Egy hajtásra lehúzza a vodkát. Ez már a harmadik azon az estén. Szédelegve megy el a mosdóba, megmossa az arcát, beletemetkezik a papír kéztörlőbe. Lassan szívja be az ázott papír szagát. Épp csak annyira akar kijózanodni, hogy nemet tudjon mondani, ha István megkérdezi, felmegy-e hozzá. Élvezi ezt a feszültségekkel teli játékot, évődni akar. Sokáig. A félresikerült aldis találkozó után Eszternek majd egy hónapba telt megszerveznie, hogy legyen szabad estéje. István türelmesen kivárta. Néha beszéltek telefonon, vagy fotót küldtek egymásnak, de azok is inkább viccesek voltak, hétköznapiak. István például azt kérte, fotózza le magát fogmosás közben,
ez komoly kihívásnak bizonyult Eszter számára.
Tudta, hogy István a természetesség híve, ezért kócosan, smink nélkül állt neki a fogmosásnak, viszont szeretett volna érzékiséget vinni abba a pillanatba, amikor a fogkefét a szájába veszi. Majd egy tucat fotót készített, mire megtalálta azt a szöget, fényt, amivel ő is elégedett volt. Cserébe kapott egy videót, amiben István a Marseillaise-t fütyüli a bérház körfolyosóján, saját bevallása szerint épp annyi ideig tart a francia himnuszt elfütyülnie, amíg a lépcsőházból eljut a sarki pékségig.
Közel hajol a tükörhöz, megnézi a fogait, félszeg mosolyt villant a tükörképére, majd vállával meglöki az ajtót, és zsebre tett kézzel visszamegy az asztalukhoz. Lehuppan a tonett székre, odakönyököl István mellé, összeér a homlokuk.
– Jó veled – mondja a férfi.
Eszter belemarkol a sós mogyoróba és iszik a pohár vízből.
– És azt elárulod, miért hagytad el a színészi pályát?
Eszter pár percre elkomorul, eszébe jut a baklövése, ami az utolsó szög volt a karrierje koporsójában. Ottóra gondol, a neves filmrendezőre, aki látta néhány darabban, majd egy alkalommal, az Anna Karenina után a színészbüfében odament hozzá, és azt mondta, tetszett neki, ahogy játszott. Talán szóba jöhet, hogy együtt dolgozzunk, ki tudja, kacsintott. Emlékszik, néhány napig pár centire a föld fölött járt ettől a mondattól. És tényleg lett közös munka. Majdnem. Egy hajszál választotta el a nemzetközi karriertől, ugyanis néhány casting után Ottó felkérte Esztert a következő filmjének főszerepére, ami New Yorkban játszódott. A találkozásaik során Ottó többször is megemlítette a feleségét, Verát, szerinte a két nő sok mindenben hasonlít egymásra, Vera is budapesti zsidó családból származik, jól kijönnétek egymással, így mondta. A Vadkacsa premierjén futólag bemutatta a két nőt egymásnak, de Eszternek rohannia kellett haza, így csak felszínesen csevegtek pár percet. Szimpatikus volt neki Vera, aki rögtön bejelölte őt Facebookon. Aztán ráírt Messengeren, hogy valamelyik este látta Esztert egy sorozatban, amit most újra leadott a tévé, imádta a nőt, akit alakított, az okos, csábító, dögös szöszi. Sűrű üzenetváltások következtek. Eszternek bár nem volt sok ideje, mégis felajánlotta, hogy igyanak meg egy kávét valahol, erre Vera elhívta a lakásukra. Amikor Eszter belépett hozzájuk, Vera egyből fényképet készített róla, és elküldte Ottónak, aki nemrég Törökországban járt egy fesztiválon, és Eszternek is hozott ajándékot, egy kerámia tálat, lovak vannak az agyagba vésve. Eszter hervatag volt aznap, folyton ásítozott, alig aludt, a gyerek végighányta az éjszakát, próbált figyelni Verára, azt javasolta, sétáljanak, hátha a friss levegőn felélénkül.
Vera szünet nélkül beszélt, zsabzsázott mindenről,
hogyan ismerkedtek meg Ottóval, mióta házasok, a zebránál már ott tartott, hogy azt taglalta, miért nincs gyerekük, Eszter megszólalni sem tudott, még egy ölelésre sem futotta tőle. Aztán eszébe jutott egy fiatal lány a főiskoláról, akivel a hírek szerint Ottónak viszonya volt, és egy alkalommal a lány pasija felpofozta Ottót a Vas utcában. Eszter nem kedvelte azt a lányt vagyis a lány nem kedvelte őt. Irigy kis dögnek tartotta mindenki, aki lefelé rúg, felfelé nyal, ezt mondták róla, és valahogy a Szent István park fái alatt Eszter előhozakodik ezzel a történettel, kifejezve a szolidaritását Vera felé, és hogy azt a lányt ő is utálta, mindenki utálta. Csend lett, Vera beszéde lelassult, tagolttá vált. Nem értem, mondta, miért jön elő folyton ez a sztori, főleg, hogy egy szó sem igaz belőle, Ottóval mi akkor már együtt éltünk.
