők viszont megnyugodhatnak: a személyiségüket nem szokta használni, csak a nevüket.
Erőszak és őszinteség
A karakterek után Csepelyi Adrienn arról kérdezte Jo Nesbőt, hogy miért érdekli annyira a mimetikus vágy kérdése, hiszen nem A birodalomban foglalkozott vele először. Az író azt mondta, nagyon érdekesnek találja, hogy sem a szépség, sem a nézeteink vagy épp az erkölcsi kérdések megítélése sem kőbe vésett, hanem tapintható a változás, „megvezet minket a kor” – fogalmazott. „A kulturális környezetünk, a Zeitgeist termékei vagyunk” – mondta.
Mivel Nesbo új kötetében is jócskán van erőszak, kínzás, felmerül a kérdés: a szerzőt terheli-e felelősség amiatt, hogy hogyan ábrázolja a kínzót és az áldozatot. Az író szerint nem, mert ez fikció:
„Ha az lenne a cél, hogy mindenki által elfogadott igazságokat fogalmazzak meg, az nagyon unalmas lenne”
– véli.
Számára fontosabb, hogy olyasmiről próbáljon írni, amiben kihívás van: példaként a második Harry Hole-kötet pedofil karakterét hozta fel, aki kínlódott a vágyaival, illetve a Vörösbegyben szereplő, hazaáruló norvégokat. Nesbo szerint „ha az ember őszintén, több hangot megszólaltatva ír, kérdéseket tesz fel, akkor nem lesz ellentmondásos az ilyen témák fogadtatása. „Nem szabad lebecsülni az olvasókat, mert kíváncsiak, szeretik az ilyen nehéz kérdéseket, kihívásokat” – magyarázta.
Arra, hogy van-e olyan regénye, amelyet utólag túlságosan erőszakosnak talált, meglepő módon igennel válaszolt. A Leopárd című kötetéről azt írta egy svéd kritika, hogy szükségtelenül sok benne az agresszió, és mikor ennek hatására újraolvasta, akkor egyet kellett értenie ezzel. „Az erőszak révén általában a szörnyet mutatom be, de azt hiszem, ott túlságosan is örültem annak, hogy ilyen kínzásjeleneteket tudok írni” – mondta.
Csepelyi annak kapcsán, hogy mennyi tragédiát bír el egy eldugott norvég városka, megkérdezte, hogy hol a hihetőség határa az írónál.
Nesbőt azonban nem foglalkoztatja a hihetőség sem, nem dokumentumregényeket ír.
„Roy nyolc embert ölt meg, már rég elköszöntünk a hihetőségtől” – említette az új regényt példaként.
Járt egyébként már boncteremben, és azt mondta, nagyon megérintette a halál gondolata, miután egy formalinnal teli kádban látott egy lábat, amin egy nagyon személyes tetoválás volt. „Majdnem elsírtam magam” – mondta.
Harry Hole, a régi barát
Beszélt arról is, hogy nincs bevált írói módszere, de van „irányító belső hangja”. Egy új kötet kiindulópontja lehet egy téma, egy jellem, a tökéletes gyilkosság gondolata, de akár egy cím is, mint ahogy a Hóember esetében történt. Az pedig elég hamar eldől, hogy valamiből regény lesz vagy novella. Nesbo elárulta, hogy nem az a típusú szerző, aki hagyja, hogy magát írja a történet, hanem
részletesen megtervezi a regényeit: előre tudja, hogyan ér véget, nem menet közben találja ki.
Ha befejez egy regényt, akkor sem ünnepel, legfeljebb iszik egy eszpresszót, aztán lemegy gitározni a klubba. „Ha leírok egy jó mondatot, aztán este megtapsolnak a gitározásért, az a tökéletes nap” – viccelődött.
Természetesen szóba került Nesbo leghíresebb karaktere, Harry Hole is (akiről épp Netflix-sorozat készül), akit az író korábban a „lelki társának” nevezett, de azt is tudja, hogy egyszer meg fogja ölni egy krimiben. Arra, hogy hogyan tehet ilyen, azt mondta, hogy a történet, az ötlet irányítja, és „nem harcolhatok a történet súlyával, logikájával”.
Az egyébként nem frusztrálja, hogy folyton Harryről kérdezik, és nem is unja, de igyekszik saját vágyból írni róla, nem a közönség nyomására, ami nem mindig egyértelmű döntés. Ahhoz hasonlította, mint amikor az ember
öregszik, és egyre kevésbé akar új barátokat szeretni, egyre jobban érdeklik viszont a régi barátai:
ő ugyanígy van Harry Holéval. Úgyhogy ez alapján reménykedhetnek a rajongók, hogy egy ideig még nem teszi el láb alól.
Fotó: Animus Kiadó
