A francia irodalom a legnagyobb klasszikusaival már a középiskolában megismerkedünk. Molière, Voltaire, Rousseau, Hugo, Balzac, Stendhal, Flaubert, Zola, Baudelaire, Verlaine, Proust, Sartre vagy Camus – ki ne ismerné őket? Tíznél is több irodalmi Nobel-díjjal büszkélkedhetnek, kortárs irodalmukat pedig olyan nevek fémjelzik mint Annie Ernaux vagy az irodalmi fenegyerek, Michel Houellebecq.
Cikkünkben most fiatal francia íróktól mutatunk egy-egy magyarul is elérhető könyvet, hogy egy talán még kevésbé ismert, de kiváló szerzőkkel rendelkező nemzedékre irányítsuk a figyelmet.
Mohamed Mbougar Sarr: Ugyanolyan emberek
Mohamed Mbougar Sarr 1990-ben született szenegáli, francia nyelven író szerző, aki Az emberek legtitkosabb emlékezete című könyvével (ITT bele is olvashatsz) vált világhírűvé. (A regény 2022-es ötvenes listánk második helyén végzett, akkor a Margó vendége is volt, a beszélgetésről itt számoltunk be. Ebben a cikkben pedig arról olvashattok, hogy milyen volt személyesen találkozni vele, és milyen valós események inspirálták a regényt.)
A hamarosan magyarul is olvasható Ugyanolyan emberek lapjain azt a kérdést járja körül, amely talán a legfontosabb kérdés mindannyiunk életében: Hogyan találjuk meg magunkban az erőt, hogy valódi önmagunkká váljunk, bármi legyen is az ára?
Ndéné Géjé, a fiatal irodalomprofesszor nem hisz a szemének az irodalomoktatókhoz intézett minisztériumi felhívást olvasva: hagyják ki a tananyagból Verlaine és más, bizonyíthatóan homoszexuális szerzők műveit, mert rossz hatással lehetnek a hallgatókra. Ostobaság, egy vers értékének semmi köze a szerző szexuális orientációjához! Ndéné fel van háborodva, még ha tisztában is van vele, hogy a felhívás csupán a fellobbanó homofóbia legújabb jele a muszlim többségű Szenegálban, ahol
a homoszexualitás vallásgyalázásnak számít, olyan bűnnek, amelyet a fehérek hurcoltak be az országba.
Miután ellenállására válaszul felfüggesztik oktatói posztjáról, Ndéné tanulmányozni kezdi országa hagyományait, hogy megértse a homoszexuálisnak kikiáltott emberekkel szemben táplált gyűlölet mozgatórugóit, és útja során olyan belső tájakra téved, amelyekről azelőtt mit sem tudott.
Pauline Harmanage: Széttört helyeken
Az 1995-ben született Pauline Harmange az Én például utálom a férfiakat című, nagy port felvert esszé szerzője, amelyet futótűzszerű sikere nyomán tizenhét nyelvre fordítottak le. Tizenöt éves kora óta blogger, jelenleg önkéntesként dolgozik egy alapítványnál, amely a nemi erőszak ellen küzd.
Széttört helyeken című regényének fő kérdése, hogy miért sodródik Anais, a fiatal nő? Tényleg kiveszett belőle minden ambíció? Vagy csak szomorú? Elveszíti az állását, és tiszta lappal akar indulni, ezért Limoges-ba költözik. Már sokat hallott arról, milyen jellegtelen ez a város. Lakást bérel egy idős olasz nőtől, aki vaksága dacára nagyon is tele van életkedvvel. Anais ráébred,
a tökéletlenségeink tesznek bennünket egyedivé
– nem az a lényeg, hogy az ember begyógyítsa a sebeit, hanem hogy megtanuljon együtt élni velük.
Édouard Louis: Akik megölték az apámat
Édouard Louis 1992-ben született, a francia irodalom jelenleg egyik legfontosabb sztárja, írásaiban gyakran foglalkozik társadalmi, politikai kérdésekkel. Könyveit számos nyelvre lefordították, a belőlük készült színdarabokat világszerte játsszák. Magyarul a Leszámolás Eddy-vel valamint az Egy asszony küzdelmei és átváltozásai című regényei jelentek meg.
Az Akik megölték apámat című, eredetileg 2018-ban megjelent regényében a munka, a nélkülözés miatt megnyomorított apjáról szól. Annak a férfinak a történetét meséli el, akivel az író egész életében hadakozott annak homofóbiája és rasszizmusa miatt. A rendkívül sűrített szöveg egy élet történetének bemutatása, egyben politikai vádirat is azok ellen, akik közvetve ezt tették az író apjával.
Leila Slimani: Mások országa
A marokkói születésű francia írónak eddig két regénye jelent meg magyarul, Az ogre kertjében – Adèle története , valamint az Altatódal. Ez utóbbi miatt nyerte el 2016-ban a Goncourt-díjat. Idén megjelent, Mások országa című műve az író saját családjáról tervezett trilógiájának első regénye.
1944-ben az alig tizennyolc éves Mathilde beleszeret az elzászi falujukban állomásozó francia csapat marokkói tisztjébe, Amin Belhadzsba. Mathilde, aki úgy érzi, hogy a háború megfosztotta fiatalságától, unalmas, szürke életre kárhoztatta, a romantikus regényekből megismert szenvedélyre, érzéki örömökre, kalandokra vágyik. A felszabadulás után követi férjét a francia protektorátusba, Marokkóba, amely ábrándjaiban a felhőtlen kék ég, a ragyogó napsütés, az illatos virágok és zamatos gyümölcsök földje.
Ám csalódnia kell, egészen másmilyen valóság vár rá,
új hazája hamarosan az elveszett illúziók országává változik számára.
A fiatal pár Mekneszben telepszik le, ahol a franciák lakta Újvárost láthatatlan, ám annál leküzdhetetlenebb határ választja el az araboknak otthont adó óvárostól.
Míg Amin ádáz munkával igyekszik az örökül kapott terméketlen, köves földből virágzó majorságot teremteni, addig a pénztelenségtől, kirekesztettségtől és magánytól szenvedő Mathilde egyre elkeseredettebben próbálja megtalálni a helyét ebben az etnikai, társadalmi és vallási konfliktusokkal terhelt világban. Itt voltaképpen mindenki idegen, mindenki „mások országában” él: a francia telepesek éppúgy, mint a bennszülöttek, a katonák éppúgy, mint a földművesek. És mindenekelőtt a nők, akik az évszázados hagyományok, szokások, szabályok rabjaként élik az életüket a férfiak országában.
Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen
Baptiste Beaulieu 1985-ben született francia orvos, blogger és író nagy sikerű könyvét eddig tucatnyi nyelvre fordították le.
A regény a szereplő-narrátor, egy ifjú rezidens szemszögéből mutatja be egy kórház sürgősségi osztályának életét. A hétköznapi itt mindig rendkívüli. A szövegben az események ábrázolása összefonódik azokkal a történetekkel, melyeket az elbeszélő céltudatosan gyűjt, gyakran a kórházban kezeltektől vagy kollégáktól, és
azért jegyez le, mesél újra, hogy a páciensek szenvedését enyhítse, életkedvét visszaadja.
Különösen szoros viszony alakul ki közte és egy nagybeteg nő között, akit „Tűzmadár-asszonynak” nevez el, és rendszeresen látogat, hogy történeteivel tartsa benne a lelket. Találkozásaik és a mesélés vissza-visszatérő mozzanatai, melyekbe több másik orvos és ápoló is bekapcsolódik, egyfajta ezeregyéjszakává állnak össze.
Nyitókép: PickPik