Na, ez az a történet, amit nem fog most elmesélni Istvánnak, helyette csak annyit mond, az igazság még várat magára, én viszont indulás előtt utoljára még elmegyek a mosdóba. Megtántorodik, amikor feláll az asztaltól, de ezt István nem látja, már a pultnál áll és fizet. Mire visszaér, István sehol, sebtiben magára kapja a kabátját, kilép a bárból, a férfi pár méterrel arrébb egy könyvesbolt kirakatát bámulja. Na, ott a te könyved is, kérdezi Eszter, dehogy, nevet fel, és magához húzza a nőt. Eszter nem tiltakozik. Úgy csókolóznak az esti szürkületben a Gellért téren, mint a kamaszok. Lehet, az alkohol hatására tűnik eltúlzottnak minden mozdulat Eszter fejében, de úgy érzi, mindenki őket bámulja, hallják a járókelők a cuppogást, látják, ahogyan a férfi beszívja az alsó ajkát, ahogyan kicserélődik a nyál a szájukban, az egész világ, legalábbis Budának egy kicsiny része szemtanúja annak, ahogyan falják egymást.
Esztert ez egyáltalán nem feszélyezi, István könnyedén eléri, hogy megszabaduljon a gátlásaitól,
végre egy férfi, akivel kapcsolatban azt érzi, többet tud nála, aki irányítja, akinek nem kell megmondani, mit csináljon, lám, most is hagyja, hogy kezét a combjai közé csúsztassa. Eszter ezekben az órákban újra fiatalnak érzi magát. Azt hiszi, versenybe szállhat az idővel. Olyan életre vágyik, ahol nincs elmúlás. Ő most a Szabadság híd tövében nem középkorú, nem egyedülálló anya, nem egy pórul járt feleség, akinek kudarcba fulladt a házassága, nem egy olyan nő, akinek ráncok gyűlnek a szeme körül, a nyakán, nem az a nő, akinek zsírpárnák rakódnak a dereka köré, nem, ő most fiatal, heves és gondtalan. Amikor Istvánnal van, a vágyai vezérlik. Ilyen a szerelem? Nem tudja. Csak azt tudja, hogy nem akar kapcsolatot, nem akar közös nyaralást, nem akar hétvégenként együtt ébredni, ágyban kávézni, bundáskenyeret reggelizni. Izgalmat akar, kalandot.
Gyere, menjünk fel hozzám, suttogja István, miközben a fülcimpáját harapdálja. Eszter kibontakozik az ölelésből, nem lehet, csóválja a fejét, muszáj otthon aludnom, anyám van a gyerekkel, nem marad ott éjszakára, így is nagyon elment az idő, sokat ittam, mennem kell. Oké, értem, engedi el István, és Eszter ezt is bírja, hogy nem unszolja, nem könyörög, megérti a helyzetet, kivárja a sorát. Megegyeznek, hogy szól, amikor egyedül lesz hétvégén.
Elindul a Gellért tértől a Bartók Bélán, a Móriczon felszáll a hatos villamosra. Még szerencse, hogy a férfi búcsúzáskor adott neki jegyet, mert az automata nem működik. Az ablakon keresztül figyeli, ahogy egy megsárgult hajú, tréningruhás idős nő apró reményében benyúl alulra, hiába. Megáll, és mielőtt egy-egy vállára felvenné a két kitömött ikeás szatyrot felhúzza köldökig a nadrágját, neki erről eszébe jut a jelenet, ahogy gyerekkorában az anyja beleráncigálta őt a harisnyába, ő a levegőben rúgkapálózott, az anyja meg csak nevetett rajta. Már a körúton jár, amikor meglát egy szexboltot, és az utolsó pillanatban, mielőtt bezáródna a villamos ajtaja, leszáll.
Eldönti, bármi történjen, ő most bemegy.
Soha nem járt szexshopban. Van vibrátora, a volt férjétől kapta, aki a házasságuk végén egyszer a szemére hányta, hogy másról se szól a szex, csak hogy asszisztál, amíg ő a vibrátorral maszturbál, onnantól kezdve nem merte használni, csak ha egyedül volt otthon. Múltkor mérte az időt, öt perc alatt elélvez.
Zárva vagyunk, szól oda rágógumival a szájában, unottan az eladó Eszternek.
De nyitva volt az ajtó.
Ja, mert még nem zártam be.
Aha, jó, akkor visszajövök holnap, és azzal a lendülettel, ahogy belépett, már kint is van a körúton.
